Dr. Lisztóczky László előadása a Mikszáth-évforduló alkalmából

Örök érvényű igazságok

2010.11.27 00:40    |    V.I.  

Idén már száz esztendeje, hogy Mikszáth Kálmán (1847-1910), a magyar irodalom meghatározó prózaírója elhunyt. Az évforduló apropóján Kalocsára látogatott dr. Lisztóczky László irodalomtörténész, a Dsida Jenő Baráti Kör elnöke, aki egy érdekfeszítő, szórakoztató előadással ajándékozta meg a Hunyadi Kollégium könyvtárában összegyűlt érdeklődőket.

dr_lisztoczky_laszlo_200Dr. Lisztóczky László kalocsai előadása alkalmával arra is szakított néhány percet, hogy a Néplap riporterével beszélgessen pályájáról, illetőleg a kanonizált hazai irodalom egyik úttörő írójáról, Mikszáth Kálmánról.

Nem először érkezik már a kollégiumba előadást tartani Gulyás Béla igazgató hívására. Milyen szálakkal kötődik Kalocsához?

– Itt töltöttem negyven évig tartó tanári pályám első négy esztendejét, és itt vittem először érettségire egy osztályt. Mindig nagyon jó érzéssel gondolok rájuk és térek vissza Kalocsára, hiszen kezdő tanárságom évei meghatározták a pályafutásomat. Idén Mikszáth-évforduló van, Gulyás Bélával pedig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és minden évben kiszemelünk egy fontosabb évfordulót, amikor az igazgató úr idehív engem előadást tartani.

Hová sodorta az élet Kalocsáról?

– Az egri Dobó Gimnáziumba kerültem, hiszen Heves megye a szülőföldem. Nyolc évvel később az Egri Tanárképző Főiskola Irodalomtudományi tanszékére hívtak tanítani, ahol 27 esztendőt töltöttem. Néhány éve vonultam nyugdíjba.

Milyen szerepet tölt be Mikszáth Kálmán a magyar irodalomban és az olvasás-kultúrában?

– Több szempontból is értékes örökség és jelentős életmű Mikszáth Kálmáné. Ezt életében megszerezett népszerűsége és mai olvasottsága is igazolja. Legnagyobb jelentősége talán abban fogható meg, hogy ő közelítette először a magyar széppróza nyelvét a társalgási stílushoz és az élőbeszédhez, melyet korábban a retorikus stílus jellemzett. Ma ezért is nehezebb Jókait, Eötvöst, vagy Kemény Zsigmondot olvasni. Senki sem képes úgy megragadni az olvasót, mint a mesélő, elbeszélő Mikszáth.

Mi teszi Mikszáth Kálmán műveit halhatatlanná?

– Nagyon sok 19. századi írónkat, köztük Mikszáthot is, foglalkoztatta az erkölcs és a pénz viszonya. Mikszáth főleg a paraszt-novelláiban szólt erről. A Tót atyafiak, vagy a Jó palócok elbeszéléseiben a szegénységgel kapcsolta össze a becsületességet. A jó diadalát hirdette, mint a magyar népmesék: a szegény ember becsületes és boldog, míg a gazdagság kiforgat a jellemből, és önzővé tesz. Napjainkban ismét olyan időket élünk, amikor szembe kell néznünk azzal, hogy mi legyen a társadalomban a helye a pénznek, és a vele szövetkező hatalomnak.

Mikszáth alkotásai tehát örökérvényűek?

– Ez természetesen nem csak Mikszáth, hanem mások esetében is fennáll, akik magasabbra szárnyalnak a lét legmeghatározóbb alapkérdéseiben. Jókai hőse, Tímár Mihály is a Senki szigetére vágyott, ahol a pénz nem isten, és ott talál boldogságot.

Miért fontos a ma emberének, főként a középiskolás korosztálynak Mikszáth-műveket olvasni?

– Az olvasás megtanít értelmesen, választékosan beszélni magyarul. Azt hiszem, hogy a számítógépek világában ez az egyik legérzékenyebb pontja a felnövekvő nemzedéknek: nem tudnak beszélni! Márpedig, hogyha nem tudnak beszélgetni, kommunikálni egymással, akkor a szeretet élményében sem részesülhetnek, így pedig az élet elsivárosodik. Az irodalom, így egy Mikszáth regény is éppen arra való, hogy megtanítson értelmesen, szépen beszélni és fogalmazni magyarul. Fontos, hogy olyan stílust és szóképeket közvetítsen, amivel a mindennapokban is élni tudunk. Egy Mikszáth-regény pedig – stílusából adódóan – tökéletesen alkalmas arra, hogy a kapcsolatteremtés misztériumába avassa be a diákságot.


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás