Cselik Mária az idei Muharay-díjas

„Ragaszkodom ahhoz, amit a közösség, vagyis a nép alakított ki”

2015.06.08 13:01   

Százhalombattán, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen adták át az idei Muharay-díjat, amit szakmai berkekben a legrangosabb elismerésként tartanak nyilván. A kitüntetést az idén a Zengővárkonyi Népi Együttes és Cselik Mária, a Kalocsai Hagyományőrző Együttes néptáncosa kapták. A Muharay-díjjal a folklórkincsünk megmentése, ápolása, továbbadása terén végzett több évtizedes munkát ismeri el a szövetség.

Cselik Mária apró gyermekkora óta a népzene és a néptánc világában él, hiszen szülei, egyáltalán: a szülőfalu, Drágszél lakói élen jártak ezek művelésében. Pedagógusként, a Kertvárosi (akkor Vén József) általános iskolában Bencze Károlynéval indítottak néptánc oktatást, emellett a Kalocsai népi Együttesben, majd a Hagyományőrző Népi Együttesben 1969 óta szakadatlanul táncol, és segíti személyes példája mellett tanácsokkal is az utána jövő nemzedékeket. Munkásságát a Népművészet Mestere címmel, Fülöp Ferenc, Népek Barátsága és Pécsiné Ács Sarolta-díjjal ismerték el, ezekhez csatlakozik a most kapott, rangos kitüntetés.

Kalocsai Néplap

A díj átvétele után otthonában beszélgettünk arról az útról, ami idáig vezetett. Számtalan emlék idéződött fel fellépésekről, folklórfesztiválokról, pályatársakról, hiszen több mint ötven évről van szó.

– Lehetséges-e kiemelni egy ilyen gazdag pályából egy olyan szakaszt, ami különösen értékes és emlékezetes, ami egy ilyen fontos díjnál szempont lehet?

– Én úgy gondolom, leginkább azt értékelték, hogy többrétű volt az ember tevékenysége – tűnődött el Cselik Mária. – Nekem szerencsém volt. A Drág-széli Népi Együttes országos hírű volt a hatvanas években, nekem csak ott kellett lennem, és belenőttem a hagyományőrzésbe. Édesanyám kilencven éves koráig velem volt, és az ő hallatlan emlékezete folyton a segítségemre volt az igazán eredeti táncok, koreográfiák felidézésében rögzítésében. A folklórfesztiválokon a rendszerváltás előtti időkig komoly szakmai értékelés volt, és én a legnagyobb nevektől tanulhattam meg, hogyan kell minden apró részletre figyelve elválasztani az értéket a „csinált” dolgoktól. Nagyszerű közösségekben táncolhattam, és rengeteg élményem halmozódott fel az évtizedek során.

Kalocsai Néplap

– „Helyén van” a néptánc napjainkban?

– Most nagyon nem jó helyen van! Az az érzésem, hogy a közmédia a „Föl-szállott a páva” című vetélkedővel véli megoldani a folklórral való foglalkozást, márpedig ez nem elég. Régebben volt például élő népzene műsor, legalább a Duna Tv-ben rendszeresen teret adtak a mozgalomnak. Most ezzel a kicsit túl harsányra sikerült műsorral találkozunk csak a tv-ben a néptánc kapcsán, és ez elszomorító.

– És Kalocsán a helyén van?

– Sok táncosunk van minden korosztályból, az igaz. De ha találkozom más településekkel, mint például most Százhalombattával, ahol a díjátadó volt, hát ott három próbatermes, gyönyörű közösségi ház van, ahol a csoportok próbálhatnak. Namármost, vegyük az egykori úttörőházat: a terem szörnyen porol, a színpad meg már úgy kikopott, hogy minden, a fában létező csomót érzek a cipőtalpamon át. Ám örülünk ennek a lehetőségnek is, mert ha mondjuk bérleti díjat kéne fizetni, akkor végünk lenne. De nem panaszkodom. Szerencsére vannak törekvő, érdeklődő fiatalok, akik szeretik a néptáncot, igényük is van a fejlődésre, és nagyon örülök, ha megkeresnek, ha előszedhetjük a (szerencsére) rengeteg digitalizált régi felvételt a helyi, vagy országos anyagokból, és szépen összeállítjuk számukra a koreográfiát. Én makacsul ragaszkodom a valóban autentikus táncokhoz, módomban állt az idősektől ellesni, honnan és milyen mesterkélt elemek kerültek a koreográfiákba, és ha módom van, én bizony ezeket kigyomlálom.

– Meglepetés volt a díj, vagy azért egy ilyen életpálya esetén számítani lehet rá?

– Hogy számítana rá az ember, azt nem mondanám. Hogy a Hagyományőrző Együttes javasolt, annak nagyon örülök, és hogy megkaptam, azt egy tulajdonképpeni összegzésnek tekintem az életpályám tekintetében.

– Milyen tervekre készteti az embert egy ilyen kitüntetés?

– A Sárika néni mondta réges-régen Ureczky Csaba (régi tánccsoport vezető volt Tóth Ferenc után – a szerző) szerint, ha valamit nem tudtak a tánccsoportokban, hogy kérdezzétek a Cselik Marikát, mert az bennszülött. Hát engem ez kötelez, és bizony ki is nyitom a számat, ha valamivel nem értek egyet. Én még emlékszem a gyerekkorom táncosaira, a drágszéli nagy öregekre, és ragaszkodom is ahhoz, amit valóban a közösség, vagyis a nép alakított ki. Mert azt kell átmenteni, az az igazi örökségünk.

Szerkesztőségünk nevében is gratulálok Cselik Máriának a Muharay-díj elnyeréséhez, és kívánom, még sokáig zsémbeljen a népi táncosokkal a koreográfiák tisztasága érdekében!


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás