Ott vannak például azok, akik némi adrenalin-fröccsért olyan magasságokból ugranak le, ahonnan sokan lenézni sem mernénk. Vagy például azok az extrém kerékpárosok, akik olyan meredek hegyoldalakon száguldoznak, ahol útnak csúfolt ösvény sincs, csak egyik másik oldalon a tátongó mélység. Vagy itt van a régiónkban az a Kovács-Véger Judit, aki törékeny, fiatal nő létére a sárban, ágas-bogas terepen érzi igazán jól magát. Most tél van, a sár helyett fagy, az ágas-bogas terep helyett pedig egy extrém téli akadályfutó verseny, a Spartan Race. Juditot ez a verseny doppingolja… az, hogy mínuszokban cipelhet rönköt, hogy hóesésben mászhat meg három méteres falat, hogy a cseh hegyekben harcoljon az elemekkel… de megcsinálta.

Szóval furcsa dolgok vonzzák Juditot. Az első kérdés az lehet, hogy visz rá egy nőt arra, hogy olyan versenyen álljon rajthoz, ahol már a kezdeteknél felelősségnyilatkozatot kell aláírni, ahol zsírral kenik be a mászófalat, hogy nehezebb legyen rajta átmászni, ahol van, hogy jeges vízben kell gázolni, vagy tüzet ugrani, vagy zsákon lecsúszni, aztán azt a hátukon cipelni, ahol térdig ér a hó és még sorolhatnánk. Hogy hogyan jut arra döntésre valaki, hogy ezt akarja? Judit esetében 2 és fél évet kell visszamenni az időben.

Ekkor született ugyanis az ordasi anyuka kisfia, akit természetesen imád. Azonban Judit nehezen birkózott meg azzal a képpel, amit a tükörben látott… 60 kg sem volt amikor terhes lett, és elmondása szerint, „majd-nem verte a mázsát”, amikor megszült. Nehezen mozgott, nem érezte jól magát a bőrében. Ekkor beindult a vezérhangya: változtatni kell! Ahogy ez lenni szokott, minden kis léptekben indult. Esti tekerés a szobabiciklin, néhány száz méter kocogás Ordas utcáin, majd a Duna partján. Judit rákapott az ízére, nem is olyan rossz ez a futás. A szerelmese lett! Az első – úgymond – versenye a Szelidi-tó futás volt, ahol mint egy fanatikus, úgy futott a hőségben, a kanyargós erdei utakon. Imádta, hogy hol poros napsütötte részen, hol pedig sáros egy ember szélességű ösvényeken jár. Talán ez volt az a pont, amikor a szobabicikli a sarokba került, Judit pedig az extrém versenyeket kezdte keresni, a nappalit pedig akadálypályává rendezte át, hogy otthon is tudjon edzeni. Volt már brutálfutáson, Pakson, de amire január 14-én készült, azt a régióból információink szerint még senki nem vitte véghez.

A ma már régi formáját visszanyerő fiatal anyuka a cseh síparadicsomban, Dolní Morava területén megrendezett Sparten Race-re nevezett, amely, ahogy a nevében is hordozza, spártai kihívásokat rejt magában. Ahogy Judit mondta: „Nem tudod, hogy mire nevezel, de ha nevezel, már győztes vagy! Nem az a csoda, hogy átfutsz a célvonalon, hanem az, hogy volt bátorságod elindulni! Csak azt tudod, hogy a táv nagyjából 5 km, és 15 akadály vár rád! A versenytársad nem ellenfél, viszont az elemek és az idő igen! Segíteni kötelező! Ez a törvény! Ha nem segítesz, nem vagy igazi harcos!”

Judit 2600 induló között állt rajthoz a Spar-tan Race-en. Már előző nap ott volt terepszemlén, és amikor meglátta, hogy mi vár rájuk, megfordult a nevében, hogy „ez az a verseny, amire nem kellett volna nevezni”. Aztán mégis megcsinálta. A rajtpisztoly eldördülése után 3 km-es erőltetett menet várt rájuk, hegynek fel, -5 fokban, harcolva az idővel. Majd hegynek le, ahol jött a majomlétra (sok, az atlétikából ismert gyűrű egymás után), a lajhárhinta (mászóka, csak épp itt vízszintesen, alulról kézzel lábbal kell kapaszkodni), a falmászás, a zsákon lecsúszás majd továbbcipelés. Ha valaki leesik, vagy elesik, vagy bármilyen hibát is ejt, akkor jön a büntető: 30 burpee! Hogy az mi? Egy olyan négyütemű fekvőtámasz, ahol a mellkasnak érinteni kell a földet. Csak, hogy még jobban elfáradjon az ember… Hibázni bárki hibázhat a versenyen, de segíteni kötelező! A spártai bajtársiasság erősítette Juditot. Volt, hogy ő maga szorult segítségre, hiszen a kb. 165 cm-es nő nehezen birkózott volna meg a 3 méteres fallal, ha versenytársa nem tart neki bakot. De volt, ahol egy férfi belegabalyodott a kötélpályába, így ott ő számított Judit segítségére. Hogy a verseny a befutásnál is izgalmas legyen, a pódium nem egy vörös szőnyeg végén van, de még csak nem is rajtszalagon kell átfutni, nem! A célba fel kell mászni. Az emelvény természetesen jégből van, hogy megszenvedjen vele a már teljesen kimerült versenyző! Kovács-Véger Judit 2600 induló között a 950. helyen végzett, az 1200 női indulóból a 81. lett, míg korosztályában, a 28-31 évesek mezőnyében 660 induló közül a 62. leggyorsabb lett. 1 óra 45 perc és 45 másodperc után, a háta mögött lévő (5 helyett) 8 kilométert, a 15 akadályt és a 600 méteres szintkülönbséget letudva Judit adrenalintól feltüzelve, fáradtan, de óriási mosollyal ölelte meg családtagjait. Megcsinálta és példakép lett! Óriási teljesítmény! Csak gratulálni tudunk! Azon már nem is csodálkozunk, hogy a verseny után Judit nem tudott aludni, inkább futott egy kört, hogy levezesse a még az ereiben dobogó Spartan Race-t. És persze emeli a tétet: nyáron egy kétszer ilyen hosszú és nehéz, Tokaji Spartan Race-en áll rajthoz! Hiába, furcsa dolgok vonzzák az embereket…