www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Negyed évszázad a városban

„Őrzöm a szakma értékeit, e közösség kincsét…”

2008.09.24 15:51 | Zsigmond Enikő

A nyolcvanas években ismertem meg, többedmagammal nagyon örültünk annak, hogy a műhelyében szakkört szervezett. Ősszel kezdtünk el járni hozzá. Meleg volt a műhelyben, jó meleg.
A levegő is és a légkör is. Barátságok alakultak. Egymás között is, és a „mesterrel” is. Jó volt nézni, ahogy kezében formálódik az anyag, olyan egyszerűnek tűnt. Aztán, amikor mi is leültünk a koronghoz, rájöttünk, hogy nem is egyszerű. Hosszú-hosszú évek gyakorlata kell hozzá, egy vagy több jó mester, és lélekben hit és kitartás ahhoz, hogy bármilyen körülmények között meg kell őrizni és tovább kell adni a mesterség hagyományait, kincseit, nem engedve a konzumálódó világ csábításának.

Évtizedek teltek el, és a múlt héten a következő levél érkezett az elektronikus postaládámba:

„Kedves Barátom!

1983. szeptember 23-án a fazekas szakmában fontos esemény történt itt Kalocsán. Ezen a napon délután 18 órakor elkezdett füstölni egy kémény, ami egy fazekas kemence működésének kezdetét jelentette. Újraéledt egy régen elfeledett mesterség városunkban. 25 éven át a mai napig töretlen hittel és kitartással őrzöm e szakma értékeit s ezen keresztül az itt élt és alkotott, paraszti közösség kincsét, hogy ez a szellemi, kulturális érték megismerhetővé váljon az elkövetkezendő generációk számára is. Mert vallom és hiszem, hogy minden közösség annyit ér, amennyit múltjából felvállalni és megőrizni képes, mert értelmes jelent megélni és jövőt építeni másképpen nem lehet.

Szeptember 23-án 18 órára szeretettel várlak, várok mindenkit - aki figyelemmel kísérte eddigi tevékenységemet, valamint segített munkámban - baráti beszélgetésre, emlékezésre.

Várlak tisztelettel: Kovács Laci fazekas”

Emlékezni mentünk hát 23-án, kedden este Kovács László fazekasmester műhelyébe. Azaz, már nem is a régi műhelybe, hiszen oda be sem fértünk volna, hanem az évtizedek alatt egy mellette lévő régi épületbe beleálmodott, felújított, a városban közismert nevén Fazekas Alkotóházba.

A házba, mely Kovács Lacinak köszönhetően sok kiállításnak, rendezvénynek, tábornak, kézművestalálkozónak, vagy csak esténkénti baráti beszélgetésnek adott helyet.

kovcslacinl2_300 Nem voltunk ünneplőben, nem voltak beszédek és protokoll, csak mint máskor, csöndes beszélgetés. Került az asztalra bor és bodzaszörp, szőlő, alma és pogácsa. És a beszélgetések is úgy folytak, mint máskor, magunkról, mindennapjainkról.

„Töretlen hittel és kitartással őrzöm e szakma értékeit.”

Emlékszem a régi országos fazekastalálkozókra, melyeket Laci a műhelyében rendezett, a nyári fazekastáborokra, ahol szakmai fogásokra, kemenceépítésre tanította a fiatalokat. Tanított sok fazekastanulót, kinevelt egy ragyogó ifjú fazekasmestert, Madár Helgát, aki a vendégkönyv ez alkalomra nyitott fejezetében megköszönte a mesterének a tanítást, és azt írta, ha még egyszer születne, újra ezt a mesterséget választaná. Emlékszem a keceli országos fazekaspályázat kiállításaira, melynek ötletgazdája és megvalósítója szintén Laci volt. És emlékszem a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén, amikor pár évvel ezelőtt az Év kézművesének választották. Emlékszem a legexluzívabb helyen, vagy a legkisebb faluban kirakott portékáira, nem volt minőségbeli különbség közöttük, mindig, mindenhol a szakma gyöngyszemeit adja, a maga elé állított mérce magas fokán mérve.

Nem konzumálódott, nem kezdett el gyártani sorozatbögréket kis kutyafejekkel, esetleg cseréporoszlánokat kapuoszlopfőkre, sem álkeleti elefántos padlóvázákat. Nem ment el más vidékre a több támogatás, a könnyebb és jobb élet reményében.

Itt őrzi népi iparművészetünk, múltunk kincseit, a városban, amely huszonöt éve befogadta, mely műhelyt biztosított neki.

Talán nem ünneprontás, ha azt írom, mára kicsit mellőzöttebb lett. Nem fordulunk felé, úgy „összkalocsailag” elég érdeklődéssel, segítséggel, megrendelésekkel, hogy a mindennapos számlák és fenntartási költségek kitermelésén túl gondtalanul foglalkozhasson azzal, amiért élt és dolgozott egész életében: nemzeti kincsünk egy fontos darabjának őrzésével, és továbbadásával a jövő generációja számára. Mert értékes jövőt építeni csak megőrzött múltunk alapjaira lehet.

Ezekkel az emlékekkel és gondolatokkal kívánok még sok egészségben, boldogságban és harmóniában eltöltött évet itt Kalocsán, mindannyiünk gyönyörűségére.