Labdarúgás – megyei II. osztály

Dusnoki győzelem a nyitányon - Pontot érdemelt volna a Hajós

2018.09.18 21:18    |    (esem)  

Az elmúlt hétvégén a megyei II. osztály Déli csoportjában is elkezdődött a bajnokság, mely némileg rendhagyó, hiszen az első körös ellenféllel a csapatok még ősszel lejátsszák a visszavágót. A Géderlak kénytelen volt tétlenül szemlélni az első fordulót, hiszen a Bajaszentistván péntek este jelezte, hogy nem tud kiállni, így ők elvileg a három pontot (3-0) kapják meg. A Dusnok küzdelmes meccsen szerezte meg a győzelmet. A Hajós kétszer is vezetett, közel volt a biztos győzelemhez, ám ellenfelük fordítani tudott, így pont nélkül zárták a startot.

A Bácsborsód – Dusnok meccsre a vendégek eléggé foghíjasan mentek el, a tervezettnél is többen játszottak fel az ifiből, de ennek ellenére ők szerezték meg a vezetést egy labdalopás után. Ezután a hazaiak játéka egy büntető révén hozta meg számukra az egyenlítést. A szünet előtt a dusnokiak ismét eredményesek tudtak lenni egy szép büntetőn belül kapott labdából lefordulva Rónai vágta a hosszú alsóba. A térfélcsere után bár a vendégeknek voltak lehetőségeik, hogy növeljék az előnyt, ám a ziccereik kimaradtak, sőt egyre jobban küzdött a döntetlenért az ellenfelük, akik végül egy kapufáig jutottak, így a Dusnok győzelemmel kezdte a szezont (1-2).

A Hajós – Mélykút rangadót nagy várakozás előzte meg, hiszen nyáron mindkét alakulatnál voltak nagy változások, melyek háromesélyessé tették a meccset. A hajósiak új szerzeménye, Szávuj szerzett vezetést egy gyors akcióból, melyre egy jobboldali akció révén válaszoltak a vendégek. A szünet előtt Aladics szabadrúgásból ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat. A térfélcsere után egy buta szabálytalanság után egyenlítettek, majd egy még szerencsétlenebb szabálytalanság után büntetőből már vezettek is a vendégek. A hazai gárda nem adta fel, a rendes játékidő után büntetőhöz jutottak, melyet sajnos nem sikerült értékesíteni, így a még megérdemelt hazai egy pontot is elvitte a Mélykút (2-3).

A Bajaszentistván – Géderlak meccs előtt a vendéglátók hivatalosan jelezték, hogy nem tudnak kiállni, így a mérkőzés elmaradt (elmaradt).


A 2. forduló programja: augusztus 18. szombat 17 óra: Géderlak – Bácsborsód; augusztus 19. vasárnap 17 óra: Dusnok – Sükösd, Nemesnádudvar – Hajós


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás