Megalapozottan gyanúsíthatók 35 rendbeli bűncselekmény elkövetésével

Vádemelési javaslat négy kalocsai uzsorás ellen

2013.06.07 10:32   

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya uzsora-bűncselekmény bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást R. Zsolt 38 éves, R. Zoltán 45 éves, K. Ibolya 38 éves és R. Dávid 35 éves kalocsai lakosok ellen – közölte lapunkkal a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A személyek megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2005. és 2011 között, egészen elfogásukig folyamatosan kölcsönöztek kisebb-nagyobb összegeket a környezetükben élő rászorulóknak. A kölcsönt havi 100 százalékos kamatra adták, vagyis a kölcsönkapott összeg fejében, egy hónap múlva annak dupláját kellett visszafizetni. Ha valaki nem fizette ki a kért összeget és annak kamatát, akkor a következő hónapban már a kamatokkal megnövelt összeg dupláját kellett volna visszafizetnie. Így a gyanúsítottak a ténylegesen kölcsön adott néhány tízezer forint helyett – jogtalanul – több százezer forintot követeltek vissza.

Ha az adósok nem fizettek időben, a gyanúsítottak megjelentek a sértettek lakásán, és folyamatosan veréssel, egyes esetekben az adósok vagy gyermekeik megölésével fenyegették meg őket. A fenyegetések során az elkövetők szamurájkardokat is használtak. (A képen a lefoglalt bűnjelek egy része.) A sértettek súlyos nélkülözésben éltek, szinte teljes jövedelmüket elvették. A gyanúsítottak cselekményüket rendszeres haszonszerzés végett, üzletszerűen követték el, a sértettektől olyan jogtalan kamatokat követeltek, amit már nem tudtak kifizetni, és így a tartozásuk soha nem fogyott el.

A sértettek között volt, aki 50 ezer forint kölcsönért 700 ezer forintot, más 30 ezer forint fejében összesen 1,5 millió forintot, ismét más pedig 10 ezer forint kölcsönre összesen 1,7 millió forintot fizetett az uzsorásoknak.

Az elkövetők az uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésén túl megalapozottan gyanúsíthatóak még üzletszerűen, bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, rablás, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntett elkövetésével is.

R. Zsolt és élettársa, K. Ibolya a fentiek mellett azzal is megalapozottan gyanúsíthatóak, hogy hajléktalan személyeket csaltak házukhoz azzal, hogy munkájukért cserébe fizetést, lakhatási lehetőséget és ellátást kapnak. Azonban a hajléktalanok iratait, bankkártyáját elvették, éheztették, bántalmazták, embertelen körülmények között tartották őket. A sértetteknek csak kétnaponta adtak ételt, és az állatok mellett, az istállóban aludhattak. Ezen túl kisebb értékű lopások elkövetésére is kényszerítették őket, esténként takarmányt kellett lopniuk az állatoknak. A hajléktalanoknak munkájukért nem fizettek semmit. Amennyiben valamelyikük elszökött, azt felkutatták, erőszakkal visszavitték, és megfenyegették, hogy ha szökni próbál, akkor felakasztják.

A beszerzett bizonyítékok alapján 19 sértett sérelmére összesen 35 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak megalapozottan az elkövetők.

A sértettek kármegtérülésének érdekében a rendőrség a terheltek ingó és ingatlan vagyona – köztük nagyobb mennyiségű arany ékszerük – zár alá vételét indítványozta.

A gyanúsítottak közül hárman előzetes letartóztatásban vannak, egyikük szabadlábon védekezhet.

A nyomozás során keletkezett iratokat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás