Nagylelkű adakozók jóvoltából

Karácsonyig van mit enniük

2012.12.18 21:46    |    géjé  

A kalocsai kutyamenhely teltházas, vagyis legalább öt tucat ebet tartanak a kennelekben, így még soha nem volt akkora szüksége a segítségre az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítványnak, mint az egy héttel ezelőtti adománygyűjtéskor. A lelkes aktivistáknak több száz kg tápot, valamint sok konzervet és egyéb eledelt adtak át a kalocsai Tesco vásárlói, úgyhogy az eredményt megnyugtatónak tartja az alapítvány vezetője, még ha valamelyest csökkent is az adakozókedv a korábbi alkalmakhoz képest.

menhely_260– Tápból kb. 400 kg-nyit, kutyakonzervből úgy 25 darabot, míg kutya szalámiból 16 rúdnyit kaptunk. Ez a mennyiség karácsony tájáig lesz elég – adta hírül Zsubori László kuratóriumi elnök. – Minden gyűjtésünknek nagyon örülünk, igaz, a legutóbbi egy kicsit sikeresebb volt, de nem vagyunk elégedetlenek. Szeretnénk idén még egyszer gyűjteni; karácsony táján, amikor az emberek szíve tele van adakozókedvvel – tette hozzá, bizakodva.

A kalocsai kutyamenhelyen már nincs szabad férőhely – teljes a létszám, ami annyit tesz, hogy az önkéntesek úgy 50-60 kutyát gondoznak. Az alapítvány vezetője elismerte, hogy „nehezen boldogulnak velük”, de ennek ellenére is a végsőkig tartják magukat ahhoz, hogy nem altatnak el egyetlen állatot sem, csak ha az életben tartásának egészségügyi kockázata van, vagy a négylábú menthetetlen beteg.

– Nem akarok panaszkodni, mert mostanában nagyjából egyensúlyban vagyunk, tehát amennyi kutya érkezik a telepre, annyit nagyjából el is visznek új gazdák. Persze az lenne a legjobb, ha a kennelek inkább üresek lennének – mondta Zsubori, arra bíztatva a lehetséges örökbefogadókat, hogy látogassák meg a menhelyet, akár előzetes időpont egyeztetéssel is, a 30/72-72-745-ös számon. Ennél több információt a kalo-vau.hu weboldalon érdemes keresni.


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás