Nagyon sok hajósi sosem tért haza a szovjet kényszermunkáról. A második világháború utáni úgynevezett „málenkij robotra” majdnem 131 ezer embert hurcoltak el Magyarország területéről, és több mint harmaduk odaveszett. A nemzetiségi és a városi önkormányzat, valamint a Hajósi Kastély a helyi áldozatok előtt tisztelegve rendezett emlékévet, amelynek már a záróeseménye is megvan. Könyv és vándorkiállítás meséli el azok történetét, akikről évtizedekig senki sem beszélhetett.

– Amire pályáztunk: a nemzetközi konferencia és az emlékműavatás (lsd. korábbi számainkban – a szerző), ezek megtörténtek, azonban Hajós Város Önkormányzata is pályázott, egy vándorkiállításra és egy könyv kiadására. A könyvnek három szerzője van: Hajagos Csaba, Bereznai Zsuzsanna, Schőn Mária, és mindazon történelmi eseményeket tartalmazza, ami a második világháború kezdetétől érintette a hajósi lakosságot – mondta a Hajósi Kastély igazgatója. Mayer Edina – mint a szintén szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke – úgy tudja, februárban már megjelenhet a hiánypótló helytörténeti kiadvány, amelyet a város nagyszabású rendezvény keretében szeretne bemutatni. Erről persze nem ő dönt – hangsúlyozta, mert a hozzájuk tartozó rendezvények már lezárultak, a még hátra lévők pedig a városi önkormányzat hatáskörébe tartoznak.

маленькая работа, avagy „malenykaja rabota”. Ez az orosz kifejezés rögzült a magyar köznyelvben „málenkij robotként”, aminek első szava nagyjából annyit tesz, „kis munka”. Ezzel a hazugsággal fogott el a Vörös Hadsereg majdnem 131 ezer német, vagy német származású (elsősorban német vezetéknevű), magyarországi lakost, hogy aztán kényszermunkára vigye őket. Az oroszok 1944 legvégén kezdték el a Szovjetunióba szállítani a foglyokat, akik közül sokan már útközben meghaltak. Egyesek számára öt évig is eltartott a „kis munka”. Az összes elhurcolt legalább harmada sosem tért haza.

– Hetven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre elmondhassuk, kimondhassuk: csak azért mert németek voltak, nem voltak háborús bűnösök – hangsúlyozta az emlékév legfontosabb üzenetét Mayer Edina, arra utalva, hogy a világégés után regnáló kommunista kormányok mindig is akadályozták a málenkij robot során eltűnt személyek felderítését. Sokakat elhallgattattak, akik az indokolatlan büntetőmunka miatt tiltakoztak volna, vagy a felelősségre vonást követelték. – A málenkij-robotra való elhurcolás a kollektív bűnösség alapján történt. Ugye Magyarország a vesztesek oldalán fejezte be a második világháborút, és ezért mindenki, aki német volt, vagy német származású, bűnös volt – foglalta össze.

A kényszermunkát az akkori, ideiglenes kormány, illetve a Vörös Hadsereg hirdette meg, egy a Szovjetunióban készült jelentés hatására. Ez utóbbi írás nagyjából 40 milliárd dolláros „megtakarítást” kalkulált ki a világháború orosz területen okozott kárainak enyhítésére, ha a romeltakarítást kényszermunkával oldják meg. A Vörös Hadsereg felmért és számolt, aztán több mint 1800 magyarországi településről kb. 101 ezer 17-45 éves férfit és 30 ezer 18-30 éves nőt hurcolt el, hogy aztán lebombázott városokban és bányákban dolgoztassa őket. 600 hajósi köztük volt. A település lélekszámához viszonyítva ez a legtöbb Bács-Kiskun megyében.

Az ő történetüket és mindenki másét csak a kilencvenes évektől, a rendszerváltás utáni évektől kezdve lehetett kutatni, vagy egyáltalán várható szankció nélkül, nyíltan beszélni róluk. Azóta tudni lehet: tisztán faji alapú megkülönböztetés nyomán rabolták el őket. Egy szovjet tiszt a parancs végrehajtása során egyszer ezt mondta: „ha csak egy csepp német vér folyik az ereiben, német”.