Röplabda a Katolikus Iskolában

2020.01.29 15:37   

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más lehetőségek alakultak ki e sportág körül is, jelentős mozgások kezdődtek ebben a sportban. Nagyon sok TAO támogatásra is pályázó csapat kezdte el keresni a lehetőségeket, hogy minél több gyereket csábítson el e szép sportág megismerésére. A Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete (régebbi, közismertebb nevén a TFSE) Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Iskolában tanító és egyben az egyetemen is tanuló diákja révén elkezdett itt is csapatot kialakítani. A Katolikus Iskola vezetése és főleg a lányok partnerek voltak ebben és nagy lelkesedéssel kezdtek el edzésre járni a fiatalok. Tavaly a kezdetekkor két csapatot indítottak a szövetség által szervezett bajnokságban, ami elsőre a fővárosi anyaegyesületi támogatással együtt is bátor vállalkozás volt az edző Rezák-Szabó Anna részéről. A csapatok edzője később szakmai segítséget kapott a Kalocsai SE korábban, érthetetlen okból eltávolított, ám annál több sikert és tapasztalatot szerzett edzőjétől Kováts Ágnestől.

roplabda_450
 
A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.01.31-én megjelenő 5. számában a 16. oldalon olvasható.

A környék hírei

Budapesti fesztiválon jártak a dunapataji csengősök

Negyedik alkalommal gyűltek össze az ország amatőr és profi csengettyű-, harang- és ütőegyüttesei,...

Hartán milliós összefogást szabadított fel a járványveszély

Mára talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs az országnak, sőt, lassan a világnak sem olyan...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Felértékelődött az atomenergia szerepe

2020.03.30. 10:25 Az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot...

A Kiskunvíznél is megjelent a honvédség

A COVID-19 világjárvány magyarországi visszaszorításának érdekében 140 olyan vállalatnál segít be...

Idén nem a vendégek „indítják be a nedvkeringést”

Néhány hete még arról határozott a hajósi képviselő-testület, hogy elfogadja közel félmilliárd...

Pályázati pénzből jelentős fejlesztések Drágszélen

Drágszél Kalocsa környékének az egyik legkisebb települése, alig háromszázötvenen lakják. Mindazon...

Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason

Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése...

Dunaszentbenedeken idén is folytatódnak a fejlesztések

Százmilliós nagyságrendű fejlesztés jutott Dunaszentbenedeknek tavaly, melyből modern fogorvosi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás