Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap 2014.

2014.11.21 10:21    |    Kalocsai Mosoly Ifjúsági Csoport  

„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.” – a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozó mottója köré épült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében másodszor megrendezésre került Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap, melynek idén Kalocsa adott otthont, ahol Geszler Péter káplán atya vezetésével a Mosoly Ifjúsági Csoport várta a közel 130 résztvevőt.

Az egész egyházmegye területéről – Bajáról, Kiskunhalasról, Kiskunfélegyházáról, Kiskőrösről, Kecelről, Kecskemétről, Tiszakécskéről, Garáról és Kalocsáról – érkeztek az ifjúsági közösségek, hogy találkozzanak, megosszák egymással gondolataikat és közösen imádkozzanak. A részt vevő ifjúsági csoportok egyenként mutatkoztak be, bemutatva közösségük életét, feladatait, tevékenységeit, majd kiscsoportokban kezdték meg a kerek-asztal beszélgetéseket, melyek témája az irgalmasság volt: Mi az irgalmasság? Hogyan tapasztalom meg Isten és az embertársaim felém megnyilvánuló irgalmasságát? Hogyan tudok én és a közösségem – legyen az család, iskola vagy munkahely – az irgalmasság követe lenni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések alapján keresték a válaszokat a fiatalok, majd záró feladatként egy logót terveztek arra az esetre, ha esetleg a jövőben hazánk adna otthont az ifjúsági világtalálkozónak.

egyhaz_450

Számos értékes gondolat született a beszélgetések alatt, megvilágítva az Isten ingyenes szeretetét, lehajló, átölelő gondoskodását, mely az embernek gyarlósága ellenére is ajándékként adatik. Ez az a szerető jóság, melynek hírnökei kell, hogy legyünk, amit tovább kell adni, ragyogni, tükrözni embertársaink felé, hitvallást téve Jézus Krisztusról, a megtestesült Irgalomról.

egyhaz2_450

A beszélgetéseket követően közös imádság következett. A Szent József templomba átvonulva elimádkoztuk az irgalmasság rózsafüzérét, majd a gitáros szentmisében Retkes Zsolt atya, bajai iskolalelkész buzdított mindannyiunkat lehengerlő beszédében, hogy merjünk bátran, kilépve önmagunkból a tettekben megnyilvánuló hit és irgalom útjára lépni.

A lelki programot vacsora követte, illetve az estét borkert és teaház tette még kellemesebbé. A nap zárásaként pedig a Macskaköröm zenekar adott egy búcsúkoncertet, fergeteges hangulatot varázsolva a táncoló, ugráló, kicsikből és nagyokból összeverődő közönség számára.

e3gyhaz_450

A már másodszor megrendezésre került Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap idén is elérte a célját: közösségben találkozni, együtt gondolkodni, egymásért imádkozni. Istennek legyen hála érte és mindazoknak, akik komoly munkájukkal, lelkesedésükkel és részvételükkel felejthetetlenné tették!

 


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás