Történetemet azzal kezdem, hogy Norbertet 23 évesen, Endre nevű gyermekemet 27 évesen a Pécsi Szülészeti Klinikán hoztam a világra. Akkoriban azért mentem idegen városba, mert egy bizonyos betegséget, a „Leiden-mutációt” (véralvadási probléma) örököltem édesanyámtól. Azt tapasztaltam, hogy az ott lévő kismamák „futószalagszerűen” cserélődnek a szülőszobán, és hozzák világra gyermeküket. Az én esetemben sem volt ez másképp. Rosszat nem tudok elmondani a klinikáról, de valahogy az a barátságos környezet, az orvosokkal, nővérekkel, illetve a csecsemősökkel való bensőséges kapcsolat távol maradt mindenkitől. 2012 nyarán a férjemmel úgy döntöttünk, a nagycsaládosok táborát szeretnénk növelni. Szeptemberben az ultrahangon dr. Malbaski Miklós főorvos úr közölte velünk: „Gratulálok az ikrekhez!” A hír nagyon meglepett minket, hogy nem egy, hanem két csodálatos teremtménnyel ajándékozott meg minket az Isten.

Ahogy teltek-múltak a hetek, hónapok, egyre többet beszéltünk a családdal az ikrekről, különböző helyzeteket képzeltünk magunk elé, számtalanszor képzeltük el a szülést, illetve eljátszottunk a császármetszés gondolatával is.

Tudomásom szerint két és fél évvel ezelőtt volt az utolsó ikerszülés ebben a modern eszközökkel felszerelt és magas szakmai színvonallal rendelkező kisvárosi kórházban, amit szintén Malbaski főorvos úr kísért végig és vezetett le.

Terhességem harmadik trimesztere elején a főorvos úr javaslatára befeküdtem a kalocsai kórház szülészeti osztályára, otthon hagyva két kisgyermekemet, akiknek férjem viselte gondjukat. Az itt eltöltött három hónap alatt bensőséges kapcsolatom alakult ki az osztály dolgozóival. A hosszú, várakozással teli idő alatt bizony előfordult, hogy lelkileg kicsit elgyengültem, ilyenkor a nővérektől kapott pár kedves, biztató szó visszahozta jókedvemet. A kezelőorvosom mindennapos látogatása, állapotom felőli érdeklődése, illetve az általa végzett rendszeres és alapos vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy jó kezekben vagyunk a születendő kisbabáimmal együtt.

A betöltött 39. hét utolsó előtti estéjén az ultrahang vizsgálat után a főorvos úr közölte velem, gyermekeim elérték azt az érettségi szintet, hogy világra jöjjenek, ezért úgy döntött, hogy én és a gyermekek érdekében programozott császármetszéssel világra segíti őket.

Az előkészületek másnap reggel 9-kor kezdődtek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani annak a magas színvonalú szakmai stábnak: a szülésznőnek, a két műtősnőnek, az altató orvosnak és asszisztensének, a műtősfiúknak, valamint a császármetszést végző orvosoknak, akik minden probléma nélkül világra segíttették gyermekeimet: egy kislányt és egy kisfiút. A jelen lévő gyermekorvosok és csecsemős nővérek lelkiismeretes munkájának köszönhetően a műtét után fél órával már pólyában láthattam ikergyermekeimet.

Rövid idő alatt erőre kaptam, a csecsemőosztályon dolgozó védőnő segítséget nyújtott abban, hogy elsajátítsam mindazt, amiket majd otthonomban nekem kell elvégezni ikergyermekeim gondozásánál. A csecsemős nővéreknek és a védőnőnek szintén köszönöm áldozatos munkáját.

Most, hogy már itthon vagyunk az ikrekkel, valamint két nagyfiammal és férjemmel, örömmel gondolunk vissza az elmúlt három hónap eseményeire. Már van összehasonlítási alapom arról, hogy mi a különbség egy családias légkörű kisvárosi kórházban, vagy egy nagyvárosi, idegen környezetben lévő, „nagyüzemi” rendszerben működő klinikán várni és megszülni gyermekeimet.

A tévhitekkel ellentétben bátran merem ajánlani minden leendő kismamának, hogy a kalocsai kórház kiváló szakmai, személyi és felszereltségi színvonalú szülészeti osztályán hozzák világra gyermekeiket.

Egy boldog

négy gyermekes anyuka:

Papp Tamásné

Kalocsa