Kalocsa az iskolaváros
2010.02.15 08:36 | G.E.
Ezzel a címmel tartotta meg a Szülőföld Akadémia második előadását Hajdu István történelemtanár, a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport Osztályának vezetője.
Az ember úgy gondolja, sok ismeretet halmozott fel élete során szülővárosáról. Nos, nincs az rakott szekér, amire még nem fér – tartja a közmondás, és ez erre a helyzetre is igaz. Hajdu István előadásából sok érdekes, új információra tettünk szert arról a folyamatról, melynek eredményeképpen azt állíthatjuk Kalocsáról: iskolaváros.
A történet a török idők végéig vezethető vissza, amikor is az elnyomás 150 éve alatt elnéptelenedett környékre visszatelepült az érsekség, akiknek munkájához új papokra volt szükség, tehát 1733-tól elindult a papnevelés a városban. 1765-ben már gimnázium is létesült Kalocsán, majd 1856-tól vette kezdetét az egészen 1957-ig tartó tanítóképzés városunkban.
A nőnevelést országos viszonylatban is igen korán elindították a Kunszt József érsek kezdeményezésére idetelepült Ágoston-rendi apácák: 1869-től már polgári leányiskola, 1875-től polgári iskolai tanítóképző, 1920-tól főiskola működött Kalocsán, és az óvónőképzés is elindult 1877-től. Elsők között létesült elemi iskola a városban, hiszen már 1860-tól tanítottak nálunk ezen a szinten is.
Ebből a rendből alakult ki az önállóvá válás során a Kalocsai Szegény Iskolanénék Társulata, akiket 1924-től neveznek iskolanővéreknek.
Az iskolavárosi múlt elemzését követően a Szent István Gimnázium történetét mutatta be Hajdu István, aki 2008-ig az intézmény tanára volt, és szorgalmasan kutatta az iskola történelmét. A piaristák kezdték a mai iskola elődjének számító intézmény működtetését 1765-ben, majd tőlük vették át a feladatot 1860-ban – és végezték az államosításig – a jezsuiták. Tanítási-nevelési módszereik révén Európa szerte ismert volt a jezsuita rend, amely Kalocsán is kiemelkedő eredményeket ért el.
A kalocsai iskolák a történelem viharában többször kerültek a megszűnés szélére, elnéptelenedtek, épületeik megrongálódtak, de mindig sikerült az újrakezdés.
Az előadás végén rövidfilmet láthattunk a Szent István Gimnázium csillagdájáról és természetrajzi gyűjteményéről. Bizonyára nem én voltam az egyetlen, akinek eszébe jutott: milyen jó lenne lehetővé tenni, hogy a város lakossága, de akár az idelátogató turisták is megtekinthessék ezeket!
Kisváros vagyunk, nagy múlttal. Csakugyan remek ötlet volt ez az előadás-sorozat, mert ránk is igaz: csak a múltba, gyökereinkbe kapaszkodva tudjuk leküzdeni a jelen nehézségeit. Értékeket rejt a város történelme. A következő előadás „Néphagyomány a Kalocsai Sárközben” címmel újabb rétegeket tár fel kincseinkből.
Az érdeklődés hatalmas a rendezvény iránt. Ezen a második előadáson csaknem szűknek bizonyult a színház nézőtere is. Dr. Magóné Tóth Gyöngyi tájékoztatta az első előadásról helyhiány miatt lemaradt érdeklődőket, hogy a programsorozat végén dr. Lakatos Andor megismétli részükre a „Kalocsa, az érseki város” című előadását.
Kultúra
Götz Anna osztotta meg velünk kincseit
Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...
Országos táncverseny volt Kalocsán
A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...
„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”
Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...
Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött
Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...
Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...
Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...
Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...
Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián
Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...
A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...
December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...
Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok
Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...
Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen
December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán
Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...
Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...
Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...
A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...
Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása
December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...
Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük
December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...
