Katalógusban kéttucatnyi alkotó tárlata

14.alkalommal nyílt kiállítás a helyi művészek munkáiból

2018.05.24 09:22    |    gj  

A legeredetibb alkotások között modern, pop-kulturális utalásokkal eltúlzott montázs és fémhulladékból készült madárszobor is van: április 20-án délután újra megteltek a falak a Városi Galériában, a Kalocsa art 2018-as válogatásával. A Viski Károly Múzeum által kiírt pályázatra 31 művész jelentkezett, 117 különböző munkával, amelyeket szakértők értékeltek. Az N. Kovács Zita múzeumigazgató-művészettörténész, Alföldi Albert népművelő és ifj. Gyergyádesz László muzeológus alkotta szakmai zsűri választása szerint idén 23 művész 42 alkotása fért be a kiállítási anyagba.

– Minden alkotó kényszerűen vállal részt a jelen által megoldandó feladat megoldásában, feldolgozásában. Az ebből születő mű tehát a közös egyéni változata. A közösre és az abból kiemelkedő egyénre kíváncsian kell tehát áttekintenünk Kalocsa kortárs alkotásainak kapcsolatát, hasonlóságát, vagy eltérését – osztotta meg gondolatait megnyitó beszédében a zsűrielnök, N. Kovács Zita, a Bajai Türr István Múzeum vezetője.

 

kalocsaart1_450

– Természetesen ilyenkor nem csak a zsenik érdekesek, hanem a kismesterek, középszerűek is – biztatta az eddig ismeretlen művészek munkáinak megismerésére a mintegy százfős közönséget.

kalocsaart2_450
 

– Az alkotók nevében is szeretném megköszönni, hogy megtisztelték jelenlétükkel a megnyitót – mondta hálásan a tárlatszervező Viski Károly Múzeum vezetője. Mácsainé Iván Éva arra is felhívta a figyelmet a megnyitón, hogy a Kalocsa art idei felhozatalából katalógus készült; a kiadványt a Városi Galériában és az anyaintézményben lehet megvásárolni. A tárlat május 27-ig látható, a hétfők kivételével minden nap, 10-12 és 14-17 óráig.




Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás