A nagypénteki dráma három keresztet emelt a Golgotán. A két gonosztevő (lator), akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek.

Mindketten egyaránt közel voltak a Megváltóhoz, ugyanazt látták és hallották. Mégis közülük csak az egyik jutott hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba jutott, ahonnan már nincs visszatérés. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordította meg. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a gúnyolttal szemben. Csak egy vágy éltette: kiszabadulni a kínos helyzetéből.

Milyen sokan vannak ma is hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kifogásokat és kimenekülést, a maguk okozta bajokból. Ezért fülük süket és szívük kemény a golgotai üzenetre, a megváltásra. Eleinte a másik gonosztevő is hasonló módon gondolkodott. A másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája, s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Az ember azt hinné, hogy ez magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az nagy dolog, amikor ember el tudja mondani, amit az egyik lator is elmondott ott a Golgotán: „cselekedetünk méltó büntetését vesszük.” (Lukács 23,41)

Sajnos még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik. Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása és a hite. Ez a mélyre süllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, még ha azok tanultak is. Valóban igaz az, hogy soha nincs késő az őszinte bűnbánatra. Persze a gonosztevő példája könnyen félremagyarázható. Óvakodjunk attól a gondolattól, hogy van még idő, elég, ha a halál kapuja előtt ragadjuk meg a kegyelmet. Ne feledjük el, hogy ez a gonosztevő ott a Golgotán találkozott első ízben Jézussal, és már az első találkozáson átadta magát Neki.

Milyen gyakran lépett már Jézus a közelünkbe? Ezt teszi, amikor újból halljuk az idei esztendőben is a húsvét üzenetét. Jézus Krisztus meghalt bűneinkért és feltámadott a megigazulásunkért, hogy ne ellenségei, hanem megváltottai és gyermekei legyünk a mennyei Atyánknak. Érdemes megfigyelni, hogy János apostol, hogyan fogalmazza meg az előbbieket egyetlen Igeversben: „Aki hisz a Fiúban (Jézus Krisztusban), örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (János 3,36)

Kívánom, hogy teljes hittel és boldogan tudjuk elmondani nap, mint nap hogy találkoztunk már a feltámadt Úr Jézus Krisztussal, aki megbocsátotta bűneinket. Isten Fia ma is hív és vár minden embert, hogy megbocsássa bűneinket, és egy új életet kapjunk tőle!

Áldott és örömteli húsvéti ünnepet kívánok, minden Olvasónak!

Bálint Miklós
lelkipásztor