A menettáncban kitikkadt vendégeink csupán három órát hűsölhettek, nyolc órakor ugyanis népes közönség előtt mutatták be tánctudásuk legjavát az Érsekkert szabadtéri színpadán. A forróság után ezúttal a szúnyoghaddal kellett megküzdenünk, de a több, mint három órás népművészeti csobbanás megérte azt a pár csípést.

Török Gusztáv Andor, Kalocsa városának polgármestere köszöntőjéből kiderült a fesztivált övező legnagyobb szenzáció, vagyis hogy ettől az évtől kezdve évente élvezhetjük a Duna menti kultúrákat, de természetesen minden harmadik évben a már hagyományos nagyszabású fesztivál kerül megrendezésre. „Tettük ezt azért, mert a nemzetközi hatóságok csak azt tartják fesztiválnak, amit évente rendeznek, valamint a résztvevők, táncosok is kérték, hogy gyakrabban találkozhassanak egymással, mivel a jelenlegi gazdasági helyzetben Magyarországon és Európában is leszűkült a fesztiválok száma”. Így az idei évben 20 táncegyüttes látogatott meg hat községet és három várost, bemutatva népi büszkeségeiket.

A péntek estét a német Schonachi Hagyományőrző Csoport és Zenekar bájos táncai nyitották. A Fekete-erdei motívumok az 1950-es évek eseményeiről szólnak, repertoárjukban találhatók a zsindelyfelújítás és a szalmafonás alkalmával előadott táncok is. Zenekaruk idén ünnepelte fennállásának 170. évfordulóját. Műsorukban színpadra állhattak a nézők is, vidáman csaltak elő hangokat a partvisnyélből, kereplőből, bádogdobozból.

Ezután visszatértünk kis városunkba a Hétszínvirág Művészeti Iskola Tátika, valamint a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nívó-díjas Bokréta csoportjával. A Tátikások Kicsi vagyok én című koreográfiával léptek színpadra, míg a Bokréta csoport a Rábaköz hagyományaiból elevenítette meg a kúttisztítás munkálatait.

A szakmári Danubia Művészeti Iskola Nádikó csoportja moldvai táncokból nyújtott át egy csokorra valót nekünk, majd a kaposmenti hagyományok születtek újjá a Döbröközi Gyöngykoszorú Hagyományőrző Egyesület léptei nyomán.

Ismét Schwarzwaldot és az erdőillatot hozta el nekünk a schonachi csoport, majd kirándulást tettünk a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Tánccsoportjával a bukovinai táncok világába. A kör a bukovinai székely kultúra megőrzésére jött létre, de szívesen ismerkednek meg más tájak emlékeivel is.

A népes, mintegy háromszáz tagot számláló Osijek 1862 Horvát Kulturális és Művészeti Társulat déli szomszédunk, Horvátország falusi hagyományait tárta elénk. Az eszékiek szlavóniai, baranyai és bunyevác táncokkal készültek a folklór szerelmeseinek.

A Hartai Német Nemzetiségi Együttes sem maradhatott ki az idei néptánctalálkozóból, az arany és kiváló minősítéssel valamint nívó díjjal kitüntetett csoport ezúttal a Wenn ich mein Schimmel verkauf című koreográfiával mutatta be a hartai sváb hagyományokat.

Lassan teljesen sötét lett, felragyogtak a csillagok és kürtőskalács illata terjengett a levegőben. A színpad megtelt élettel, a Kalocsai Fiúk Hagyományőrző Roma Együttes pedig felfedte, hogyan zajlik a lányok kéretése a cigány kultúrkörben. Az erdélyi Nagyenyed mellől érkezett Magyarlapádi Hagyományőrző Tánccsoport bemutatkozása a férfiúi virtus és a női tartózkodás színpadi megmutatkozását adta elő, utánuk pedig a eszéki csoporttal lehettünk tanúi, hogyan is esnek szerelembe a horvátok – persze táncos keretek között. Újra ismerős arcok sorakoztak fel előttünk, a Hétszínvirág AMI Erdélyt is megjárt Ifjúsági csoportja ezúttal vajdakamarási táncokból adott ízelítőt, majd a Dunántúl hagyományai termettek előttünk a Homokmégyi Hagyományőrző Együttes előadásában.

Kalocsa két vendég-együttese, az eszéki és a magyarlapádi csoport pénteken már búcsúzott a fesztiváltól, de a táncos kedvűek még mulathattak velük egy utolsót hajnalig a Korona Étterem táncházában.

A pénteki hőséget szombaton zuháré követte, dörgéssel, villámlással, így a technika, a nézők és az öt fellépő együttes beköltözött a Városi Sportcsarnokba. Régi jó ismerőst köszönthettünk ismét a fesztiválon, a több mint fél évszázados, megszámlálhatatlan díjjal elismert Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttest. Az est folyamán osztotta ki tizenharmadszor a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány Kuratóriuma a Pécsiné Ács Sarolta-díjat. Idén Tamás László, a Kuratórium elnöke Arasz Jánosnak és feleségének, Kapitány Magdolnának, Farkas Évának, valamint Perity Istvánnak adta át a kitüntetést a népművészet és hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért.

A borús időt az olasz vendégsereg változtatta át itáliai napsütéssé. Az I Pagetti, vagyis Apródok együttes örömtáncot adott elő, a tarantellot, mely városuk, Minturno himnuszának számít, a sponsaliát, melyhez lakodalmi körítést álmodtak, és a saltarellot, mellyel a bő termést ünnepelték meg.

Az olasz zene hangulatát még magunkban éreztük, mikor színpadra lépett a bolgár Sider Voivoda Néptáncegyüttes. A Veliko Trnvo-i csoport kórusból, zenekarból és táncosokból áll, s míg pénteken a horvát szerelmet ünnepeltük, szombaton a bolgárok is bemutatták szerelmi vallomásukat.

Az este utolsó külföldi együttese a Lengyelországból, Wieprz faluból érkezett. A Grojcowianie Néptáncegyüttes végigjárta már egész Európát, nálunk a híres lengyel körtáncot, az obirtkát járták.

A bolgár csoport kórusa és zenekara a népdalok világába repített minket, majd a lengyelek mutatták be a lányok és hajdútáncot, melynek során a férfiak tanúbizonyságot tettek testi erejükről a virtuóz botforgatások és akrobatikus elemek során.

A kulturális sokkot az Apródok együttes tetézte, szüreti tánccal és a halászok táncával, mellyel a zsákmányt ünnepelték. A bolgárok bemutatták még tradicionális táncukat, a horot, mi pedig éreztük, itt a vége a vigadalomnak, búcsúznunk kell a vendégektől. Az estét a kalocsai Piros Rózsa táncegyüttes foglalta keretbe a Kalocsai táncok című koreográfiával, majd elhalt a zene, kikapcsolták a fényeket, hazamentek a zenészek, a táncosok, mi pedig itt maradtunk, millió élménnyel gazdagabban. S tudják, mi a legjobb? Nem kell három évig böjtölni, ha újra át szeretnénk élni a csodát.