Tettenérés a miskei büfében

2015.03.26 10:43   

Egy héten belül háromszor tört be egy miskei büfébe a 25 éves – szintén helyi lakos – gyanúsított.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy miskei büfébe egy héten belül háromszor betörtek, azonban a sértett a rendőrség helyett egy ismerőse segítségét kérte abban, hogy március 15-én éjszaka kézre kerítse az elkövetőt. A hajnali órákban arra lettek figyelmesek, hogy valaki feszegeti az étkezde ajtóit. A két férfi az ismeretlen tettest a cselekménye közben megzavarta, ezért az elmenekült a helyszínről.

 

miske_450

 

A sértett és barátja a terhelt után indultak, utolérni azonban nem tudták, ekkor már értesítették a rendőrséget. A kiérkező járőrök a kapott személyleírás alapján beazonosították a feltételezett elkövetőt.

D. Zoltánt miskei lakóhelyén a bejelentéstől számított 2,5 órán belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A 25 éves férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a kalocsai nyomozók. A terhelt az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.


A környék hírei

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás