Közöttünk élnek

„Nem adom fel, terveim vannak…”

2008.09.26 08:59    |    Benke Ferenc  

Az egész város ismeri. Sokan gyerekként sertepertéltek körülötte az úttörőházban, vagy a nagy létszámú nyári napközis táborban. A mai felnőttek közül sokakat tanított a belvárosi leányiskolában, vagy éppen ott, ahol a gyesen lévő kollégát helyettesítette. Több mint húsz esztendeje találkozhattunk vele először a művelődési ház legkülönbözőbb rendezvényeinek élén. Művelődési szakember, aki, mint sokan mások, a tanári pályáról került erre a pályára. Nem az a típus, aki könnyen vált, aki feladja, így kitartóan maradt közművelőnek. Ma is tart belső vonzalma a hivatás iránt.

asperjanne_550Ülünk az új épület belső teraszán, ahol falak védenek a levegő rezdülésétől, de legalább itt szabad dohányozni. Felszálló bodor kékes felhőkből előbukkan az életút. A nagyszülők, akik Kígyóson laktak, a zárdában végzett tanító édesanya, és a térképész édesapa, aki földmérőként kerül erre tájra. Szóba kerül a nagypapa, akinek Kassán gyógyszertára volt. Kibontakozik Asperjánné Klári közismertebb nevéből a leánykori neve is, amit már kevesen ismernek: Flaskay Klára, és vele együtt Homokmégy, ahol gyerekkorát leélte, és ma is falujának tartja, noha Kalocsán született.

A homokmégyi általános iskola padjából Kalocsára, az egykori leánygimnáziumba kerültem – kezdi önvallomását –, ahonnan az érettségi után Szegeden kötöttem ki a főiskola magyar-történelem szakán. A ma sokat emlegetett 1968-as legendás évben diplomáztam, és azzal a nekibuzdulással, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában, Baranyába mentem egy Mozsgó nevű faluba tanítani, melyről megtudtam, hogy egykor Batthyány birtok volt. Vagy három esztendeig ott tanítottam, majd férjhez mentem „Aspihoz”. Később Hosszúhetényben tanítottam, majd hazaköltöztünk. Asperjánnak még volt munkahelye, de nekem csak helyettesítés jutott.

Aztán hívtak az akkori úttörőházhoz. Egyszerre csak azt vettem észre, én lettem a vezető. Affinitásom mindig volt a kultúra közvetítéséhez, és a gyerekintézmény jó iskola is volt, hiszen mindent magam csináltam a könyveléstől a fűtésen át, az anyagbeszerzésen keresztül a szakkörök megszervezéséig. A gyesről visszatérve már nem volt helyem, és a művelődési központba kerültem igazgatóhelyettesnek, mint évtizeddel később hallottam, nem véletlenül. Közben helyettesítőként kijártam az iskolákba is. Ezek az évek nagyszerűek voltak, hiszen a művelődés berkein túllépve taníthattam is. Vörös Andrással kiválóan tudtunk együttműködni, mert hagyott dolgozni bennünket. Adott a véleményemre is. Amikor Bandi elment, megbízott igazgató lettem, de Török János rábeszélt, hogy kinevezzenek, ne legyek életem végéig „meg-bízott igazgató”. Gyakorlatilag 1987-től irányítottam önállóan az intézményt. A buktatókat leszámítva szép volt!

Belépünk az élettörténet egy új fejezetébe.

Szerencsém volt, hagytak dolgozni, ha voltak is konfliktusok. Mindenesetre sok-sok ötletet sikerült megvalósítani, és országosan is kitűnni kezdeményezésünkkel. És a kérdésére, hogy mi volt szép, emlékezetes, szívemhez közelálló, azt mondom: sokminden. A szüreti mulatság, amit Perity Pista talált ki, és Zs. Kovács adott később neki nevet, hogy legyen Paprika Nap, hiszen itt paprikát szüretelnek, nem szőlőt. A kiváló ötlet mára nemzetközi értékű. A Szentiván éji utcabállal a Sóhajok hídja alatt – ami mára átment néptánc találkozóba – gyakorlatilag hagyományt teremtettünk. Na és a Kajális, ahol a közönség lényegében önmagát szórakoztatja. Igen büszke vagyok a Nemzetek Napjára, az Országok, népek, kultúrák bevezetésére. Egyedülálló művelődési szakmai munka volt. Nemcsak egy nemzet, egy más földrész népének sokszínű kultúrája jött ide, de a mi hírünk is ment tovább. Rádöbbentünk, hogy nincs olyan földrész, ország, ahol kalocsai meg ne fordult volna.

Az elismerésére egyetlen jellemző: a japán nagykövet hazautazása alkalmából meghívott a búcsúfogadásra, és a következőket mondta: Japánt bemutató magyarországi rendezvény még nem volt olyan szintű, mint a kalocsai. Mi voltunk a példa, és számos város keresett később bennünket. A világ távoli nagy kultúráit akartuk bemutatni, amíg ment, sikerrel – teszi hozzá némi nosztalgiával.

– Engem alapvetően érdekel a vizualitás, az emberi kultúrának ez a szelete. Szerettem volna, hogy kiállításaink ne legyenek belterjesek, hanem nyitottak legyenek a kortárs magyar képzőművészet irányába, ne legyenek belépődíjasak, hogy hozzájuk férjen minden érdeklődő. Sikerült.

Van fogékonyság és van nyitottság is a város közönségében, amihez nagyban hozzájárult a képzőművész tábor is. A kiállítások, galériák beépültek a város életébe. Ami a hozzáértésemet illeti, és olykori bevezető gondolataimra utal, az a becsületes és tisztességes munka része. Mindenhez természetesen nem értek, tehát pótoltam szakkönyvek tanulmányozásával. Időközben elvégeztem a Pécsi Tudományegyetem kulturális menedzser szakát is. Elmondani valamiről valamit csak akkor lehet, ha az ismeretünk tízszerese az elmondottaknak. Erkölcstelen lett volna, ha valamiről nagyon keveset tudok, mint rendező, irányító szakember. Egyébként is csapatmunkában dolgoztunk, kiugró eredményeket csak csapatban lehet megvalósítani, és ez a közösség kiváló! Persze vannak, akiket sajnálok, hogy elmentek. Hogy nyugdíjasként mit csinálok a jövőben? Nem adom föl, terveim vannak.

Kissé fázósan álltunk föl a terasz rezzenéstelen levegőjében, miközben a hamutartóba került az emlékeket serkentő, elhamvadt cigarettavég.


Kultúra

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás