Ikonok és hátborzongás

2016.12.10 16:57    |    G.E.  

Mindkét jelenség indokoltan volt jelen a Fazekas Alkotóházban november 12-én, a házigazda, Kovács László fazekasmester által egy délutánra szervezett programon. Az ikonokkal Pesztalics Márta érkezett, míg bőven volt részünk hátborzongásban Erdélyi György színművész 1956-ról szóló előadása alatt.

Esős, hideg, barátságtalan, korán sötétedő délutánban léptünk be a fazekasműhelybe, hogy azonnal körülvegyen bennünket a hatalmas kályha melege, és ámulatba ejtsen a házigazda és Madár Helga rengeteg gyönyörű alkotásának a látványa. Az egyik helyiség falán már ott ragyogtak a maguk sajátos fény- és színvilágával Pesztalics Márta ikonjai – békét, szeretetet, örökkévalóságot sugalló képek. A kiállításra érkezőket Kovács László köszöntötte, majd Kiss István festő-tanár ajánlotta a tárlatot a jelenlévők figyelmébe.

 

pesztalics_ikonok_450
 

 

(Pesztalics Márta ikonfestőről nemrégiben írtunk lapunkban, a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban tartott bemutatkozása kapcsán, így írásomban Erdélyi György előadása kap nagyobb hangsúlyt. – A szerző)

erdelyi_gyorgy1_300Erdélyi György színművész pályája 1963-ban egy, a „Ki-Mit-Tud?” vetélkedőn nyert díjjal indult. Ascher Oszkár szerződtette őt a Déryné Színházhoz, később dolgozott a Szkéné, a Metró színpadán, tanult Párizsban, és 1968-ban előadóművész diplomát szerzett. Azóta több mint ötven előadóestet készített. Tagja lett az Irodalmi Színpadnak, majd a Bartók Színháznak. Játszott Kecskeméten, dolgozott Novák Ferenc mellett, tanított középiskolákban irodalmat és drámapedagógiát.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc valódi arcának bemutatását rendkívül fontosnak tartja,
„Egy nép kiáltott” címmel darabot is írt belőle, melyet saját rendezésében 1989-ben mutattak be 1989-ben a Budapest Sportcsarnokban.

A Kalocsán látott, „Kegyelem” című előadás rekviem 1956 fiataljaiért. Makkai Ádám költeményei, Ignácz Rózsa prózája, Thinsz Géza és Faludy György versei, valamint korabeli dokumentumok alapján ő maga állította össze, és a zenét is maga szerkesztette.

Erdélyi György rendkívül szuggesztív előadó, aki pillanatok alatt bújt a forradalmár bőréből a csalódott férfi, a cinikus disszidens, a gyilkolástól megrészegült katona és a hatalmat kiszolgáló hivatalnok bőrébe. Mindegyik jelenetrész hallatlanul pontosan felépített, megrázó volt. Nehéz volt megszólalni az előadás végén hallott, a kivégzések mikéntjét jegyzőkönyvi pontossággal leíró részlet után. Nehéz volt arra a sok ezer fiatalra gondolni, akiket kíméletlenül kiirtott a hatalom, és arra a több mint kétszázezer emberre, akik rettegve vágtak neki a világnak, és akiket – legalább akkor – segítettek útjukon Nyugat-Európától Amerikáig.

Emlékezetes délután volt, benne a széptől a borzalomig, a haragtól a meghatottságig vitt a lélek hullámvasútja minket. Köszönet érte.



Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás