Rendhagyó kategóriák is voltak a IV. Betavéd Kupán

Méregdrága hintók, első osztályú lovak és hajtók a Szelidi-tónál

2012.09.10 22:20    |    Gábor János  

A régió garantáltan egyik legjobb fogathajtó versenyét immáron negyedszer bonyolította le egy eredetileg biztonságtechnikára és őrző-védő szolgálatra szakosodott vállalkozás, amelynek tulajdonosai igazi szerelmesei a lovassportoknak, így az ország számtalan pontján dolgozó cég igazgatása mellett rengeteg időt szentelnek a fogathajtás, mint sportág Kalocsa környéki meghonosítására. Vajda Pál és felesége, Ilona újra az államalapítás ünnepének hétvégéjére időzítette a most már kétnapos versenyt.

betaved_340_01A IV. Betavéd Kupa programjában egyes és kettes fogatok akadályhajtása, pónifogatok, illetve hátasok, majd a 2. napon hintók versenyei, sőt, egy forduló erejéig, egyfajta gálaként, off-roados autók és lovak összecsapása, az ún. „Ló-erők Versenye” is helyet kapott. A lovas nemzet szellemiségének és hagyományainak tökéletesen megfelelő helyszín (a szelidi víztorony mellett elterülő puszta), valamint a rajta helyet kapott számtalan, sátorjellegű pavilon és a fogatok számára kialakított tábor ősi, törzsi hangulatot idézett, sajátos otthonosság-érzetet nyújtva, közönségnek, hajtóknak egyaránt.

A korábbi évekhez képest jóval nagyobb számú jelentkező akadt a több korosztályban és kategóriában meghirdetett fordulókra, így a rendezvény mostanra már egy teljes hétvégét kitöltött.

A szombati nyitónapon kapott helyet az egyes és kettes, illetve a póni fogatok hajtása. A legjobb hajtók nevei ezekben a kategóriákban vissza-visszaköszönnek: Zanykó Csaba például egyesben második, míg kettesben első lett. A póni fogatok között a családi hagyományok erősségének is szemtanúi lehettünk, hiszen apa és fia egyaránt felállhatott a dobogóra: id. Nánai Zoltán az arany, míg az ifjabb Nánai a bronzserleget kapta (az ezüst a kalocsai Mádi Lászlóhoz került); sőt, az ún. „Élmény hajtás” kategóriában a fiatal tehetség még a Betavéd vándorkupát is elnyerte.

A szombati nap további eredményei:

Hátas versenyek, 8-14 éves korig:

1. Kardos Larissza, 2. Vajda Pál, 3. Vitéz Anna

Hátas, felnőtt kategória:

1. Hajnal Franciska, 2. Kollár Fruzsina, 3. Hanol Zsuzsanna

betaved2_320A második játéknapon kapott helyet a hintók hajtása, összesen 27 (!) nevezővel, akiket két fordulóban is összevetettek a szervezők a 680 m hosszú pályán. Először a Betavéd, majd a verseny alapítóiról elnevezett Vajda Kupáért indítottak futamokat. Az időmérő eszközök feszült figyelésén túl azonban még két igazán izgalmas, látványos fordulót is kieszeltek; ezek közül egyet („Lóerők versenye” – hintók az off-roados autók ellen) kifejezetten a nézők szórakoztatására. Az akadályhajtások után (amelyeket Ludányi Albert, valamint Sziráczki János nyert meg) két ugyanolyan felépítésű pályát alakított ki a pályaszolgálat, annak érdekében, hogy az immár párhuzamosan rajtoló hintók szinkronhajtása során egyszerre két kocsit is figyelhessen az elképedt közönség. A legizgalmasabb kategóriában a fentebb írt hajtók párharcának kimenetele volt a legnagyobb kérdés, igaz közéjük végül befért a második helyre egy rendkívül taktikus, megfontolt, pontos hajtó is.

A végeredmény (hintó, szinkronhajtás):

1. Ludányi Albert, 2. Kiss Csaba, 3. Sziráczki János

Ludányi egyébként kifejezetten sikeres hétvégét tudhat maga mögött, ugyanis a IV. Betavéd Kupa két „komoly” kategóriájában megszerzett aranyserleg mellé még begyűjtötte a „Ló-erők Harcáért” járó trófeát, valamint egy hatalmas eszmei értékű különdíjat, egy ló kantárt is, amely a verseny előtt nem sokkal elhunyt kiváló szerszámkészítő és szíjgyártó mester, Miklósi Miklós munkája.

(Fotók: Balogh Roland)

 


A környék hírei

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Folytatódott a kalocsai sikerszéria: a „Stadler városi” skalp is begyűjtve

Akasztó FC – Kalocsai FC 0-3 (0-0) A Kiskőrös mellett a Kohány Balázs vezette KFC az egyetlen...

20 millió forint vásárlóértéke a kalocsai ingatlanpiacon

Az ingatlannet.hu korábbi elemzésében Kalocsa ingatlanpiaci árainak elmúlt tíz éves változását...

Kisboldogasszony napján kettős ünnep Bátyán

Kettős ünnepet ültek Bátyán Kisboldogasszony napján: a templom búcsúját és egy húszmilliós projekt...

Könyvbemutató a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban

Dr. Czibulka Zoltán „Kalocsa sakktörténete” című könyve első részének nyilvános...

Egyházi fenntartású lett szeptembertől Géderlak és Ordas óvodája

Iskolája tavaly szeptemberi fenntartóváltása után Géderlak óvodája is egyházi fenntartás alatt...

Versenyképes Magyarországért Operatív Program

A következő uniós fejlesztési ciklus forrásairól és a Bács-Kiskun megyét érintő jövő évi...

Dr. Vincze András független jelölt győzött

Kalocsán a 7. számú egyéni választó kerületben szeptember 20.-án, vasárnap megtartott időközi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás