A téma a földön hever

2009.10.10 20:17    |    -LP-  

szemt3_360
 

Szó szerint, mert a téma a szemét. De a szemétnek sok formája van és sok helyen hever. Van az a szemét, ami az utcán, a tereken, a Vajas-parton, a kukák körül, a városba vezető utak mentén s egyéb közterületeken tűnik fel. Aztán ott van a szemét a falakon, az épületeken, grafiti formájában. A Kossuth Lajos utcán egy komplett trafóházat firkáltak össze, de több városi intézmény falán is vannak firkák. Aztán ott van a csikk, ami nem klasszikus szemét, hiszen bárhol előfordul, szaporításuk gyakorlatilag nagyon könnyű, hiszen ha a földön valahol van egy 9 órakor, tuti hogy kerül mellé 11 órára még vagy 20.

És van még szemét, nem fogy ki. A diszkóból, vagy egyéb közösségi tér híján a piactérről hazafelé tartó, ott randalírozó gyerekek gyomortartalma, mely az alkohol mértéktelen fogyasztásának egyik biztos jele. Igen, ez is egy szemét, de ez legalább időszakos, még ha heti rendszerességgel elő is fordul. Ott van a piactérrel szemben a parkoló, ahol minden hétvégén esténként megtartják az „Automobil 2009” kiállítást, ami nem is lenne zavaró, ha nem komplett hamutartók tartalma heverne a földön másnap reggelre.

És van a legkülönlegesebb szemét, mégpedig az, aki szétdobálja a zsepijét, a hamburgeres dobozt, a csikket, összehányja a piactér környékét, sörösdobozt hajigál a Vajasba, összefirkálja a falakat, és nem találja a városban kihelyezett szemeteseket, a hamutartót.

Mondják, hogy ennek a feltakarítása a KO-MI-KA feladata lenne. De ők szombatról vasárnapra virradó hajnalon nem dolgoznak. Ideális esetben nem is kellene, ha akadna okos, értelmes szülő, aki elmagyarázná az okos, értelmes gyermekének, hogy ne okádásig igyál, továbbá: ne firkálj a falakra, mert eltöröm a kezed! Persze az is felmerülhet, hogy el sem akarja magyarázni, hiszen lehet, hogy épp e szülő dobálja az SZTK bejáratánál a kuka mellé a csikkeket, s hagy maga után papír- és egyéb hulladékot.

Ezeken a közösségi tereken (ha már jobb híján nincs más a fiataloknak) mindenképpen fontos lenne vigyáznunk a rendre, a tisztaságra. Közös igény kellene, hogy legyen ez, a társadalom minden szegmensén a nagyapától az unokáig. Ez úgy hangzik, mint egy úttörőszlogen, de ez az igazság. Semmin nem múlik, mindegy hogy fiú vagy lány, gimis vagy szakmunkás, autóversenyző vagy sörivó bajnok.


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás