Az én Kalocsám

Vasárnapok, ünnepnapok

2009.05.23 11:15    |    Pécsi László  

A hét napból hatot meg kellett dolgozni, legfeljebb a szombatot kicsit lerövidítették, hogy felkészülhessenek a vasárnapra. A szombat késő délután az udvarok, meg az utcafrontok takarításáról, felsöpréséről szólt. Kézbe vettük a házi készítésű kórósöprűket, vesszősöprűket, jó nagyokat kaszálva, meg porolva tisztára söpörtük a portákat. Nekünk, gyerekeknek ott kellett lennünk, összeszedni a szemetet, ha kellett, fellocsolni az udvart.

 

azenkalocsam_460

 

A vasárnap az szent és sérthetetlen volt, a határban senki nem dolgozott. Persze az állatok nem ismerték a vasárnapot, őket ugyanúgy el kellett látni.

A kalocsai parasztemberek ünnepnapjai, vasárnapjai a katolikus egyház naptárához igazodtak. A rendszeres vasárnapi misére járás természetes volt, bár a férfiak közül ezt többen hanyagolták. Az asszonyok mindig találtak olyan időpontot, amikor a napi munkájuk mellett eljutottak valamelyik misére.

Nekünk, gyerekeknek a templomba járás neveltetésünk szerves része volt. A vasárnapi fél kilences diákmisén tele volt velünk az eperföldi templom. Hogy aztán a mise után elmehessünk egy kis délelőtti kikapcsolódásra. Tíz órakor kezdődött a moziban a délelőtti matiné (belépődíj egységesen 2 forint volt), amelyre éppen oda lehetett érni a templomból. Én inkább a sportot választottam. Mindenekelőtt a szépemlékű kalocsai birkózócsapat meccseire mentünk szurkolni a kultúrház (mai porcelánfestő), vagy a gimnázium nagytermébe. Micsoda meccsek és micsoda egyének! A teljesség igénye nélkül néhány név, megannyi emlék: a Patyi, a Bende, a Katusok, az Elekes, a Vatai, a Kiss Feri, a Csilvi Pista, a Paletta, a Fejes és a többiek. Általában délelőtt voltak a Szpartakusz-meccsek. (Ha jól emlékszem, hivatalosan latinosan Spartacus-nak hívták a KTSZ-ek csapatát.) Ők amolyan másodhegedűs focisták voltak a Kinizsi árnyékában, de olyan őszinte, lelkes alakulatra azóta sem emlékszem fél évszázados szurkolói pályafutásom folyamán, mint ők voltak. Ezeken a délelőtti futballmatinékon is voltunk vagy kétszázan rendszeresen. A délután az a Kinizsié meg a Honvédé volt.

Az eperföldi templom volt a kalocsai parasztok szent helye. Itt ünnepelték a nagyobb egyházi ünnepeket, ezekhez igazították napi teendőiket, ezekhez öltözködtek is. A vasárnapi és az egyéb ünnepnapi misék adták a lehetőséget, hogy egy kicsit
„kiöltözzenek”, hogy bemutathassák az asszonyok az új szoknyáikat, réklijeiket, kabátjaikat, vagy berlinerkendőiket. A férfiak már akkor is, ebben is szerényebbek voltak, nekik csak egy-egy bársonynadrágra futotta. Új holmikat egyébként is karácsonyra, vagy húsvétra vásároltak csak.

Aztán amikor a hatvanas évek elején anyáink kezdtek „kivetkőzni”, azaz a parasztszoknyákat felváltották a mai ruhákkal, ez a bemutató csak fokozódott.

Mindig volt Eperföldön egy karitatív, a parasztokat megszólítani és felkarolni tudó plébános, akire felnéztek, aki – nem túlzás – még a barátjuk is volt. Ilyen személyek voltak nekem is néhai Ijjas József, Mihályfi István, vagy a még sokak emlékezetében élő Antal Géza.

Az én legkedvesebb emlékeim az adventi hajnali misék nagymamám társaságában az igazi, csikorgó decemberekben, a templomkerti körmenetek, a húsvéti passióénekek apám szereplésével, aztán a misék utáni rokoni találkozások, beszélgetések a templom előtt. Sőt egyszer úgy az ötvenes évek legvégén a feltámadási körmenet a temetőben lévő – éppen a minap csodálkoztam rá lepusztultságára – kálvárián lett megtartva. (Talán valaki emlékszik még rá.)

Nagyobb ünnepek egyik-másikán, vagy egy-egy szép vasárnap délelőtt összefogott a család meg a szűkebb rokonság és felsétáltunk a Nagytemplomba a 11-es misére. Ennek különös varázsa volt: végigmenni a nagyutcán, rácsodálkozni a székesegyházra kívülről, belülről. Érdekes, hogy mindig a Kossuth utcai oldalajtón közlekedtünk, sokáig nem is vettem észre, hogy másik bejárat is van. Talán ez volt a rend, vagy csak megszokásból használtuk ezt a bejáratot. A nagymise után az asszonyok siettek haza befejezni a vasárnapi ebédfőzést, a férfiak meg betértek a Szarvas Péter-féle kocsmába (egyebek közt Kalocsai Csárda is volt, ma az enyészet útján látom) egy sörre, ahol nekünk is jutott egy málnaszörp.

Nem tudom, emlékszik-e még valaki arra a Jézus szíve búcsúra, amelynek miséje az Érsekkertben volt, egészen fantasztikus külsőségekkel. A hívek a kastély hátoldalán lévő dombon álltak, előtte a völgyben a felállított oltár, a csodálatos júniusi fákkal, a zöld panorámával. Az érsekkerti utcai kapu, ahol közlekedtünk akkor, még ma is megvan, nem tudom, kinyitották-e azóta is valamiért.

És még egy ünnepről, a „parasztünnepről”, azaz, amikor végre esett az eső, és végre nem lehetett kimenni a határba, mert sáros volt a föld. Az eső örömet jelentett, és jól jött egy kis pihenés a hétköznapokon is.


Kultúra

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás