Felértékelődött az atomenergia szerepe

2020.03.30 15:08   

2020.03.30. 10:25
Az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot – mondta Süli János miniszter.

– Rendkívüli időket élünk, fegyelmezettségre, higgadtságra van szükség. Legfontosabb, hogy mindenki vigyázzon magára és mindenkire a környezetében, főként az idősekre és azokra, akik krónikus betegséggel küzdenek. A felelősségteljes magatartás – nem túlzás – most életeket menthet. Nincs helye az ellenségeskedésnek, a koronavírus elleni védekezéssel, az emberek egészségének megőrzésével, az emberi élet védelmével kell most foglalkozni. Legyünk higgadtak. Ne keltsünk pánikot, ne terjesszünk rémhíreket. Hagyatkozzunk a biztos forrásból származó információkra. Legyünk fegyelmezettek, tartsuk be a hivatalos utasításokat. A lehető legkevesebbet érintkezzünk másokkal. Aki teheti, maradjon otthon – fogalmazott Süli János.


A miniszter hozzátette: vannak azonban, akik ezt nem tehetik meg, mert a munkájuk még ebben a helyzetben is nélkülözhetetlen, helyhez kötött, nem végezhető távmunkában. Ilyenek – a teljesség igénye nélkül – az egészségügyben, szociális ágazatban, a kereskedelemben és az energiaszektorban dolgozók is. – Köszönet az önzetlen munkájukért – mondta.

Kiemelte: a Paksi Atomerőműben is helytállnak a zavartalan üzemvitelért felelős szakemberek. Hála nekik, garantált a hazai termelés 50 százaléka. Az atomerőmű a legnagyobb hazai áramtermelő. A Pakson előállított áram a hazai fogyasztás harmadát fedezi, ami nagyságrendileg a teljes lakossági igényt jelenti. Magyarán az atomerőmű képes a teljes magyar lakosság számra biztosítani az élethez, mindennapokhoz szükséges villamos energiát. Ennek a mostani nehéz időszakban stratégiai jelentősége van. Fontos tény az is, hogy a törvényi előírásnak eleget téve az atomerőmű mindig rendelkezik két évre elegendő üzemanyagkészlettel. A nukleáris üzemanyag biztonságosan, kis helyen és jól készletezhető, ráadásul szükség esetén több forrásból is beszerezhető. Ez jóval nagyobb biztonságot jelent, mint akár a villamos energia, akár a földgáz importja. Ráadásul az üzemanyag csak igen kis részt, 5-10 százalékot tesz ki az atomerőművi villanytermelés önköltségében, így az áringadozásnak való kitettség sokkal kisebb más erőművekhez, pl. a földgázerőművekhez képest.

Ez a nehéz időszak – miként Süli János kiemelte – rávilágít a Paks II. projekt jelentőségére is. – Két korszerű atomerőművi blokk építését tervezzük, ennek előkészítésén dolgozunk. Célunk ezzel, hogy az atomenergia hazai termelésben képviselt részarányát fenntartsuk. A négy meglévő blokk 2032-37 között befejezi működését. Két új egység fogja felváltani őket. Így garantálhatjuk az ellátásbiztonságot, azt, hogy ugyanúgy – mint a mostani nehéz helyzetben – rendelkezésre álljon a létfontosságú villamos energia. Annak, hogy hazánk áramimport-függősége magas – majdnem a legmagasabb az Európai Unióban –, most láthatjuk igazán a veszélyét, amikor az országok kényszerűségből lezárják határaikat. Egy krízishelyzetben minden ország saját fogyasztóinak ellátásáról gondoskodik. Márpedig ma az áramigény harmadát importból, jellemzően a környező országok fosszilis erőműveiből származó villamos energia vásárlásával fedezzük. Külföldi erőművekre nem lehet alapozni hazánk ellátásbiztonságát, emiatt kulcsfontosságú a Paks II. beruházás. 

De nemcsak az importfüggőség mérséklése miatt értékelődött fel most a Paks II. beruházás, húzta alá a miniszter. – Már most tudjuk – tette hozzá –, hogy a koronavírus-járvány komoly nehézségek elé fogja állítani a gazdaságot. Ezrek veszítik el munkájukat, jövedelmüket. A kormány ezt felismerve már több intézkedést hozott. A gazdaság talpra állítása ennek ellenére embert próbáló feladat lesz. Egy olyan nagy beruházás, mint a két atomerőművi blokk építése, mentőövet jelenthet sok hazai vállalkozásnak, megélhetést sok-sok magyar embernek. A beruházáson csúcsidőben 8-10 ezer ember dolgozik majd. Rengeteg kapcsolódó építkezés valósul meg: utakat, lakásokat, üzemcsarnokokat kell építeni, az ide érkező munkások pedig a szolgáltatószektornak biztosítanak munkát. Ez mind-mind jövedelmet, megélhetést jelent. 
 

A Paks II. Zrt.-nél a munkamenet folytonossága a veszélyhelyzet idején is biztosított. Néhány hete helyezték üzembe a társaság új informatikai rendszerét. Ennek révén a munkavállalók számára az otthoni munkavégzés lehetősége adott. A Paks II. Zrt. belső információs csatornáin az első perctől kezdve naprakészen tájékoztatja munkavállalóit azokról a teendőkről, amelyek a fertőzés megelőzéséhez szükségesek. A személyes jelenlétet feltétlen igénylő tárgyalásokat szigorú higiéniai szabályok mellett tartják meg. A felvonulási épületek kivitelezése nem állt le, az ott dolgozók egészségének védelméért szintén minden szükséges lépést megtettünk.

Forrás:www.paks2.hu

 

A környék hírei

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Alapítványi segítség ötven családnak Fajszon

Ötven csomagot – bennük tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodószerek, a gyerekeknek...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás