Mihó Izabella első novelláskötete

Életmorzsák: nevetni, szeretni, sírni, meghalni

2020.01.19 15:05    |    V.I.  

Decemberben a foktői, januárban pedig a kalocsai könyvtárban mutatta be Mihó Izabella volt rádiós műsorvezető, író, első önálló novelláskötetét, ami a beszédes „Életmorzsák” címet kapta. A gyűjtemény megható, szívet tépő és melengető elbeszéléseket tartalmaz, amelyeket láthatatlan fonalként fűz fel a boldogság keresése, mert hát egy „életkötet” mi fontosabbról szólhatna?

„Az utam Érsekcsanádon kezdődött és kacskaringós ösvény vezetett Foktőig, ahol jelenleg élek a férjemmel és a kisfiammal. Itt építgetünk egy különleges világot, méhekkel és kecskékkel, bokrokkal és fákkal, és ebből a fészekből kelnek szárnyra az írásaim is […]. Eljött az ideje, hogy valóra váltsam egy kislány álmát, aki 1992-ben megfogadta, hogy író lesz”, áll honlapján a „magamról” rovatban, ennél többet írásai nyomán árul el – és lapunknak adott interjújában.

 

- Hogyan születtek meg a kötetbe került novellák?

- Nem túlzás azt mondani, hogy igazából már évtizedek óta íródnak. Konkrétan a kötetbe került öt közül olyan is van, amit részletekben, újságban már olvashatott a közönség, bár az akkor megjelent íráson sokat csiszoltam, változtattam azóta. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ezt az öt novellát, ilyen formában ebben a kötetben lehet elolvasni először.

 

- Hogyan esett a választásod az „Életmorzsák” címre?

- Ezek a novellák olyan történeteket mesélnek el, amelyek bármelyikünkkel megeshetnek. Remélem is, hogy sokan magukra, ismerőseikre, barátaikra, rokonaikra ismernek majd olvasás közben! A történetek során nem mondom, hogy megoldásokat is adok a kialakult helyzetekre, de azt meggyőződéssel vallom, hogy jó hatással tud lenni az életünkre, ha átgondoljuk a tetteinket. Bízom benne, hogy mindenkinek adnak majd valamit ezek a novellák!

 

- Hogyan válogattad össze a kötetbe került „ötösfogatot”?

- Az alaptéma az, ami összefűzi valamennyit. Lett volna még egy írás, amit a könyvbe szántam, de az a jövőben játszódik és úgy éreztem, hogy nem illik ebbe a sorba. Ezen írások fő témája a boldogság és a szerelem keresése. Nehéz ma párt találni, még nehezebb megtartani, de kompromisszumok kötésével sem állunk jól. Előkerül többször a háború a történetekben, ami engem mindig érzékenyen érintett. Nagyon fontos volt számomra az érzelmek megragadása és ábrázolása.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás