Itt volt a farsang, állt a bál…

Jótékonysági bál Fajszon

2010.02.24 21:16    |    Fekete Elza  

 

20_as_evek_400

 

Az elmúlt hétvégén, délután került megrendezésre a már hagyományosnak mondható iskolai farsangi bál, melyen a gyerekek mutatták be szebbnél-szebb, ötletesebbnél ötletesebb jelmezüket és kedvükre „bulizhattak”. A 7. osztályosok és szüleik, mint a gyerekbál fő szervezői készítették a finom harapnivalókat (süteményeket, szendvicseket), árulták az üdítőitalokat. Tombolával, zsákbamacskával a szerencsét is próbára tehették a bálozók, de megtalálhatóak voltak a különböző báli kellékek (lufik, konfetti, szerpentin, színes kalapok). A táncparketten először felvonultak a jelmezesek. Így a közönség láthatott „Gesztenyét, Mesekönyvet, Csörgő órát, Hercegnőt, Királylányt, Postairónt, Tik-takot, Katicát, Autóversenyzőt, Arabokat, Szőlőlugast, Hupikék törpikéket, Hajléktalanokat, Föld gyermekeit, Delfint, Fortuna istennőt, Oroszlánt, A 20-as évek Amerikáját és így tovább.

 

hupikek_390

 

A zsűrinek – melynek tagjai Bolvári Gézáné igazgatónő, Heinz Nikoletta tanár, Kristályné Vida Beáta művelődési ház vezető, Kollár Krisztina a szülői munkaközösség részéről és Timár Boglárka 7. osztályos tanuló mint mindig, igen nehéz feladata volt.

Több kategóriában is hirdettek eredményt. Így az egyéni, óvodások közül I. helyezett Deli Alexa „Gesztenye”, II. h. Tóth Kamilla „Teknős”, III. h. Berta Bianka „Fortuna istennő” lett. Az iskolások közül I. helyezett Rozgonyi Lili „Csibe”, II. Huszár Bertold „Könyv”, III. Szofrán Boldizsár „Tik-tak”, IV. Jánosi Kata „Postairón”, V. Hargitai Bálint „Autóversenyző”.

A legötletesebb, a legtestreszabottabb csoportos jelmezek kategóriában is hirdetett eredményt a zsűri elnöke. (Megjegyzem, hogy itt sem volt könnyű dolguk az „ítészeknek”.) Legötletesebb jelmezek: „Szőlő-lugas” 2. o., „A Föld gyermekei” 4. o., „A 20-as évek Amerikája” 6. o., „Díjnyertes sportolók” 5. o. A legeredetibb jelmezesek az elsősök egy csoportja volt a „Hupikék törpikék” öltözetében. Az elsősök közül egy páros a „Kukásoknak” fényvisszaverő speciális mellényét vette magára. A legmeghökkentőbbek a „Hajléktalanok” voltak. Minden jelmezes kapott ajándékot, díjazva a bátorságot, vállalkozó szellemet, az ötleteket és a kivitelezést. Utána a zene, tánc, az önfeledt szórakozás, tombolahúzás (rengeteg tombolaajándék várta a szerencséseket) következett este hétig.

A szülők-nevelők hagyományos jótékonysági bálját már több, mint tíz alkalommal rendezték meg a szülői munkaközösségi tagok lelkes közreműködésével és az iskola vezetésével karöltve. A gyerekbál után a termet kitakarítva, berendezve már este nyolc órakor várták a vendégeket a szervezők. Bolvári Gézáné igazgató és Kissné Berta Csilla, az SZMK elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Műsorral is kedveskedtek a bálozóknak. A pedagógusok és gyerekek közösen előadták a „Valahol Európában” musical egy betétdalát „A zene az kell” címmel. A vezetők megköszönték azt a sok segítséget, amelyet a szülők és a nevelők nyújtottak a bál előkészületeinél, az adományokat, a tombolaajándékokat, a különböző felajánlásokat. Jó étvágyat kívántak a vacsorához és jó szórakozást mindenkinek. Az ízletes vacsora után, a „kis” hastáncosok tartottak bemutatót. Majd a „Koktél” zenekar kitűnő muzsikájára szinte az egész vendégsereg ropta a táncot. Tombolán értékes ajándékokat lehetett nyerni.. Kivilágos-kivirradtig tartott a mulatozás.

Bízzunk benne, hogy 2011-ben is folytatása lesz ennek a hagyománynak, mely nemes célt szolgál!


Kultúra

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

Január13. péntek 17.00 óra: Szent István Gimnázium szalagavatója (Nagyasszonyunk Kat. Int. aula)17....

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen

December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás