Téli hangulat

2010.02.19 22:11    |    era  

Végre! Süt a nap! Több hetes nyomott hangulat röppent el, amikor vasárnap délelőtt ragyogó napsütés és szélcsend fogadta a házból, lakásból kilépőket. Azonnal mindenki úgy érezte, sürgős dolga van: mindegy mi, csak kint lehessen a levegőn.

Ha már a levegőn vagyunk, merész tervek kezdtek foglalkoztatni. Mondjuk, egy kirándulás.

 

lovas_szan_380

 

A város szélén elcsábított egy tábla, és az iránymutatást követve az Éden Lovas-iskola udvarán kötöttünk ki. Más is követte ezt az útvonalat, mert éppen egy lovas szánkóról vidáman leszálló családba botlottunk. Hja, kérem, aki a sport szerelmese! Tamás Ferenc sportszerkesztőnk és családja vett érzékeny búcsút a két gőzölgő lótól, és csábító programot ígérő gazdájuktól, Katus Györgytől. Csak nem hagyjuk szegény lovakat parlagon heverni? Ennyi, istállóban töltött hét után igazán a legkevesebb, amit megtehetünk értük, hogy mi is felszállunk, hogy újra útnak eredhessenek!

Takarók a térdre, fényképezőgép csőre töltve, és indulás a szikrázó hótakaró alatt pihenő földek felé.

A Vajas jégréteg alatt szundikált, a halak nyilván kövér gilisztákról, zamatos kukoricáról, illatos pufókáról álmodnak alatta. A horgászok meg róluk…

Szaladt a szán, a lovak kitartóan küzdöttek a vékony jégréteggel fedett, roppanós hótakaróval. Frida szorgalmasan húzott, Cimbi úgy gondolta, megy az ennek a csinos kancának nélküle is, és szemérmetlenül lazsált. Mindaddig, amíg a gazda észre nem vette a dolgot, és szóbeli figyelmeztetésben nem részesítette a sumák pacit.

Cimbi nem vette a szívére a dolgot, úgyhogy adódott a kérdés: egy kis barátságos oldalba legyintés nem lenne célravezetőbb?

Gyuri megbotránkozott:

– Életemben nem ütöttem meg lovat. Okos állat, tudja az magától is a dolgát, ha érthető vezényszót kap, ha megvan köztünk az összhang, nem kell ide ostor!

Billegtünk a barázdák között, élveztük a napsütést, a csöndet, amit csak a lovak patájának zaja tört meg.

A hótakaró elzárja az élelemforrásokat az állatok elől. Reménykedő nyulak kutakodtak a hóban, az ugyancsak reménykedő sas meg őket leste a magasból. Őzek keresgéltek érzékeny orrukkal valami ehető növényzet után. Mikor észrevették a szánt, megmerevedtek, figyeltek, aztán könnyed szökkenésekkel iramodtak a közeli facsoport felé.

Előttünk végtelennek tűnt a mező. Az ég olyan tökéletesen kék volt, hogy a nyarat juttatta az eszünkbe, ami most hihetetlenül távolinak tűnt. Messzebb, a nyárfasor övezte Meszesi úton egy-két autó surrant a Duna felé, a hangjuk nem is hallatszott el hozzánk. Egyre pirosabb lett az arcunk, és jólesett az otthoni konyhában várakozó fazekak tartalmára gondolni… Úgy tűnt, percekkel ezelőtt indultunk el, a valóságban jó háromnegyed órát jártuk a téli határt. A visszaérkező lovakat gyorsan kifogni, és be az istállóba: szőrük csak úgy gőzölgött a jókora út után. Gyurinak segítsége is akadt, Frida lovasa, egy lelkes kislány, aki értő kezekkel „csomagolta ki”, kísérte az istállóba a szelíd állatot.

– Itt mindig akad néhány gyerek – mondta Katus György –, a legtöbbjük természetesnek tekinti, hogy nemcsak leszállnak a lóról óra után, hanem el is látják. Komoly barátságok szövődnek gyerek és ló, meg persze több ide járó kis lovas között. Szeretnek velük foglalkozni, alig várják a jó időt, onnantól itt mindig zajlik az élet. Még az istállóban alvást is kipróbálták, azt mondták, nagyon jó volt a csönd, ahogy hallgatták, hogyan ropogtatják a szénát a lovak. A szülők is örülnek, hogy jó helyen vannak, én is örülök, mert sokat segítenek az állatok körül.

Lám, lám, a természet vonzása le tudja győzni a virtuális világ csábítását, hálistennek!

Gyors almaosztás a lovaknak, kellemes érzés, ahogyan puha szájukkal felszedik tenyerünkről, és jóízűen ropogtatják a gyümölcsöt. Erről újra eszünkbe jutnak a fazekak, meg hogy mi is tudnánk most már ropogtatni valamit…

Vissza-vissza nézünk a tájra, a nyomunkba eredő, szelíd kutyákra. Az istállóból nyerítés száll utánunk. Gyakrabban kéne jönni…


A környék hírei

A lakosság segítségét kérik

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...

A rendőrség keresi ezt a fiút – a lakosság segítségét kérik

Eltűnt fiú megtalálásában kéri a lakosság segítségét a rendőrség. A 17 éves Baranyi Attila a...

Erős helyi cégek biztosítják Kalocsa sikeres jövőjét

Mint ahogy az elmúlt időszakban, úgy a jövőben is arra kíván törekedni Kalocsa vezetése, hogy...

„Az élő kultúra előfeltétele az emberi közösség”

A Tomori Pál Főiskola a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva tartotta hagyományos újévi rendezvényét...

Götz Anna osztotta meg velünk kincseit

Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...

Megváltozott munkaképességűek adatbázisának létrehozása

A Mozgáskorlátozottak Egyesülete Kalocsa és Vidéke egy adatbázist kíván létrehozni az egész kalocsai...

Paprika mintabolt nyílt

Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtti hétfőn nyílt meg a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. Mintaboltja...

Átszervezés alatt a tájmúzeum

Egy kormányintézkedés nyomán a jövőben az ország múzeumai nem a megyei önkormányzatok irányítása alá...

Péteri Zsolt

    Fájdalommal búcsúzik a Kalocsai SE egy nagyszerű játékostól, szakosztályvezetőtől. Hosszan...

ÍZEK BIRODALMA

  Bácskai húslevesHozzávalók: egy fél csirke, egy csomó leveszöldség, egy kisebb fej vöröshagyma,...

„Készek arra, hogy belépjenek a felnőttek közé”

Január 13-án a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény aulájában rendezte meg a Szent István Gimnázium a...

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

Az adóellenőrök is érdeklődnek a nem hagyományos gyógyászat iránt

Az eddig kevésbé ellenőrzött területeket célzó ellenőrzéseknek újabb állomásaként a közelmúltban a...

Szándékos gyújtogatás gyanúja is felmerült

A legjelentősebb tűz megyénkben múlt héten az 5309. számú mentén, Kiskunhalas és Kecel között lévő...

ÍZEK BIRODALMA

  Gombás korhelylevesHozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú...

A fánk története

Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette...

Szex, drog, rock and roll – mindenről őszintén a KEF előadásain

Múlt héten dr. Csábi Péter pszichiáter előadásával, szülői fórummal kezdte meg áprilisig tartó...

Bélyeg Kalocsáról

Tavaly ősszel írtunk arról, hogy a város támogatást és otthont ad a Kalocsán megrendezendő Hunfila...

Emelnek, de nem annyit

Az elmúlt vasárnap délelőtt került sor Kalocsán, a Szent István Gimnázium Dísztermében a Kalocsa és...

Átrajzolhatja társadalmunkat az új közoktatási törvény

Megjelent a Magyar Közlönyben a csaknem 100 oldalas új köznevelési törvény, amely lejjebb szállítja...

Gyenge forint mellett Kalocsa ideális úti cél lehet

Miközben a gyenge forint következtében városunk és a környék is egyre vonzóbb úti cél lehet a...

Az ország legjobb felsőoktatási intézményei közt

A Felvi minden évben elkészíti Magyarország felsőoktatási intézményeinek rangsorát, és a 2011-es...

Németh Dávid a hazai baristák élvonalában

A kalocsai Németh Dávid nevével nem először találkoznak olvasóink. Ő az a fiatalember, aki a modern...

Kalocsa lesz Bács-Kiskun 11 járásának egyike

Az Országgyűlés nemrégiben név szerinti szavazással fogadta el az Új Önkormányzati törvényt. Ezt...

A nagy átverés – csalás és ámítás előfizetőknek

Először az egyik, másik, majd a sokadik olvasónk juttatta el fölháborodottan lapunkhoz azt a...

Megemlékezés a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról

69 évvel ezelőtt, a január 12-én kezdődő urivi áttöréssel kezdődött a rosszul felszerelt, harcokban...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

 Január 23. hétfő 14 óra: A Magyar Kultúra Napja tiszteletére „Szép Magyar Beszéd”...

A boldogság keresése

Anyagias világunk szakadatlanul keresi a boldogságot. De úgy látszik, minél több tudásra teszünk...

Tojásvásárlás helyett közel egymilliót loptak a nénitől

Január 8-án 11.50 órakor egy kalocsai lakos telefonon tett bejelentést, hogy idős rokonát, Újteleken...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Vízkereszt

A kalocsai Szent István templomban január 8-án a reggel fél nyolckor, illetve a délután öt órakor...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

2500 látogatót várnak az előadásokra

  Ha a felsőoktatási rendszerhez hasonlítjuk (és miért ne tennénk?), akkor az alapképzés utolsó...

Rátkai László

 1949-2012Gyakran emlegetjük, de most nagyon fájó tartalmat kapott a mondat: a remény hal meg...

Emelkedett a minimálbér, stagnál a támogatások összege

Az új év egyedül a minimálbéren foglalkoztatottak esetében hozott alig érezhető pozitív változást,...

Az év orvosa lehet az idén 50 éve praktizáló kalocsai orvos

Fél évszázada a pályán, és most közönségszavazáson is elismerhetik a munkáját: dr. Réfy Miklós...

Az év kutatóhelye a Főegyházmegyei Levéltár

Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek 2010. október 19-én, a hajósi érseki kastélyban rendezett...

Nem csorbul Kalocsa és környéke tűzvédelme

Még december elején élénken foglalkoztatta a közvéleményt az a hír, miszerint a kalocsai tűzoltóság...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

 Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...

Kaczur Flórián sikere

Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...

A nukleáris hatóság szerint a paksi atomerőmű megfelelt a stresszteszten

A paksi atomerőmű biztonságos, semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség – állapította meg...

Változó menetrendek, rövidebb menetidők

A tavaly decemberben bevezetett módosítások után néhány napon belül újabb változások lesznek a Bács...

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Dél-alföldi régióhoz tartoznak majd a kalocsai betegek

Akár véglegesnek is tekinthető az a döntés, amely a kórházi ellátás tekintetében sajátos földrajzi...

A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt feladata, hogy következetes ellenőrzési tevékenységével...

Új szakmai vezető a háziorvosok élén

A köztiszteletnek és -szeretetnek örvendő dr. Szabó János főorvos hosszú éveken át volt a kalocsai...

Háromhavi pótlék a betegágy mellett dolgozóknak

A késedelmes, kétszeri utalás miatt nem karácsony előtt, hanem december utolsó napjaiban fizették ki...

2012 első kalocsai babája

Hol volt, hol nem volt, készülődött a világra egy parányi ember, aki a karácsony meglepő és érdekes...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Meddig lesz még zárva a székesegyház?

Tavaly karácsonykor a kalocsai főszékesegyházból közvetítette az éjféli misét a Magyar Televízió....

Újabb hitelfelvételt helyezett kilátásba a polgármester

Ahogy a legtöbb magyarországi település, Dusnok is kénytelen szorosabbra húzni a nadrágszíjat...

Kalocsai látogatás Doberdóban

  Az I. világháború véres csatáinak színhelyére, az Isonzo folyó mellett fekvő Doberdóba látogattak...

Pataji évfordulók 2012-ben

A teljesség igénye nélkül e cikkel szeretnénk feleleveníteni néhány nevezetesebb kerek évfordulót...

„Én ültettem, de a növekedést Isten adta.”

   (1Kor 3,6)Kevesen tudják, hogy az óesztendő utolsó napjaiban a Települési Önkormányzatok Országos...

Árokba esett lovat mentettek Foktőn

Vízelvezető árokba esett ló okozott csődületet Foktőn múlt év végén. A ló jól van, a tulajdonosa...

Mintha mindenki Agrár Széchenyi Kártyát akarna

A Széchenyi Program új hitelkonstrukcióját, az Agrár Széchenyi Kártyát sosem látott érdeklődés...

Átszervezés miatt hosszabbították a megbízást

Már korábban tervezték, hogy a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés érdekében az Oktatási...

Bezárták a kalocsai börtön vegyesboltját

A Kalocsai Fegyház és Börtönben lévő vegyesbolt üzemeltetőjével azonnali hatállyal felmondták a...

Kölcsönt adott az önkormányzat a kórháznak

A kórház likviditási gondjainak enyhítése érdekében régi gyakorlat volt a városban, hogy az...

Megemlékezés a doni katasztrófáról

Megemlékezés és kiállítás lesz a II. Magyar Hadserek doni katasztrófájának évfordulójához...

Állampusztai bv-alkalmazott rabolta ki a Blue 13 Drink Bárt

Szűk másfél hónappal bűncselekménye után nem megerősített információk alapján feladta magát az a...

ADÓ SZAKMAI NAP

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete tisztelettel meghívja önt és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Egyes szakaszokon kilátszik a fél Vajas-meder

Az elmúlt csapadékszegény időszak rekord alacsony vízszintet okozott a Dunán, és régen nem látott...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen

December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról

A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Tarka mézes sütemény

Hozzávalók: 2 tojás, 3 evőkanál porcukor, 4 evőkanál langyos méz, 5 dkg vaj, 45 dkg liszt, 5 + 2...

Köszönet a kutyusok nevében

A kalocsai Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy javítson a...

Még mindig sok az ittas vezető

Ismét aktívabban figyeltek a szabálytalanságokra a kalocsai rendőrök, akik Tóth Zoltán, a...

Újabb rangos díj a kalocsai tetőfedő-mesternek

Eredményes év áll Filus Róbert kalocsai ácsmester, tetőfedő mögött. Lapunk ez évben kétszer is...

A rokkanttelepi iskola

Elfeledett emlékeink címmel szeretnék új sorozatot útjára indítani. Olyan épületek, intézmények,...

Pásztortüzek gyúltak Ordason

Többheti készülődés után aranyvasárnap „Karácsonyi lélekmelegítő” címmel ünnepi...

GAZDIT KERESÜNK

Folyamatosan vannak gazdira váró kutyusok a kalocsai menhelyen. Ha valaki szeretne örökbe fogadni...

Elkelt Hamilton kalocsai mintás Forma 1-es overallja

501.115 Ft-ért kelt el az egyedi, kalocsai mintás overall, melyet Lewis Hamilton dedikált és viselt...

Könnyen puhuló mézessütemény

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 kiskanál szódabikarbóna, 15 dkg vaj, 10 dkg méz, 1 egész tojás és egynek...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

Gyógyszertári ügyeleti rend

Január 30 – február 5-ig: ARANY KÍGYÓ Gyógyszertár, Kalocsa, Széchenyi út 8., Telefon:...

Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai

 Kalocsa:- 1 fő üzemfenntartási vezető- 1 fő épületgépészeti eladó- 15 fő piacszervező –...

Elismerés a támogatóknak

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...

Dobogóra állhattak az országoson is

Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás