Papszenteléssel ünnepelték Szent Asztrik érsek ünnepét Kalocsán

2019.11.21 15:12   

Évek óta hagyományosan november 12-én ünneplik Kalocsán Szent Asztrik első kalocsai érsek ünnepét. Az idei szentmise keretében Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lektorrá avatta Farkas Tibor papnövendéket, diakonátusra jelölte Kullai Attila, valamint Márton Arnold papnövendékeket, és áldozópappá szentelte Stefszki Ferenc diakónust.


  Az ünnepi szentmisén koncelebrált Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa is. Az érsek beszédének kezdetén az avatandókhoz és a szentelendőhöz fordult, elmélkedésében a keresztény, valamint a papi hivatást a korona jelképével kötötte össze. Szent Asztrik érsekről annyit mindenki tud, hogy ő volt az, akit Szent István király elküldött II. Szilveszter pápához, hogy kérjen tőle az ország számára koronát, s azt áldja is meg. A korona mint fejdísz egyes történészek szerint úgy alakult ki, hogy amikor szertartás keretében felkenték az uralkodókat, olajat öntöttek a fejükre, s hogy a szemükbe ne csorogjon a drága anyag, szalagot kötöttek a fejükre. Ez a szalag az idők folyamán egyre díszesebb lett. A mi európai kultúránkban a teljességet, a megdicsőülést is jelképezi a korona. A Szentírásban nemcsak ténylegesen megkoronázott királyokról van szó, hanem a végső dicsőséges korona elnyeréséről is, amit az örök élettel azonosítunk. 


A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2019.11.22-én megjelenő 47. számában a 9. oldalon olvasható.


A környék hírei

Népes segítő közösség mozdult a bajba jutott családért

Tragédiával indult az újév a fajszi Petőfi utcában. Kigyulladt és lakhatatlanná vált egy...

Cikkírásban is remekeltek a kalocsai diákok

A Kalocsai Szent István Gimnázium diákjai érdemelték ki a fődíjakat a megyei napilap, a Petőfi...

Fejlődő Dunapataj és Szelidi-tó

Dusnoki Csaba 13 éve vezeti polgármesterként Dunapatajt. A 2019 októberi választásokon ismét 100...

„Legyen nekik könnyű a föld!”

Kalocsa Város Önkormányzatának városi ünnepségén mintegy százan tisztelegtek a 77 éve történt doni...

A gyalogos és kerékpáros balesetek megelőzhetők!

Az elmúlt évek rendőri tapasztalatai és a baleseti statisztikai adatok egyértelműen azt mutatják,...

Milliárdos fejlesztés és üzleti sikerek

December közepén tartották meg a hagyományos, évadzáró karácsonyi vacsorát a Fajszi Pata József...

Kalocsán adott hálát hetvenöt éves fennállásáért a KDNP

Advent negyedik vasárnapjára esett annak a hálaadó szentmisének az időpontja, amikor a...

Egy településnek adnia kell magából, hogy kapjon is

Elsőciklusos polgármesterként mérettetett meg 2019. október 13-án Hartán Dollenstein László, akinek...

Soczó László a Kalocsai Fegyház és Börtön új parancsnoka

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 2020. január 1-jei hatállyal kinevezte a Kalocsai...

Isten hozott Rebeka!

Mint arról a KORONAfm100 beszámolt, január 3-án, szombaton érkezett meg az újév első babája Kalocsán...

Közmeghallgatást tartott a kalocsai cigány önkormányzat

Megtartotta szokásos év végi közmeghallgatását a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A fórumot...

Utcanevek, többletforrás, felülvizsgálat és közfoglalkoztatás napirenden

Kalocsa városatyái december 19-én tartották az óév utolsó, szokásos képviselő-testületi ülését,...

Kalocsa polgármesterének újévi köszöntője

Kedves Kalocsai polgárok! Az elérhető minden jót kívánom Önöknek az új esztendőre. Jót kívánni...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

Szövetségben Városunkért Egyesület: Kalocsa megjavítható!

Szeptember 16-án újabb kalocsai polgármester-jelölt állt a nyilvánosság elé az őt támogató szervezet...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás