www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Fazekastábor Kalocsán

A négy őselem ölelkezéséből új anyag születik

2009.07.09 13:59 | Benke Ferenc

A régi fotórelikviák közül előkerül az 1992-ben készült első „Fazekas Alkotótábor Kalocsa” keményfedelű borítója, benne a hét szürkésfekete, gyenge minőségű nyomdai lenyomattal. Egy-egy lap, egy-egy alkotó. Már akkor is jöttek az ország legkülönbözőbb településeiről – Mohács, Szekszárd, Budapest, Gerjen, Mecseknádasd, mi több Svédországból is – a fazekasmesterség magasabb szintjét tanulni vágyók. Az alkotókat bemutató kiadvány első lapján mottóként Peter Müller gondolata olvasható: „semmilyen stílus,/ semmilyen erkölcsi ideákkal rendelkező közösség,/ semmilyen uralkodó eszme nem tudja magát/ fenntartani,/ ha nem egy nép közös kultúráján alapszik.” Nagy bölcsesség, ma még inkább figyelemreméltó!

– Azóta a tizenötödik tábornál tartunk, némi kihagyással – mondja a határainkon túl is közismert Kovács László fazekasmester, kinek neve után munkásságával kiérdemelt kitüntetések, megtisztelő címek sokaságát sorolhatjuk. Mesterségbeli rangja iskolát teremtett, kezdő és haladó fazekasok jönnek hozzá évről-évre. Az idén június 29. és július 5. között reggel fél kilenctől este hétig bizony keményen dolgoztak a táborlakók.

Délután 4 órakor föllobban a láng, hogy elkezdődjön az évszázadok, mi több évezredek óta hasonlóan lezajló folyamat. Az esőre hajló időben a három nő és két férfi résztvevő a rögtönzött sátortető alatt jegyzetel: alágyújtás 16 óra, lassú tűz – olvasom le a szemerkélő esőcseppekben álldogáló, Pestről jött Mészáros Ildikó jegyzetéből. Kovács László mester egyik égetőkemencétől jár a másikig és magyaráz. A jövő mestereivel itt is körbeüljük a két kemencében lobogó lángot, mint a téli erdőirtás idején szokás körülülni a tűzrakást. Többen falatozásba kezdenek, és természetesen kipróbálják a lángnál egyenletesen piruló kenyérszeletet, mely fokhagymás pirítóssá avanzsál a tányér szélén. Eközben a tűz egyre magasabb lánggal lobog, és a lábak egyre beljebb csúsztatják a vékonyra hasított nyárfaszeleteket. Kovács László abban az égetőkemencében, ahol nincsen hőfokmérő, az oldalnyílásokon tapintással állapítja meg a hőfok emelkedését. A többiek: Keresztes Éva, Mészáros Ildikó, Pálinkás Dominika, Hegyi Ferenc és K. Nagy György követik a mozdulatot és jegyzetelnek; a hőfok 800 C°. A felhők mögül kikandikáló nap lassan lefelé halad széles országútján, miközben vendégek érkeznek borral, jóféle kolbász falatkákkal, hogy tanúi legyenek a nem mindennapi égetésnek. A mester szorgosan biztatja tanítványait a tűz táplálására, mint mondja, ez a legkeményebb munka, majd tovább magyaráz: – most még csak „az anyagban kötött víz távozott el”, vagyis a kemencébe rakott alkotások elvesztették a nedvességüket. Bizony messze még az összeolvadás, amihez 1100-1150 fok szükséges. E közben a vasoxid átalakul, és ettől lesz vörös színű az edény, váza, miegymás, most éljük meg és látjuk a négy őselem: a víz, a föld, a levegő és a tűz ölelkezéséből az új anyag keletkezését.

Időközben megérkeznek a barátok, Madár Helga is a szálkai tábor fiatal lakóival, akik a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának hallgatói. Élmény a hatalmas lángok méter magas tűzcirádája, olykori mini tűzijátéka. A kemencék nyelik a fahasábokat, és a résztvevők, mint Keresztes Éva is mondja, sokat tanultak. – Ma még nem tudom – beszéli el –, mikor nagyon szép az alkotás, de van egy pillanat, midőn ráérzek. Gyógypedagógusként most a fazekasmesterség rejtelmeivel foglalkozik, szinte végtelen türelemmel. Pálinkás Dominika harmadik éve lakója a tábornak és Kecelről jött. A csoport legfiatalabb lánya a kecskeméti Kandóban tanul, és jövőre érettségizik. Így fogalmaz: – szeretem ezeket a motívumokat, és sokat tanultam Lacitól.

Mészáros Ildikót, a tősgyökeres pestit, a mesterség formavilága érdekli. Amit az iskolában nem kap meg, azt itt az apró fogásokon keresztül sajátítja el. Lacitól – mint mondja – csak viszek!

K. Nagy György Nádudvarról valóban mesterkurzusra jött, hiszen a család minden tagja fazekas, még a mama is. A népi kerámia érdekli.

A tábor legidősebb lakója az 50 éves Hegyi Ferenc Szolnokról jött, információs rendszer programozó, húszévi vállalkozói múlt után gyermekkori álmát kezdi megvalósítani. Tanulja a mesterséget. Mint mondja, 10 év kellett a méhészethez is, most 10 évet szán a fazekas mesterségre. Éppen 60 leszek, ha beérek – teszi hozzá. – A mesterség minden oldala érdekel. Szegény nagyanyám, nem tudom, mit szólna, hogy tiltása ellenére csak azért is cserepes lesz az unokából!

Éjfélt kongat a nagytemplom öreg harangja. A kémény tetején lobogó tűz alábbhagy, s a csöppnyi kerek nyíláson bekukkantva, bent fényesen villódzó kis démoni fények tovább játszanak. Holnapra a mesterkurzus résztvevőinek egy heti agyagba formált álma kerámiaként kerül az alkotók kezébe. Az átváltozások csodája most történt meg. Tanúi voltunk.