Joli néni átvette „Arany” Diplomáját! A következő összegző elhangzott, június 16-án a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar diplomaosztóját követően, az 1959–63-ban végzettek évfolyam találkozóján. A szervezők rövid beszámolót kértek e „röpke” 50 év eseményeiről. Deákné Joli néni a következőket mondta el ezen a találkozón:

„Én: Gyárfás Jolán, születtem 1941. június 16-án, Jászladányon. „Ásó-Kapa” érdemrenddel rendelkező évfolyamtársatok jelentem, hogy az elmúlt 50 év legfontosabb feladatának tulajdonítom, hogy még áshatok-kapálhatok, általatok is ismert férjemmel, Dixi-vel, aki velünk együtt koptatta az egyetem köveit. Úgy gondolom, hogy az akkori kormányzat nem csinált rossz üzletet velem, amikor sikeres felvételit követően, munkás-paraszt szülők gyermekeként felvettek a főiskolára, mert 42 évig egyetlen iskolában tanítottam Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban. Tanári munkám során elismerést szereztem ebben, az általam ismeretlen, de második otthonomnak tekintett városban. Büszkeség tölt el azért, mert mielőtt ide kerültünk Dixivel, majdnem csak „rúgni” lehetett a labdát, bár kollégám, „Marci” bácsi és tanítványai röpiztek gőzerővel…, szóval becsempésztük és megismertettük tanítványainkkal a kézilabda és kosárlabda rejtelmeit és a maga nemében varázslatos technikáját! Szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy szó szerint mi tettük le az alapjait a mai eredményeknek… Építettük a „salakos” kézilabda pályát a mai Ifjúsági Ház (Petőfi S. u.) udvarán. Talicskával hordtuk a salakot, hengereltük, jelöltük fel a diákokkal együtt, nem kímélve magunkat lelkesedtünk és élveztük munkánk gyümölcsét! Estek, keltek a salakon oda sem bagózva, mekkora plezúrokkal van tele a lábuk, könyökük, hátuk, mert akkor ez sikk és dicsőség volt.

Férjem, Dixi ifjúkori kedvenc sportját, a tornát is közös erővel emeltük naggyá, hisz már az 1970-es évektől rendszeres résztvevői voltunk az országos csapat- és egyéni versenyeknek, sőt szövetségi versenyekről dobogós eredményekkel jöttünk haza és alapoztuk meg Kalocsa hírét!

Kisebbik lányunk, Nóra, 1979-ben Úttörő Olimpia Bajnoka címet nyert Szegeden, a mai Belvárosi tagiskola hírnevét növelve. Nagyobb lányunk Marianna, a Kertvárosi tagiskola testnevelője több mint 25 éve. Több mint tíz tanítványom végzett testnevelő tanárként, továbbadva a tőlem tanultakat. Ez büszkeséggel tölt el. Ott van még az ATLÉTIKA…, szintén pályaépítés és jöttek az eredmények… Szerintem mindenkinek megelevenedik az akkori idők focija helyett az atlétika versenyek hangulata, a salak íze pár rosszul sikerült befutó után, a homokba érkezések távol- és magasugrások után, a súlygolyó nyomása a nyakon, annak kirobbanó és becsapódó ereje…, a diszkoszvetők elszántsága és gerelyhajítók mozdulatai, eredmények, melyekkel országos versenyek dobogóira állhattunk fel.

Megkaptam többek közt a Kalocsa Város Sportjáért kitüntetést, de legbüszkébb arra vagyok, hogy a mai napig volt tanítványaim nagy tisztelettel köszöntenek, rendszeresen visszavárnak az osztálytalálkozókra. Millió emlék, millió név.

Nyugdíjba vonulásom után megmaradt az iskola és a sport utáni vágyam és mivel kezdeményezésemre a Szent István gimiben oly naggyá lett a kosárlabda játék is, folytattam a hagyományt nyugdíjasként is. Heti egy alkalommal részt vettem a tanár-diák meccseken, nem kímélve szemüvegem és ujjaim, mert azok néha-néha törések és ficamok tárgyai voltak… 70 felett ez kezdett megváltozni, de bíráskodni még mindig tudtam! A szívem sem a régi, bár a helyén van. Szeretem a cukrot, bár most több van belőle, mint kéne. Kivágtak belőlem egy kis darabot, de ettől nem lettem kevesebb! Nem leszek fiatalabb, bár ha végigjárom ezt az 50 évet visszafele, újra én leszek az a fiatal, csini kontyos „tesi tanár”, aki voltam, akkor 22 évesen!

Maradok tisztelettel, ifjú szívvel, örök mosollyal Gyárfás Joli ,

a Dixi felesége!