Az aratás vidéken mindig is izgalomban tartotta az embereket, hiszen az egész évi kenyér függött attól, hogy hogyan sikerül a termést learatni. A pár évtizede még létező, kézzel történő aratás fárasztó, a teljes családot igénybe vevő munka volt. Nehézsége ellenére az idősek jó szívvel emlékeznek vissza rá, hiszen a rengeteg és nehéz fizikai munkának olyan szép oldalai is voltak, amiket a mai gépesített világban még elképzelni is nehéz.

Kiváló időjárási viszonyok mellett, július 12-én rendezte meg Ordas Község Önkormányzata az első Ordasi Kézikaszás Aratóversenyt, amit aratási étel- és italversennyel kötöttek egybe. A környék falvaiból meghívott bandák délután a tájháznál gyülekeztek, ahol egykettőre jó hangulat kerekedett. A kemencés lángos és a nótaszó megadta az alaphangot a délutáni munkának. A verseny résztvevőit és az érdeklődőket Szabó Zsolt polgármester köszöntötte, majd átadta a szót Kiss Istvánnak (Dunapataj), aki a zsűri elnökeként ismertette a szabályokat, az értékelési szempontokat, majd bemutatta a zsűri többi tagját, akik: Szabó Gábor, Katona Imre, Borsodi László és Ács Sándor voltak. A szabályok szerint a kisorsolt parcellát le kellett vágni, felszedni, csomókba kötni, összerakni keresztekbe, majd a tarlót megtisztítani. A zsűri a tarló tisztaságát, a keresztek szabályosságát és a viseletet is értékelte. Egy csapat négy személyből állt, ami a hagyományos aratási munkarendet igyekezett követni, így a bandákban volt kaszás, marokszedő, kötélterítő és kévekötő. A lovas kocsival, szerszámokkal, enni- és innivalóval felszerelt aratóbandák, valamint a nézőközönség a közeli Duna menti községekből jöttek. A szervezés és a jó hangulat ezúttal is példaértékű volt.

Az ordasi óvodások műsora után a bandák képviselői sorszámot húztak, hogy melyik parcellát arassák le. Az aratnivaló búza a község Dákos nevű területén volt, ahol a búzatábla szélében 20 méter hosszú négy rend széles parcellákat jelölt ki a szervezőség. Megkapó látvány volt, amikor az aratók többnyire eredeti parasztruhákban a védgáton gyalogolva, dalolva közelítették meg a verseny helyszínét. Az előre elkészített kötelek kiosztása, a helyszín elfoglalása után, kolompszóra indult a verseny. Egy órára visszarepülhettünk az időben, a versenyzők és a közönség átélhette a több évtizeddel ezelőtti aratások hangulatát. Jóleső érzés volt nézni az idősek gyakorlott mozdulatait. A mozdulatokkal együtt az emlékek is felszínre kerültek, és egy időre a több évszázados hagyományokat őrző aratástól és nem a gépektől volt hangos a határ. Egy óra elteltével helyükre kerültek a legfölső „papkévék” is a kereszteken, és a csapatok nótaszóval gyalogoltak vissza Ordasra.

Az aratófesztivál ötletéről és szervezéséről már az aratás után, de még az eredményhirdetés előtt nyilatkozott lapunknak Szabó Zsolt ordasi polgármester:

– A sióagárdi kézi aratóversenyt és annak hangulatát látva és megtapasztalva merült föl a gondolat, hogy rendezzünk itt Ordason is egy hasonló versenyt, illetve fesztivált. A faluból nagyon sokan támogatták az ötletet, a szervezés nagy részét Borsodiné Vargacz Editnek köszönhetjük. Nagy öröm az, hogy Foktőtől Dunapatajig, képletesen szólva, össze tudtunk kapcsolódni, mint a szalmaszálak az aratókoszorúban. E versenyben a falvak közötti barátság és az összefogás diadalát látom, továbbá azt, hogy hogyan adják át az idősebbek a tapasztalatukat és a hagyományos munkamódszereket a fiatalabbaknak. Például a 80 éves Szabó Gabi bácsi több napon keresztül mutatta a 16 éves Zsolt fiamnak a kaszálás és a kévekötést fortélyait. Egy hónappal ezelőtt kezdtük szervezni a versenyt és sikerült a falvakban olyan karizmatikus embereket találnom, akik a csapatokat megszervezték és lelkükön viselték ennek a rendezvénynek a sikerét.

A jó hangulatú közös vacsora után az eredményhirdetés következett. Az első helyezésért járó vándorserleget Géderlak csapata vihette haza, második helyet megosztva kapta az ordasi nyugdíjasok, illetve Borsodi László (Ordas) csapata, harmadik helyen – szintén megosztva – az uszódi és foktői csapatok végeztek. A versenyen több különdíjat is kiosztott a zsűri: a legjobb kaszás Kocsis János és Tóth László lettek, a legfiatalabb kaszás versenyző különdíjat pedig ifj. Szabó Zsolt kapta. A legszebb aratókoszú készítője Bolvári Ivett volt, akinek munkáját a foktői református templomban lehet megtekinteni. A legjobb marokszedő csapat a dunaszentbenedeki csapat, a legjobb marokszedő asszony pedig az ordasi Tinnyei Sándorné lett. Különdíjat kapott a hangulatos versenyzésért a dunapataji csapat, legfiatalabb bandaként pedig ifj. Szabó Zsolt csapata. Az aratóverseny legidősebb résztvevője, a 92 éves dunapataji H. Kiss József is oklevelet kapott, aki sajátos jó humorával köszönte meg a meghívást. Az eredményhirdetés után a Géderlaki Népművészeti Kulturális Egyesület adott elő egy csokorra valót a helybeli táncokból, majd Rumi Zsolt tárogatón játszott. A szép nap aratóbállal zárult.