Hordósiratás, bőgőtemetés

Sírtak, ríttak az asszonyok Bátyán

2014.04.05 12:16    |    -mond  

Bátyán ismét jókedvű mulatozással búcsúztatták a telet. Az elmúlt hétvégén rendezte a Bátyai Hagyományőrző és Nemzetiségi Egyesület a hagyományos hordósirató, bőgőtemető báljukat, melyen fajszi, nagybaracskai, kiskunhalasi hagyományőrzők és a Rozmaring Népdalkör lépett fel, valamint a Szent István Gimnázium végzős diákjainak egy csoportja adta elő a szalagavatójukra betanult egyik koreográfiát.

Ez az est nem csak a hagyományőrzésről szólt, hanem evésről, ivásról, vigadozásról – ahogy az a farsang búcsúztatásakor illik, hiszen innentől indul a böjt időszaka. Így Perity Lajosnak, a Bátyai Hagyományőrző és Nemzetiségi Egyesület vezetőjének köszöntője után nem is indult addig a műsor, míg a közönség egy kis fokhagymás kenyérlángossal rá nem hangolódott az estre.

A csoportok bemutatkozó műsora előtt az egyesület vezetője értékeink megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, majd beszéde után sorrendben a Nagybaracskai Gyöngyösbokréta Népdalkör, Fajszról a Német Nemzetiségi Népdalkör és a Kerektánc Hagyományőrző Egyesület, majd a Kiskunhalasi Népdalkör adta elő műsorát. Utánuk a végzős szentistvános gimnazisták mutatták be a bátyai közönségnek Roxanne című, szalagavatójukra készült koreográfiájukat, s mint megtudtuk, meghívásuk nem volt véletlen, hiszen soraikban több népi táncos is van, ezenkívül ezzel a lendületes, kitűnő előadással kis újítást is szerettek volna vinni a hagyományos farsangbúcsúztató estébe.

hordosirato_300Végül a Rozmaring Népdalkör műsora következett. Mint elmondták, a hordósiratás, bőgőtemetés hagyományát a környéken már sehol sem őrzik, egyedül Bátyán. Ez a népszokás vallási eredetű, és valamikor a dobosi kocsmából indult. A hamvazószerdával kezdődő negyven napos böjt előtt még jót esznek, isznak, mulatnak, aztán jelképesen elsiratják a már üres hordót és eltemetik a vigasságot jelentő bőgőt, hiszen a böjt ideje alatt tilos mulatni. A bátyai népdalkör a népszokást pajzán összekötő szövegekkel, danolászva, a közönség nagy tetszésnyilvánítása közepette adta elő. A búcsúztatás és temetés pappal és siratóasszonyokkal történt, és olyannyira komolyan vették az előadást, hogy sokszor a saját nevetésüktől is alig tudták mondani a szöveget. A hálás közönség nagy tapssal jutalmazta a műsort.

Ezután a sok nevetéstől összerázódott gyomrok megnyugtatására finom töltött káposzta és lekvárral töltött fánk – bátyai-san pampuska – került az asztalra jóféle itókák társaságában. S aki ekkor azt hitte, hogy már semmi meglepetés nem érheti ezen az estén, no az tévedett. Egy meglepetésműsor még volt a szervező egyesület tarsolyában, egy Apácashow-t mutattak be a közönségnek a vacsora után, amiben újra bizonyították, ha táncolni kell, s ha bolondozni, bizony ebben is és abban is megállják a helyüket.

A hajnalig tartó bálon a talpalávalót a Haverok zenekar szolgáltatta. Köszönjük a meghívást, még sok ilyen jó hangulatú együtt töltött estét kívánunk nekik!


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás