A történelem lehelete

„Kérjük a Kegyelmes Urat, méltoztasék…”

2009.03.01 15:44   

Nincs nagyobb öröm annál egy újságírónak, ha írására felfigyelnek, sőt részt kérnek a történet formálásából. A közelmúltban fényképes riportot közöltünk Felsőerekről, melyben megemlékeztünk a szállás Római Katolikus Gazdaköréről, akik az emléktábla szerint 1930-ban felépítették a ma presszóként üzemelő épületet. Török Zoltán olvasónk felkereste szerkesztőségünket két eredeti dokumentummal, amelyek közül az egyik egy gyönyörű kézírással, kalligrafikus betűkkel írt, eredeti aláírásokkal ellátott kérelem, amelyben kamatmentes kölcsönt kérnek a gazdakör felépítéséhez.

A dokumentumot eredeti helyesírással, pl. a pota nyelvjárásban használt rövid mássalhangzókkal, szó szerint közöljük.

illusztrci1_510

„Kegyelmes Urunk

Mi alulirot kör tagjai minden kulturától távol még anya községünktől is 7 kmt. távolságban hogy tudás vágyunkat és fejlődésünket előmozdíthassuk elhatároztuk, hogy körhelyiséget azaz kulturházát építünk.

Elzárkózotságunkban elmaradtunk a legújabb gazdasági haladástól – a megrendelő lapokból a körhelyiségben tartandó előadásokból gazdasági ismereteinket bővíteni akarjuk. De ezen kis 1908-ban alakult ma alig 85 tagot számláló körünknek anyagi ereje nagyon csekély, mert a háboru előt gyűjtöt kis tökénk a pénz elértéktelenedése folytán elveszet és a fent írt 85 tagunknak is a fele szegény napszámos és családos ember melyeknek a rendes tagdíjat is elég megfizetni s így a körhelyiség építésével járó terheket nem bírják vállalni inkább kilépnek a kör tagjainak sorából. De hogy ezt elkerülhessük és ezen szegény de különben jó szándékú szorgalmas és haladni vágyó népet se zárjuk ki a fejlődés lehetőségéből Kérjük a Kegyelmes urat, méltoztasék a fent nevezet körünknek egy kis kamat mentes kölcsönt folyo-sítani, amelyért a legnagyobb hálára leszünk kötelezve Nagyméltóságod iránt. Megjegyezzük, hogy kötelezzük magunkat az összes fuvar és napszámos munkát ingyen végezni úgy szintén a falazathoz szükséges téglát ingyen adjuk s az eddigi tagdijaknak a kétszeresét fizetjük a kölcsön vissza fizetéséig

Indok

A még 1908 ban alakult körünk a lakáshiány miat többször volt kénytelen helyiséget változtatni és mindig szűk alacsony házakban húzódtunk meg, amelyben a levegő a túlzsufoltság és dohányfüsttől pár percznyi ottar-tózkodás után egesszsé-günkre ártalmas let. Hogy 5 év ota körünknek italmérési engedélye van a tagok és azok vendégei részére, és az eddig bérelt helyiségeink ezen italmérési jog szabályainak nem feleltek meg mit az illetékes hatóságok többször kifogásoltak és az engedély visszavonásával fenyegettek meg bennünket pedig helyiségünkben ezen kívül más italmérés nincs. Így kénytelenek vagyunk a fent írt kölcsönért esedezni, hogy körünket vallási és kulturális fejlődésünkre fenntarthassuk, melyet elszigeteltségünk enyhítésére még rádióval is szeretnénk felszerelni.

És még egyet szabad legyden Nagyms. Urunknak említenim, hogy ezen kör tagjai azok, akik a Kalocsai ellenforradalom idején haláltmegvető bátorsággal nem csak a Kalocsa hanem a szomszédos járásokban is lefegyverezték a vörösőrséget és felrázták a környék lakosságát a bolsevizmus letörésére s hogy ez mindenüt nem sikerült nem rajtunk múlt.

Kérésünk megújítása mellet maradunk Nagyméltóságodnak alázatos szolgái.

Kelt Felső ereken 1928 Február 28 án

Aláírók, mint kör tagok”

Huszonhét sajátkezű aláírás.

 

illusztrci2_450
Sajnos, arról nincs írásbeli dokumentum, hogy a kegyelmes úr teljesítette volna a kérelemben foglaltakat, de a kör kultúrháza felépült, s áll máig is, hirdetve az egykori összefogás erejét.

 

A dokumtumot közreadta, s jegyzettel ellátta:

Csapai Lajos


Kultúra

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás