Szezont zárnak a strandröplabdások

2017.11.02 13:32    |    (Schill Mátyás)  

E hétvégén a negyedik és egyben az utolsó bajnoki fordulót rendezik a Szelidi-tó Strandröplabda Bajnokságban.

A legutóbbi fordulóban bár a létszám az első kettőhöz képest egy kicsit kevesebb volt, hiszen „csak” 14 csapat nevezett be a Szittyótér Kupáért folyó küzdelembe, de a torna színvonala talán az idei legerősebb volt. A nevezők között volt több olyan játékos is, akik teremben több korosztályos bajnoki címmel, felnőtt magyar bajnoki éremmel rendelkeztek, igaz, ők párban a barátnőikkel indultak, nem is éremért játszottak hanem a jó hangulat kedvéért, mindettől függetlenül láthattunk szép megoldásokat tőlük, amitől a röplabdázást szeretők szája tátva maradt. Ám ez a verseny is elsősorban azoknak a csapatoknak a sikerét hozta, akik már hetek óta ott vannak az élmezőnyben és a négy között négy ilyen csapat volt.

A három csoportelső (Megtorlók, Pentele és a Homokzsákok) szett-veszteség nélkül jutott tovább, míg a másodikak meglepő módon nemcsak az elsőktől, hanem más meccseken is hullajtottak pontot. A nyolc közé jutott csapatok közül a három csoportgyőztes könnyedén, míg a második fordulóban győztes Stipi-Stopi nehezebben ment tovább a négy közé. Szervezőként külön örömmel vettem és segítettem a kezdeményezést, hogy három csapat, mely nem jutott a nyolc közé, a játék öröméért lejátszották a 9-11. helyért is a meccseiket. Az egyik elődöntőben az aznap remek formát mutató Homokzsákok aránylag biztosan verte a kalocsai Stipi-Stopi-t, míg a másik meccsen a Megtorlók meggyőző játékkal verte a Pentelét.

A bronzmeccsen aztán a dunaújvárosi Pentele folytatta az aznapi remek játékát és ha már az elődöntőt nem sikerült megnyerniük, azért a bronzcsatát igen, így a magukhoz mérten kissé „dadogó” játékot mutató Stipi-Stopi leszorult a dobogóról.

strandropi1_450
 

A döntőben aztán igazi kőkemény csatát láthatott a közönség, hiszen két olyan csapat csapott össze, melyek az előző két tornán ugyan egy-egy alkalommal már szerepeltek a döntőben, de nyerniük még nem sikerült. Az első szettet a pécsi–kaposvári–dombóvári illetőségű Homokzsákok a lehető legszorosabb különbséggel nyerte, amit a fordulás után a Megtorlók magabiztosan egyenlített ki. Bár pompás labdameneteket, kemény ütéseket és bravúros mentéseket is láthattunk, de a kecskeméti Megtorlóknál a befejezések kevésbé voltak pontosak, így a Homokzsákok nyerte a csatát és ezzel a Szittyótér Kupát.

strandropi2_450
 

Minden egyes tornán nem a csapatok, hanem az eredménytől függően személyre szólóan kapnak pontot a játékosok és mivel a négy fordulóból a három legjobb eredmény számít bele az összetett végeredményébe, így fontos lesz az e hétvégi Szezonzáró Kupa is. Jelenleg a ponttáblázaton a Homokzsákok állandó három tagból álló csapata és a Megtorlók két fix játékosa áll 22 ponttal az élen, míg a szintén végig azonos összetételben szereplő Stipi-Stopi játékosai csak két ponttal vannak mögöttük lemaradva. A Pentele játékosainak a 16-16 pontja bár matematikailag még ad esélyt nekik, de realitása az összetett sikerüknek nem túl sok van. A nevezők között most is lehet már találni egy NB I-es fiú és NB I-es hölgy párosát. Vajon tudnak-e csodát tenni, vagy kénytelenek lesznek meghajolni az összetett bajnoki címért küzdő triumvirátusok előtt? Szombaton megismerjük a bajnokot, szombaton az idei bajnokságot lezárjuk. Részletek a bajnokság facebook oldalán.



A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás