Drágszélen, a községen átvivő főúttól nem messze egy tekintélyes mangalicaállománnyal büszkélkedő telepet hozott létre építési vállalkozók közreműködésével Tamás Attila családi gazdálkodó. A létesítmény csaknem elkészült, az utolsó simításokon dolgoznak. Hogy mi a hosszú távú cél a teleppel, arról annak létrehozójától és tulajdonosától tudhat meg többet.

– A nagyszülői ház mögött húzódó, körülbelül kéthektáros telken épült a mangalicatelepünk, amelynek létrejöttét egyéves előkészítés előzte meg, beleértve a szakhatósági engedélyek megszerzését és valamennyi szükséges egyeztetés lefolytatását – kezdte történetét Tamás Attila. – Jelenleg lakatosok dolgoznak a telepen, és kisebb lemezelési munkák vannak hátra. Ezzel az építkezés java mondhatom, hogy véget ért. Az igazán nagy falat nem is ez volt, hanem, ami most következik, amikor is üzemeltetni kell a telepet – folytatta. – A beruházás önerőből valósult meg, ami egy más területre irányuló pályázat követelménye volt. Nyertes pályázóként haszonbérleti szerződést kötöttem a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel, amelynek hozadéka volt a vállalt állattartás – ismertette a beruházás hátterét a gazdálkodó.

Nem esett messze az alma a fájától – mondhatnánk. Tamás Attila felmenői a nagyszülők óta foglalkoznak mezőgazdasággal, talán innen az ágazat iránti érdeklődése és elkötelezettsége. – A gazdálkodással családi ágon kerültem kapcsolatba, nagyszüleim állatszeretete a velük töltött idővel belém ivódott. Mára viszont a magam által kijelölt úton haladok és igyekszem tovább vinni, fejleszteni, amit megtanultam tőlük, és szólnom kell természetesen a mindennapos háttérmunkákról, amivel a mai napig a szüleim, családom támogat. Így született meg ez a bizonyos mangalicatelep is, amely azt mondhatnám, hogy ebben a pillanatban kilencvenöt százalékos készültségi fokon áll.

A drágszéli telepen százhetven jószág túrja a földet, köztük hetven szőke ártány mangalica és száz magalica-durok F1 vegyes ivarú egyeddel. Az állatok infra-sorompókkal és kamerarendszerrel védett villanypásztoros kifutóval, drótkerítéssel határolt területen, szabadon mozoghatnak, ha pedig meghúznák magukat az esti mínuszok elől, bevonulhatnak a mélyalmos rendszerű, önitatóval és önetetővel ellátott épületbe, ahol Attila és alkalmazottja, József gondoskodik róluk.

– József korábbról rendelkezik állattartói tapasztalattal. Miután feltöltjük az önetetőket, csak rá kell nézni időről-időre az állatokra, az önitatók ugyanis elektromos fűtőrendszerrel fagymentesítve vannak, azokkal nincs komolyabb tennivaló. A mangalicák számára ideális a szabad tartás, hiszen folyamatosan napfény éri őket és levegőn vannak, de ha hó esik, netán beköszöntenek a kemény fagyok, akkor is van hová húzódniuk – így Tamás Attila, aki ugyancsak a napi rutin részeként írta le az abrak- és a szálas takarmány előkészítését, amelyet az állatok fogyasztanak. Attól a pillanattól, hogy az élelem bekerül a karámrendszerbe, mondhatni, „önellátóak” az állatok – fogalmazott a gazdálkodó, akit távlati céljairól is faggattunk.

– Az induló százhetvenes állományt akár négy-ötszáz darabig is bővíthetjük. Az már a későbbiekben fog eldőlni, hogy megéri-e emelni a létszámot, megtaláljuk-e a megfelelő piacot, és sikerül-e annyira beletanulnunk a heti hét napot igénylő állattenyésztésbe, hogy a jövőben is megérje foglalkoznunk ezzel – fogalmazott kissé diplomatikusan és óvatosan a drágszéli mangalicatelep gazdája. – Ha ez a tevékenység a későbbiekben rentábilis, vagy legalább önfenntartó tud lenni, akkor mindenképpen gondolkodom az állatlétszám emelésében, sőt! Attól sem zárkóznék el, hogy létesítsünk egy kisebb feldolgozóüzemet, ahol minőségi termékeket állítanánk elő. A hosszú távú terveim között többek között ez is szerepel – zárta gondolatait.

Kívánjuk, hogy sikerüljön elérni mindezt, annál is inkább, hiszen egy leendő (akár kis kapacitású) üzem potenciális munkahelyeket teremt, ami egy háromszáz fő lakta faluban, mint Drágszél, egyáltalán nem elhanyagolható tényező!

-s-n