A kalocsai Bóta Kata sikere
Munkaeszköze a saját fantáziája
2008.11.23 18:04 | Cs. L.
Nemrégiben adtuk közre az örömteli hírt, hogy a kalocsai származású Bóta Kata, a kalocsai Szent István Gimnázium egykori diákja, a győri Széchenyi István Egyetem ötödéves építészmérnök-hallgatója egyike lett a Demján Sándor alapította Junior Prima tíz díjazottjának. A magas elismerés és a vele járó 7000 eurós díj jó kiindulópont lehet a további szakmai előmenetelre, vagy éppen az egyéni elképzelések megvalósítására.
A magyar nyelv apró finomságai közül való, hogy finom distinkciót tesz az építő- és építészmérnök szakma között. Míg az első főképpen a különböző szerkezetek, struktúrák megépítésén munkálkodik, az építész megálmodja és megtervezi az épületeket, nem ritkán teret engedve szabad fantáziájának. De miképpen kerül egy kifejezetten reálpálya vonzáskörzetébe valaki, aki meglehetősen későn, a gimnáziumi tanulmányok közepén kezdett el érdeklődni leendő hivatásáról?
– Azzal nem értek egyet, hogy az építészet kifejezetten reál irányultságú lenne, inkább kreatív, művészi szakma. Persze, mi is hasonló alapokat kapunk, mint az építőmérnökök, kicsit később azonban ez a két szak látványosan szétválik. Sokban különböznek egymástól, noha sokan azonosnak gondolják. Egy építőmérnök utak, hidak, vasutak tervezésére és kivitelezésére szakosodik, míg az építészmérnök lakó- és középület funkciókat definiál, gyakran ipari és mezőgazdasági épületeket tervez. Az egyetemen ezt művészi tárgyként tanítják, sarkallnak bennünket az elvont gondolkodásra. Míg egyetemisták vagyunk, van is módunk erre, aztán a későbbiekben ez aszerint változik, hogy a megrendelőnek, milyen igényei vannak.
– Van valamiféle hierarchikus különbség az építő- és építészmérnök között?
– Nem gondolom, hogy lenne, mert egészen más szakterületekről van szó, melyek ugyanakkor kiegészíthetik egymást. Szerintem az építőmérnök az „igazi” mérnök. Kevesebb elvontabb gondolkodást igényel, noha manapság egyre több minőségi példát látunk tökéletesen megtervezett mérnöki szerkezetekre, mint például egy folyón átívelő híd.
Vonzalmam a pálya iránt a középiskolában kezdődött, valamikor a közepén, amikor eljutottunk a fakultáció-váltáshoz. Én ekkor a rajz, valamint a fizika és matematika mellett döntöttem, nem volt gondom egyik tantárggyal sem. A szabadkézi rajzhoz először a gimnáziumi rajztanárom segítségét kértem, később fordultam Dargay Lajos szobrászművészhez, aki a neki átadott munkáim alapján elég kemény kritikát fogalmazott meg. Sokat dolgoztam a nála töltött idő alatt, igyekeztem tartani a tempót, ami bevallom, nem volt egyszerű. Még most is úgy gondolom, hogy nélküle nem kerültem volna erre a pályára.
– Hogyan „keveredtél” Győrbe?
– Magyarországon három helyen lehet építészmérnök-diplomát szerezni. Közülük a Budapesti Műszaki Egyetem az, aminek komoly múltja van, a második helyen áll Győr, a sort pedig Pécs zárja. Körbejártam ezeket a helyeket, tájékozódtam és elsődleges célom a BME volt, másodiknak Győrt tartottam számon. Szabadkézi rajzból volt egy felmérés, de a Műegyetemen megjelölt két szakirány közül egyedül a formatervezőire sikerült bejutnom. Bevallom, el voltam keseredve, de nagyon. Ezután jött a győri felvételi. Először jártam ebben a városban, ahol egyből megfogott annak hangulata, és nem utolsó sorban az oktatók hozzáállása a hallgatókhoz. A felvételi vizsga is többrétű volt, ellentétben a BME-vel. Ezt követően már nem is volt kérdéses, hogy maradok-e Győrben.
– A tanulmányok mellett volt lehetőség a fantázia szabad szárnyalására is?
– Ha valaki egy általános gimnáziumból kerül ilyen szakra, nem is sejti, hogy ez a pálya mit tartogat számára. Sok pozitív csalódásom volt ilyen téren, mert a kemény műszaki tárgyak mellett ott volt a tervezés, melyben az elvont gondolkodás igénye már a kezdeteknél mutatkozott. Nem csak a kézügyességemet és a fantáziámat tették próbára, hanem emberként is meg kellett nyilvánulnom idegenek előtt. Magamról, az érzéseimről kellett beszélnem, ami nem egyszerű feladat, ebben én nem voltam járatos.
A versenyszellem ezen a szakon is jelentkezik, de talán kevéssé hangsúlyos. Véleményem szerint nem az a fontos, hogy ki, hanem hogy mi az, amit tesz. A Prima díj úgy jött nekem, mint derült égből a villámcsapás. Nem számítottam rá. A kitüntetést az egyetem adta, önmagával a jelöléssel. Három hallgatót kért fel a pályázati anyag elkészítésére, míg a többi 18 jelölést más tanintézetek tették.
Úgy gondolom, a díjnak lehet szerepe a további pályafutásom során, de nem szeretném erre alapozni a jövőmet. Szeretnék tanulni mást is, nagyon érdekel a filmkészítés, most ez az, ami az építészet mellett igazán foglalkoztat – mondta Bóta Kata.
Kultúra
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
