A Dunatáj Fotókör bemutatja
„Emberi és természetes”
2010.09.10 21:02 | V.I.
Ezt a címet választották a kalocsai Dunatáj Fotókör tagjai az augusztus 27-én megnyitott kiállításuknak, melyet a Kalocsai Színház előcsarnokában tekinthetnek meg az érdeklődők. Bár annyira igaz lenne ez a két jelző a mindennapok emberi kapcsolataira, mint erre az igazán színes, izgalmas tárlatra. A galériává lényegült előcsarnok egész nap várja a kultúra-barátokat: érdemes akár egy ebédszünetnyi időben is belesni, és gyönyörködni az alkotásokban, de bizonyosan egy órán át is elmerenghet a képek világában, aki tüzetesebben kívánja szemügyre venni azokat.
– Minden évben augusztus 29-én ünnepli a hazai fotós társadalom a Magyar Fotográfia Napját, mely arra hivatott felhívni az emberek figyelmét, hogy a fotózás és a fotótechnika fejlődése mennyire megváltoztatta az életünket. Gondolok itt például a fotózásnak a tudományokra vagy a hétköznapi életre gyakorolt hatására; az információközlésre, vagy az életképek megörökítésére – mondta a jeles nap kapcsán Péjó Zoltán, a fotókör elnöke. – Azért augusztus 29-ére datálták a Magyar Fotográfia Napját, mert 160 évvel ezelőtt, 1840-ben Vállas Antal éppen ezen a napon mutatta be a Magyar Tudós Társaságnak, hogy miként lehet fényből képet alkotni egy rézlemezre – folytatta a fotóművész.
A Kalocsai Színház előcsarnokában megnyílt, „emberi és természetes” tárlaton Balázs Edina, Balogh István, Benke Ferenc, Bedi Gyula, Farkas Zoltán, Nagy Erik, Péjó Zoltán, Polgár Tibor, Regényi Gábor, Tóth János, Török Tibor és Vinczúr Balázs közel félszáz fotóját tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón Tamás Eszter művészettörténész köszöntötte a megjelenteket, valamint közreműködött Hajdu István, a Művelődési és Sportosztály vezetője nyitóbeszédével, a billentyűk mögül pedig Szollár Rezső muzsikált.
A tárlatot egyaránt jellemezi a technikai és a tematikai sokszínűség. – Az absztrakt jellegű képeken és a portrén át, eseményfotók, szociofotók és természetfotók is fellelhetőek a képanyagban – ismertette a kiállított anyagot Péjó Zoltán. A Dunatáj Fotókör elnöke azt is megjegyezte, hogy a tagok közül többen bemutatkoztak már önálló kiállításokkal is a környékben, de a korábbi években megrendezett közös tárlatokkal bejárták hazánkat is. Sőt, még erdélyi városokba is eljutott a kalocsai „fényírók” jó híre! Péjó Zoltán elmondta, hogy az idei tárlattal is hasonló terveik vannak.
– Több városban és településen is szeretnénk bemutatni az aktuális anyagot: eddig Paksra és Dunaföldvárra kaptunk meghívást, de reményeink szerint ez a kör a jövőben bővül majd!
Egy alkalommal már biztosan fog, hiszen szeptember 3-án Öregcsertőn nyílt meg a fotókör következő kiállítása. Ez ugyan nem az „Emberi és természetes” anyagot öleli fel, hanem egy kamaratárlat lesz, de bizonyosan nem mindennapi élményt kínál majd a fotók szerelmeseinek, hiszen, az elnök szavaival élve, az egészen „extra méretben felnagyított képekből” állították össze annak anyagát.
Mielőtt azonban a Dunatáj Fotókör idei válogatása turnéra indulna, szeptember 20-ig minden kalocsai és környékbeli érdeklődő megtekintheti az 50 alkotást a Kalocsai Színház aulájában, naponta 10-től 18 óráig.
Kultúra
Országos táncverseny volt Kalocsán
A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...
„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”
Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...
Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött
Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...
Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...
Január13. péntek 17.00 óra: Szent István Gimnázium szalagavatója (Nagyasszonyunk Kat. Int. aula)17....
Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...
Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián
Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...
A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...
December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...
Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok
Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...
Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen
December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán
Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...
Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...
Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...
A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...
Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása
December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...
Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük
December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...
