Balogh Csaba Zoltán
Szenteste
2012.01.01 20:46
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította tűsarkainak kopogását. Tűnődött, hogyan juthatna be? Kopogott a terasz felől, semmi nesz odabentről, aztán újra próbálkozott a tóra néző ablakon, kicsit erősebben. Mintha meglebbent volna az egyik függöny, de lehet, hogy csak képzelődik.
Kilenc hónapja élnek külön. Ráadásul csakis Dóra saját hibájából. Ha ugyan ez hibának nevezhető. András maga döntött a különélésről, bár az események ezt az elhatározást követelték. Az első hét hónap, és az a pár hét, míg Zsolttal minden kialakult, reménytelinek látszott. Dóra úgy érezte, kapott egy sanszot az élettől, amivel élnie kell. Olyan vonzás bűvöletébe került, amit korábban nem ismert, pedig vidám lánykora volt, sok barátnő, nagy társaság, igazi felejthetetlen bulik. Lelkileg mindig józan maradt, szilárdan állt a lábán. Tudta, melyik fiú mennyit ér, voltak nagy kalandjai, szenvedélyes szerelmei, kis, egyéjszakás szórakoztató találkozásai, és mire férjhez ment, igazán tapasztalt nőnek érezte magát. Mindig elvszerűen élt, nem voltak párhuzamos kapcsolatai, és minden sráchoz őszinte volt, amikor lapátra tette őket, vagy csak egyszerűen elbúcsúzott tőlük, mert megérezte, nincs értelme folytatni a kihűlt kapcsolatot. András volt az első férfi, akire úgy gondolt, mint élete párjára, róla szinte a kezdet kezdetén megérezte, többet jelenthet bárkinél, akivel korábban találkozott. A pécsi gyorson jöttek össze. Péntekenként együtt utaztak Földvárig. Ott a fiú leszállt, átment az Alföldre, a szülőfalujába. Vasárnap ugyanígy, csak fordítva. A negyedik alkalommal a fiú már elkísérte a kollégiumig, utána számtalan főiskolai rendezvényen találkoztak, mozi, hangverseny, diszkó...
A függöny valóban meglebbent, a kulcs fordult a zárban és megjelent Andris. Nem látszott túlságosan meglepve, frissen vasalt ing, nyakkendő, választékos hajviselet. Dóra egy pillanatra meghökkent, ugyanazt élte át, mint első találkozásuk alkalmával. Csinos, magas férfi, kifogástalanul öltözve, és azzal az utánozhatatlan félmosollyal, amit annyira szeretett. Gyermekivé, bájossá tette az arcát, hiába volt bajusza, mégis egy kölyök huncut szemeivel nézett vissza rá. Szakasztott úgy, mint Máté, a nagyobbik fiuk.
– Bemehetek? – kérdezte bizonytalanul.
A férfi a meglepetéstől meg sem tudott szólalni, csak kitárta az ajtót és beengedte régen látott feleségét. Dóra akaratlanul is körülnézett, és megállapította, túl nagy a rend. Minden a helyén, nincsenek csikkel teli hamutálcák, széthagyott sörös üvegek, gatyák, zoknik. Vajon nő is lakik itt? Végül is nem lenne csoda, hiszen már több mint kilenc hónapja külön vannak.
– Reggeliztél? – fordult felé a férfi, de válaszra sem várva, már vett is elő egy teáscsészét. Dóra megrázta a fejét, valójában tanácstalannak érezte magát. Valami másra készült, másféle találkozásra. Utoljára akkor nézett a férje szemébe, amikor az, váratlanul meglepte, amint éppen Zsolttal szeretkezett a hálószobában. A pillanat örökre rögződött mindkettejükben. Zsolt háttal volt, nem látott semmit. Andris kitárta az ajtót, és csak bámulta az ölelkező testeket, mint valami képtelen látványt. Amint felfogta, mit lát, pillantásában iszonyat, vád, mély csalódottság keveredett. Dórának úgy tűnt, mintha percek óta bámulna mereven, pedig mire ifjú szeretője, érzékelve a pillanat furcsaságát hátranézett, Andris már rég behúzta az ajtót maga mögött, és mire az asszony kiugrott az ágyból, köntöst kapott magára, férje már régen elhagyta a házat is, és mire a kertbe ért, már csak a kocsi motorját hallhatta távolodva berregni. Aznap éjjel nem aludt, nem tudott szabadulni férje vádló tekintetétől. Mire másnap hazaért a munkából, azonnal látta, hiányzik a nagybőrönd és Andris legtöbb személyes holmija is eltűnt. A fürdőszobából a borotvakészlet, a köntöse, a szekrényből az öltönyei, ingei, kedvenc kazettái, könyvei. Az íróasztalból a legfontosabb iratai, bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok. A konyhaasztalon egy rövid üzenet. „Átmenetileg a nyaralóban fogok lakni, szombaton háromkor elviszem a fiúkat, értük jövök, ne keress” Aláírás semmi.
Dóra megrémült. A fiúk nem tudnak semmiről, eddig sikerült eltitkolni előttük mindent. Úgy vélte, nincs még itt az ideje, hogy bármit is mondjon Zsolttal való kapcsolatáról. András jó apa és valójában jó férj. Azonban be kell vallania, eszeveszett szerelembe esett, csaknem belebolondult Zsoltba. A fiatal férfi vonzása újdonság és józan ésszel megmagyarázhatatlan számára. Tépelődött, vajon mennyit muszáj feltárnia, és vajon a fiúk mennyit fognak mindebből megérteni. Nem hallgathat tovább, Andris távozását meg kell magyaráznia. Vergődött, mint a csapdába esett vad.
*
Andris egy csészét tett elé. Dóra lehajtotta fejét, a gőzölgő teába bámult. Taszította férje nyugalma, disszonánsnak érezte a viselkedését. Van is kedve reggelizni most, amikor szinte a gyomrában kalapál a szíve, az izgalomtól alig tud uralkodni magán. Jobban örülne, ha megalázná, ha ordítozna vele, ez a fegyelmezettség őrjítő. Lassan kavargatta az aranyló folyadékot, aztán összeszedte magát, felnézett és elmondta, a szentestét szeretné megbeszélni. A férfi nyugodtan nézett az arcába. Ez nagyon idegesítette, ismét lehajtotta a fejét, hallgattak még néhány percig. Végül nem bírta tovább, szinte felkiáltott:
– Andris, gyere haza… a fiúkhoz! – tette hozzá félelemmel, bizonytalanul.
A férfi szomorúan kinézett az ablakon, nem válaszolt. Gondolatai elkalandoztak, nyitott szemmel is látta, mint akkoriban szinte lépten-nyomon, asszonya kitárulkozó teste fölött a meztelen és mohó fiatal férfit. Mint egy végtelenített film – újra meg újra kezdődött elölről. Dóra arckifejezését sem tudta feledni, soha nem látott boldogság tükröződött a szemében, amit belépte után a rémület és a bűntudat különös keveréke váltott fel.
A fiúk, mire értük ment, tudomásul vették az új helyzetet, de egykedvűen válaszolgattak. Iszonyodott faggatni őket az otthoni eseményekről, így inkább kirándultak a tóparton. Felkeresték kedvenc helyeiket, és degeszre tömték magukat a vízparti csárdában sülthallal. A hétvégék így voltak a legelviselhetőbbek. A srácok élvezték, hogy alig esik szó bármiről is, ami hét közben zajlott.
Dóra ismét felpillantott.
– Elküldtem Zsoltot, már nem lakunk együtt – mondta alig hallhatóan, kiszáradt szájjal. Várta a választ, vagy a kérdést, de a férfi nem felelt. Újra kibámult az ablakon, révetegen nézte a behavazott tájat, a tájban a kopaszon feketéllő fákat, felfelé meredező ágaikkal mintha csak segítségért kiáltanának. Gyötrődött. Sokszor elképzelte már az elkerülhetetlen találkozást, de ahogy múlt az idő, valahogy józanodott, és végül már az egészet csak a bírósági környezetbe tudta helyezni…
*
Nem tudott dönteni. Vagy inkább nem akart. Tartott is ettől a találkozástól. Felesége itt ül, megtörten, bocsánatra várva akár kimondja, akár nem. Dórát még mindig szerette, akár bevallotta, akár nem. Még most is, ám nehezen nézett szembe a tényekkel. Értette is a nőt, csak nagyon fájt a csalódás. Ismerte, és tudta mennyire szenvedélyes, tudta, olyan örvénybe keveredett, amit nem lehetett kikerülni.
A srác, akibe belebolondult, férfiszemmel is figyelemre méltó. Sportos, komoly fiú, a város legnagyobb számítástechnikai üzletének a tulajdonosa. Árvagyerekként, szinte a semmiből, egyedül küzdötte fel magát. Andris az elmúlt kilenc hónap alatt újra értékelt mindent. Sokat volt távol, a privatizáció, a textilüzem ügye rengeteg időt emésztett fel. Bár korábban sem dolgozott kevesebbet, csak többet volt otthon. Számtalanszor esett be későn, és indult korán. Volt hét, hogy szinte szállóvendégként élt otthon, így nem csoda, ha az asszony viszonozta valaki közeledését. Utóbb csak a hétvégekre koncentrált, távozása előtt is olyan viszonyt tartott fenn a fiaival, mint egy vasárnapi apuka, most pedig már valóban azzá lett.
Már harmadik hónapja látogatta fiait szabályos időközönként szombaton és vasárnap, de azok mélyen hallgattak az otthoni eseményekről. Azonban mindkettőjük viselkedésén érezhető volt, várják, mit lépnek a felnőttek. Máté november elején, akadozva, láthatóan sokat tépelődve hozakodott elő a kérdéssel, vajon milyen lesz az idei karácsony? Andris kitérő választ adott. A hónap végén megismétlődött a kérdés, amihez Szabolcs halkan hozzátette:
– Apa gyere haza! Mást nem is kérünk a Jézuskától, csak legyünk újra együtt.
– Ti hisztek a Jézuskában? – kérdezte halvány mosollyal.
– Rajtunk csak ő segíthet – erősítette meg Máté.
Andris gyorsan másra terelte a szót, iskoláról, lányokról kezdett kérdezősködni. Egyik sem volt kellemes téma, így hamar elakadtak, maradt a videó, valami akciófilmmel.
Most itt ülnek egymással szemben, mint két küzdelemben elkínzott fenevad. Akár vicsoroghatnának is egymásra, vajon ki lenne az erősebb? Pedig valójában semmilyen mérkőzés sem volt közöttük. Andris érezte, ha megszólal, nem vezethet jóra. Nem akart sem gőgös, sem fennhéjázó lenni. Méltatlannak érezte. Tudta, Dóra büszkesége már rég a porban hever, nem kevés erőfeszítést kíván tőle a megalázkodás. Bár úgy tűnik, Dóra döntött, ha a másik férfit kitessékelte az életéből. Kényelmetlennek tartott bármit is kérdezni a miértekről. Úgy érezte, érintett, mint egy szemtanú valami balesetben. Rá valójában a házassága és a fiúk sorsa tartozik. Azt viszont el kell rendezniük.
– Mennem kellene – közölte szárazon.
Dóra újra a szemébe nézett, és egészen halkan kérdezte:
– Hazajössz? A fiúk várnak… – tette hozzá félénken. Úgy érezte, ebben van némi zsarolás, amit szeretett volna elkerülni.
A férfi udvariasan felsegítette a nő kabátját, anélkül, hogy bármit is mondott volna, kikísérte a nyaralóból. Dóra ingerülten távozott. Nem jutott semmire, úgy látszik, minden marad a régiben. Már késő. Andris a leggyengébb pontját, a gyerekeket választotta, hogy visszavágjon. Hát jó, ha így lesz, akkor így lesz. Majd csak megosztoznak valahogy mindenen. A fiúkon is. De legalább lezárul az ügy. Zsolt elment, Andris nem jön vissza, a kaland viszont ráment a fiaihoz fűződő kapcsolatára is. Elszállt az otthon melege…
Közben közeledik az ünnep, a maga kellékeivel. Karácsonyfa, ajándékok, látogatás a nagyszülőknél, rokonoknál. Háromszor is elolvasta a szakácskönyvben, hogyan kell halászlevet főzni. A jó halászlé most legalább annyira fontos, mint a fa és az ajándékok. Nem akart feladni semmit a családi tradíciókból. Még jó, hogy a halasnál tisztított pontyot is árulnak, így nem kellett az állat életét neki magának kioltania, sőt megmenekült a síkos haltest darabolásától is. Házasságuk kezdete óta ugyanaz a rituálé övezte a szenteste előkészületeit. Andris főzte a halat, ő pedig a süteményeket készítette. Ahogy nőttek a gyerekek, átvették a fa díszítését. Most is ketten kötözgetik a szaloncukrot odabenn. Az idén is hatalmas fát vett, Józsi bácsi, a hivatalsegéd segített hazahozni, és készségesen bele is ácsolta a tartóba. Már szenteste előtt két nappal itt állt a felállított fa kopaszon a hallban. Megtelt illatával a lakás. Reggel óta süt, főz. Terjeng a diós sütemény és a vanília illata. Látszólag minden éppen olyan meghitt, mint régen, csak a fiúk hallgatagabbak, mint máskor. Azelőtt a legapróbb dolgokon is képesek voltak civódni, most meg fegyelmezetten, szinte szomorúan díszítgetik a fát. Két beteg angyal. A legutóbbi hétvége óta alig szólnak. Nyilván újra hívták az apjukat, és az ismét nemet mondott, vagy hallgatott. Nincs mit tenni, az új év válást, osztozkodást hoz. Valószínű itt kell hagynia a várost, visszaköltözik a szülőfalujába. Ha állást nem kapna rögtön, magánórákból is jól fenn tudná tartani a családot. Hacsak Andris nem követeli magának a fiúkat. Ki tudja, milyen tervei vannak. Nem csodálkozna, ha a történtek után végre pontot tenne az ügy végére, nem csodálkozna, de nagyon fájna. Ki tudja, miért csinál az ember mindenféle marhaságot? És ki tudja, miért nem képes őszintén megbánni? Zsolt jó szerető volt, nagyon is jó, és korrekt férfi. Amikor megértette, hogy a fiúk nehezen viselik a jelenlétét, kérte, rendezzék a helyzetet, és miután belátta, hogy ő még mindig Andrist szereti, elment. A nyaralóban hazudott, nem ő rúgta ki a férfit. Csak elegánsabb volt ezt mondani. Bár semmit sem ér vele.
Odakint sötétedett. Itt a gyertyagyújtás ideje. Odakészítette az ajándékokat a fa alá, közben úgy tett, mintha nem venné észre azt a két csomagocskát, amit már a fiúk is odatettek. Máté a magnót állította be, Szabolcs a csillagszórókat kötözgette az ágakra. Mialatt gondosan megterítette az ünnepi asztalt, a fiúk ünneplős ruhát húztak. Várakozással teli feszültség töltött be mindent és mindhármukat. Reménykedtek. Dóra, aki nem beszélt a nyaralóban tett látogatásról, nagyon is félt, hogy a fiúknak csalódniuk kell. Bár ki se ment volna, ha egyik reggel nem találja meg Szabolcs asztalán azt a kis cetlit, amin ez állt: „Jézuska! Hozd haza apukámat!” Dóra tisztában volt vele, hogy a gyerekek efféle segélykiáltásait komolyan kell venni. Ezért is vállalta azt a szerencsétlenül végződött találkozást.
*
Minden elkészült, nem volt semmi, amivel tovább halaszthatná a gyertyagyújtás idejét. A környékbeli lakásokban már sorra kigyulladtak a színes és villogó karácsonyfaégők, a város elnémult, az utca is kiürült. Ihletett, titkos órák, mintha megállt volna az idő. A Kisjézus jelképesen megszületett. Szabolcs meggyújtotta a gyertyát, Máté bekapcsolta a magnót és megszólalt a „Mennyből az angyal…” Mindhárman a gyertyalángot bűvölték, és szótlanul álltak egymás mellett. Máté szomorúan hajtotta le a fejét, Szabolcs is csalódottan gyújtogatta a csillagszórókat, Dóra pedig könnyekkel a szemében magán érezte a bűnhődés minden súlyát, most érezte igazán, hogy elbukott, nincs számára sem feloldozás, sem megbocsátás. Egykedvűen kívántak boldog karácsonyt egymásnak, és szótlanul bontogatták az ajándékokat. A könyvek, kazetták láttán színlelt jókedvet erőltettek magukra, alig tudták palástolni csalódottságukat, és már csak túl akartak lenni minden formaságon, hogy ki-ki elvonulva a tévé, vagy egy könyv társaságában bezárkózva tölthesse az ünnepet. Valaki mindhármuknak hiányzott.
Leültek az ünnepi asztalhoz. Dóra szedett a levesből mindkét fiúnak, aztán magának is. Éppen jó étvágyat kívántak, amikor megszólalt a bejárati csengő. Máté lecsapta a kanalat, és mint a szélvész kirohant az előszobába ajtót nyitni. A többiek nem kisebb izgalommal követték. Az ajtóban Andris állt, kucsmáján és a fekete kabátján még csillogott az olvadó hó. Mire Dóra kiért, a két gyerek szó nélkül, zokogva csimpaszkodott a férfiba, akinek a kezéből a díszdobozok az előszoba padlójára hullottak. A látvány oldotta az asszony egész adventi feszültségét, elöntötte az irgalom és a felszabadító megnyugvás érzése, lassan megeredtek a könnyei. Hosszú beszélgetés lesz. De nem bánta.
A Kisjézus megszületett. A megváltás pillanata elérkezett, talán a megbocsátásé is.
A környék hírei
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Megtartotta idei második kuratóriumi ülését az atomerőmű alapítványa
Eredményesen működik a térséget tavaly 4,3 milliárd forintos fejlesztési lehetőséghez segítő Jövőnk...
Elméleti és gyakorlati tudásban is megmérettek
A Kalocsa Városi Balesetmegelőzési Bizottság kerékpáros iskola kupát szervezett múlt héten a Miskei...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Új tisztségviselőket választott a Vöröskereszt
A Vöröskereszt tisztújító közgyűlést tartott április 25-én a Városháza dísztermében. Az...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
Véget ért a Nebuló jubileumi ünnepségsorozata
Az idei évben éppen 35 éve annak, hogy a városban gyógypedagógiai oktatás indult, és a speciális...
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
A cél az emberszerű robot megalkotása
A kalocsai Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár szervezésében indított Hazanézőben című sorozat...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
Kalocsa hívja, várja a turistákat
Tavasszal az idegenforgalommal foglalkozó szakemberek a korábbinál is több ötletet, impulzust adnak...
A Suzuki díjazta fajszi partnerét
A fajszi székhelyű Pata József Gépipari Kft. rangos kitüntetést vehetett át a közelmúltban, a...
Kecel város kitüntetése Kovács László fazekasmesternek
Patachich Gábor kalocsai érsek rendelete alapján 1734. április 22-én alapították újra Kecelt....
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Rendőr viheti iskolába a lógós diákot
Éles szakmai, majd társadalmi vita bontakozott ki 2010-ben arról a szigorról, melynek alapján...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A kalocsai Szent István Gimnázium a 2012/2013-as tanév 9. évfolyamának humán tagozatú osztályába...
A Csokonai utcai óvoda kezdeményezésére 1999-ben indult az „Együtt egészségesen”...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Országos kutyakiállításnak adott otthont Kalocsa
Vasárnap rendeztek CAC kutyakiállítást a kalocsai gyermekotthon foktői úti sportpályáján. Közel...
Egyre jobb ötletek a Városi Fordított Napon
A mintegy 10 év elteltével tavaly hagyományteremtő szándékkal újjáélesztett Városi Fordított Nap...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
Több mint kétszáz emberen segítettek a diákok
A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete véradást hirdetett meg a városi középiskolákban a 18....
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
Három testőr biztosítja a hátországát
Óvónőként diplomázott, de nem bánja a pályamódosítást Répási Tamás Károlyné, a Kalocsai...
Becsinált karfiollevesHozzávalók: 1 csomag szárnyasaprólék, 1 sárgarépa, 1 zöldség, 1 db kisebb...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
Újraéledhet a kalocsai fűszerpaprika régi hírneve
Nincs olyan kalocsai lokálpatrióta, de talán kalocsai, környékbeli lakos sem, akinek ne dobogtatná...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
51 éves szolgálat az időjárási megfigyelésben
Az időjárás még a mai modern korban is alapvető fontosságú tényező, hatását minden nap érezzük,...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
Egyre többször fordul elő, hogy az utcákon – főleg a nagyobb városokban – egy mozgékony,...
Parrag Regina, a görkori-verseny bajnoka Idén nagyszombaton először rendeztek a faluban...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
Elkezdődött a tavaszi kullancsszezon
Igen sokat hallunk a kullancs-csípés veszélyeiről, védőoltásokról, a védekezés módjairól,...
Húsvétkor érkeztek a zarándokok Kalocsára
Húsvét vasárnap délután érkeztek a városba, majd rövid pihenés után a Zárdatemplomban tartott...
„Halhatatlanná válik az, aki a halhatatlannal társul”
Beszélgetés dr. Bábel Balázs érsekkel„A húsvét történelmi és természetfeletti eseménye is...
A Martinovics utcai könyvtár programsorozata keretein belül a Dózsás diákok megismerkedhettek más...
Hogyan lehet több munkahelyet létrehozni Kalocsa térségében?
Tisztelt Olvasóink!Szerkesztőségünket megkereste Szabóki László, hogy vannak ötletei, hogyan lehetne...
Atomenergetikai Múzeum nyílt Pakson
Március 7-én nyitotta meg kapuit az Atomenergetikai Múzeum a paksi atomerőmű területének északi...
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2012. április 12-én megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
50. házassági évforduló Ordason
A nyugdíjas klub tagjait 50. házassági évfordulójuk alkalmából hívták ünnepi vacsorára Gottschall...
„A határ nem elválaszt, hanem összeköt bennünket”
Kalocsán ilyen még nem volt! Ám ha a jó példa ragadós, az országban több olyan helyen lesz, ahol a...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
Ünnepélyes állománygyűlés a tűzoltóságon
Mint már lapunkban írtunk is róla, a katasztrófavédelem január 1-jétől megújult Magyarországon,...
Babaköszöntő ajtódísz hirdeti az új életet
Ritkaságszámba menő kis ünnepség helyszíne volt március 27-én, kedden a kalocsai Szent Kereszt...
Májustól állami kézbe kerül a Szent Kereszt Kórház
A legfrissebb hírek szerint az országban lévő 104 aktív ággyal rendelkező kórház közül 16 funkciót...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Magyar Királyi Testőrség tagja volt…
„Gőgh Gábor - Monostori Péter A Magyar Királyi Testőrség Képes Krónikája...
Március 31-én és április elsején a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a házias ízek,...
Amatőrökre bízta „súlyos sérültjeit” a KEF
A kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) e hónap végéig tartó előadássorozatának részeként...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Napjainkban a világ szinte minden pontján rengetegen szenvednek a „népbetegségként”...
Két igazgatóhelyettes lesz a gimnáziumban
Részben az új közoktatási törvény rendelkezéseivel, valamint a Szent István Gimnáziumban...
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Az elméleti részben Szakáll Máté nyert
Hagyományt teremtett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága: más...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Újraindulhat a komp Gerjen és Kalocsa között
Az Alföldet a Dunántúllal összekötő Gerjen-Kalocsa közötti kompjárat évtizedeken át működött, és a...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Lakiteleki Népfőiskola minden évben nagyszabású történelem versenyt rendez, melyre az egész...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny
Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendezett a kalocsai polgári védelmi kirendeltség általános és...
A címbeli program tulajdonképpen egy különleges tanulmányi verseny, ahol nem a tényanyag a lényeg,...
110 millió forintból szigeteltek
A kalocsai Kaloplasztik Műanyag- és Gumiipari Kft. központi állami költségvetésből és uniós...
Gyermekkorom legnagyobb élményei közé tartozott, amikor húsvét másnapján elindultunk a lányokat...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
(1928 – 2012) Ismét szegényebb lett Kalocsa városa: 2012. március 31-én, életének 84. évében...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Változatos programok egy héten keresztül
Az értelmi fogyatékosság néven összefoglalt rendellenességekkel küzdő gyermekek speciális –...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
Ugyanannyian mennének, jóval kevesebb helyre
Az idei évtől drasztikusan lecsökkentett államilag finanszírozott felsőoktatási keretszám ellenére...
A héten kezdődik a paksi atomerőműben az idei karbantartás
Rövidesen leállítják a paksi atomerőmű egyes blokkját, hogy elvégezzék rajta az évente szokásos...
Együttműködik a Gödöllői Egyetem és Kalocsa város
A képviselő-testület március 12-i ülésének végén, a polgármesteri tájékoztatóban. Török Ferenc arról...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Nyílt nap a Katolikus Intézményben
Nyílt napon ismerkedhettek leendő általános iskolájukkal, és talán későbbi gimnáziumukkal azok a...
Megtartotta alakuló ülését a GYIÖK
Nemzeti ünnepünk délelőttjén tartotta a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat alakuló ülését a városháza...
Ünnepi megemlékezés március idusán
Hagyományos fáklyás felvonulással kezdődött a dunapataji március 15-i ünnepi megemlékezés. Ezt a...
Homokmégy bemutatkozásával ért véget a rendezvénysorozat
Az általános iskola alsó tagozatos kisdiákjai léptek elsőnek színpadra a homokmégyiek részéről, és...
Rendhagyó történelemóra az ünnep előtt
Jó pár év óta a dunapataji általános iskola diákjai rendhagyó történelem óra keretében...
Emlékplakett Küű Jánosnak a nemzeti ünnep alkalmából
A fővárosi Grassalkovich palota adott helyet annak a Honvédelmi Minisztérium által szervezett...
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és a Liszt Ferenc AMI „Bokréta-csoportja”...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Ünnepség Pakson a Szabad Sajtó Napja alkalmából
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Szabad Sajtó Napja alkalmából Paks Város Önkormányzata és a...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
Intézményünk rajzpályázatot ír ki iskolánk 35. évfordulója és a Föld Napja alkalmából
Egyházi vezetők a közéleti kereszténységről
Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők többek között a keresztényég közösségi...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Nemzetközi delegáció hitelesítette a Paksi Atomerőmű biztonsági jelentését
Az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőműben tavaly lezajlott Célzott Biztonsági Felülvizsgálat...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
Kalocsa az Utazás 2012. kiállításon
Idén a testre pingált kalocsai motívum volt az egyik legnépszerűbb attrakció az Utazás kiállítás...
A húsvéti ünnepkör Kalocsán éri majd a zarándokokat
Második alkalommal indulnak zarándokok a Magyar Zarándokúton március 30-án Esztergomból, akik 17...
Egyre többen adják vissza a vállalkozói igazolványt
A kalocsai, de a megye más településein lévő okmányirodákban is egyre többen adják vissza a...
Összességében tartja rossz iránynak a magyar kormányzat munka- és oktatáspolitikáját a Lehet Más a...
Szállítói nap a paksi atomerőműnél
A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) immár 13. alkalommal rendezte meg a Szállítói napot, amelyen...
Nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló...
A polgármester az időszaki választásokig nem hívja össze a képviselő-testületet
Nincs költségvetés, nincs SZMSZ, nincs egyetértés FoktőnA múlt héten tartott sajtótájékoztatón...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
Május 17. csütörtök 16.30 óra: Baba-mama klub. Vezeti: Répási Erika védőnő17.00 óra: Kalocsai...
Május 7-13-ig: BELVÁROSI Gyógyszertár, Kalocsa, Szt. István út 57., Telefon: 78/466-895Május...
Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai
Kalocsa:- 1 fő gépészmérnök- 1 fő elektronikai mérnök - 1 fő főiskolai adjunktus- 2 fő területi...
Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...
Dobogóra állhattak az országoson is
Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
