Több forgatókönyvet dolgoztak ki

Dusnoki Csaba: készülünk a szelidi nyárra!

2020.06.14 20:30    |    V.I.  

Nehéz hetekre tervezni, hónapokra pedig szinte lehetetlen. Az országos híradások követői tudják, hallják, látják, olvassák, hogy sorra mondanak le, terveznek át nagyobb közönséget vonzó eseményeket, a szabadtéri programok körül pedig rengeteg a kérdőjel. Ennek ellenére a Szelidi-tó és a környező üdülőfalu üzemeltetéséért felelős dunapataji önkormányzat nem mondott le a strandszezonról, sem a nyárban rejlő (egyelőre folyamatosan változó és korlátozott) lehetőségek legalább viszonylagos kihasználásáról. Az viszont már tisztán látszik, hogy nagy fába vágják a fejszéjüket. A részletekről Dusnoki Csaba polgármestert kérdeztük.

 

 

szelidito

 

- Miben látszik, hogy a 2020-as nyár más lesz, mint a korábbiak?

- A márciusi veszélyhelyzet kihirdetése már sokmindent előrevetített. Plusz feladatokat kaptak az önkormányzatok, amelyek egyúttal csökkentett bevételekkel kalkulálhatnak. Magával, a Szelidi-tóra irányuló érdeklődéssel kapcsolatban egyelőre nincs okunk panaszra. Az üdülőtulajdonosok a központi intézkedéseket szem előtt tartva viselkednek, és folyamatosan érkeznek. A nyár alakulása ugyanakkor sok kérdést vet fel, annak ellenére, hogy a legfontosabb tényező, a megfelelő vízminőség a strandnyitáshoz mér adott. Megkaptuk a működési engedélyt, így akár a pünkösdi hétvégén nyithattunk volna, de ezt az időjárás nem tett lehetővé. A szokásos fejlesztések javát elvégeztük, sőt, felépült egy teljesen új turisztikai komplexum a tó partján.

 

 A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.06.12-én megjelenő 24.számban olvasható.


A környék hírei

A hartai Duna-part komplex fejlesztése folytatódik

Harta jellegzetes, egyenesutcás településszerkezetével, téglahomlokzatú házaival, felújított...

Megalakult és jelöltet állít a Kalocsai Lokálpatrióta Egyesület

Mint az közismert, néhány hónapja lemondott mandátumáról a kalocsai 7. számú, kertvárosi körzet...

Bakai Károly: nem naiv vagyok, csak bízom a jövőben!

A faluközpontban kopácsolás, fúrás, ásás, amerre fordulok. A Polgármesteri Hivatal épületével...

Modern, biztonságos blokkok épülnek Pakson

Elkezdődött a Paksra tervezett atomerőművi blokkok létesítésének engedélyezése. A...

Igen mozgalmas tíz évet tudhat maga mögött

Városunkban az elmúlt tíz évben igen változatosan alakult az ingatlanok átlagára. A 2011-2016-as...

A HubArt Galéria kiállítással állított emléket Trianonnak

Aki Kalocsa felől, a „nagyhídon” keresztül érkezik Dusnokra, nem kerülheti el a...

Húsz ártatlant végeztek ki a Lenin-fiúk

1919. június 24-25-én leginkább értelmiségieket, illetve vagyonosabb polgárokat ért utol a végzet, a...

Hagyományos Jézus Szíve-búcsú Kalocsán

Idén 158. alkalommal került megrendezésre a jezsuita atyák által elindított, mára hagyományosan...

A Gyermekosztály új főorvosa vette át az adomány-vénaszkennert

Június 22. több szempontból is különleges nap volt a kalocsai Szent Kereszt Kórház, kiváltképp annak...

Feszített költségvetés, COVID19, Kalocsáért-díjak

A veszélyhelyzet március közepi kihirdetése, majd annak nemrég történt visszavonása óta, múlt...

Mérföldkőhöz érkezett a Paks 2. projekt

Negyvenhét település polgármestere és a Paksi Társadalmi Tanács országgyűlési képviselői voltak...

Dr. Pata Ildikó: munkabérbiztonság és fejlesztés, ilyen lesz 2020!

„A fajszi Pata József Gépipari Kft. egy olyan családi vállalkozás, amely a Magyar Suzuki...

Technológiát fejleszt és munkahelyeket teremt az EMIKA

A koronavírus okozta gazdasági környezetben ritkák a jelentős sikerekről, komoly fejlesztésekről,...

Nem maradt el a Kék Madár Fesztivál, sőt!

2020. június 5. minden bizonnyal dőltbetűvel szedett napként vonul be a kalocsai Kék Madár Fesztivál...

Ízleld meg Kalocsát és Bács-Kiskunt!

Különlegesnek ígérkezik a tervek szerint szeptember 11-13-ig tartó, harmincegyedik Kalocsai...

A harangok feltámadást hirdetnek

A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás ünnepén szentmisét...

Dusnoki Csaba: készülünk a szelidi nyárra!

Nehéz hetekre tervezni, hónapokra pedig szinte lehetetlen. Az országos híradások követői tudják,...

Szentmisével, koszorúzással, tűzgyújtással emlékezett Géderlak

A Trianoni békediktátum 100. évfordulóján Géderlakon is emlékezni gyűltek össze. Délután fél 5-kor...

Az atomenergia tiszta és kiszámítható

A klímavédelmi célok teljesítéséhez a jövőben is szükség lesz atomerőművekre. A nukleáris energia a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás