Cikkírásban is remekeltek a kalocsai diákok

2020.01.19 14:33    |    Rigó Dorottya  

A Kalocsai Szent István Gimnázium diákjai érdemelték ki a fődíjakat a megyei napilap, a Petőfi Népe versenyén.

 

 

cikkirok_ kalocsai_csapat_egy_resze
 

 

 

 A középiskolás diákoknak a Mediaworks médiavállalat által meghirdetett Sajtó és Tanulás (SÉTA) program ünnepélyes díjátadója a múlt héten volt Kecskeméten, a Petőfi Népe szerkesztőségében. A kalocsai gimnazisták a csapatversenyben és az egyéni megmérettetésben is elhozták a fődíjat.

 

 A díjátadón én is részt vehettem, hiszen a csoport tagja vagyok. Kisérőnk és egyben egyik segítő tanárunk - aki megszervezte a kalocsai sétás csapatot - Torgyik Tamás volt.

 

 A díjakat Ökrös Csaba főszerkesztő adta át. Az egyéni versenyt a kalocsai Farkas Anna nyerte meg. A különböző ajándékutalványok mellett megkapta az újságírók egyik legnagyobb elismerését, egy aranytollat is. Az iskolák között zajló csapatversenyben is a kalocsai gimnázium diákjai nyerték el a fődíjat. A cikkíró diákok - Argat Luca, Grőb Gréta, Bagó Soós Liliána, Matos Sára, Farkas Anna, Rigó Dorottya – nyereménye összesen 150 ezer forint értékű ajándékutalvány.

 

 A verseny során segítségünkre volt Páncsics Hajnalka, a napilap volt szerkesztője, egykori kalocsai tudósítója és Zsámbóki Dóra, a Petőfi Népe szerkesztője. Sok segítséget és támogatást kaptunk tanárainktól is, ezért nagyon hálásak vagyunk nekik.

 

 A versenyben magunk választhattuk ki a megírni kívánt témákat, kifejthettük véleményünket, így egy másik oldalunkat is megismerhették az újság, illetve a baon.hu olvasói. Nagyon élveztem a verseny időszakát, hiszen már a témák kitalálása is elég izgalmas és nehéz feladat volt.  Majd rengeteg új ismeretet szereztünk, amikor beleástuk magunkat egy-egy témába. Ezek után az írás már nem is tűnt annyira nehéznek.

 

A Petőfi Népe SÉTA programja tavasszal újra indul. Reméljük, ismét sok cikket írhatunk majd és sok olvasó érdeklődését felkeltjük ezekkel.

Írta: Rigó Dorottya


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás