Negyed évszázad a városban

„Őrzöm a szakma értékeit, e közösség kincsét…”

2008.09.24 15:51    |    Zsigmond Enikő  

A nyolcvanas években ismertem meg, többedmagammal nagyon örültünk annak, hogy a műhelyében szakkört szervezett. Ősszel kezdtünk el járni hozzá. Meleg volt a műhelyben, jó meleg.
A levegő is és a légkör is. Barátságok alakultak. Egymás között is, és a „mesterrel” is. Jó volt nézni, ahogy kezében formálódik az anyag, olyan egyszerűnek tűnt. Aztán, amikor mi is leültünk a koronghoz, rájöttünk, hogy nem is egyszerű. Hosszú-hosszú évek gyakorlata kell hozzá, egy vagy több jó mester, és lélekben hit és kitartás ahhoz, hogy bármilyen körülmények között meg kell őrizni és tovább kell adni a mesterség hagyományait, kincseit, nem engedve a konzumálódó világ csábításának.

Évtizedek teltek el, és a múlt héten a következő levél érkezett az elektronikus postaládámba:

„Kedves Barátom!

1983. szeptember 23-án a fazekas szakmában fontos esemény történt itt Kalocsán. Ezen a napon délután 18 órakor elkezdett füstölni egy kémény, ami egy fazekas kemence működésének kezdetét jelentette. Újraéledt egy régen elfeledett mesterség városunkban. 25 éven át a mai napig töretlen hittel és kitartással őrzöm e szakma értékeit s ezen keresztül az itt élt és alkotott, paraszti közösség kincsét, hogy ez a szellemi, kulturális érték megismerhetővé váljon az elkövetkezendő generációk számára is. Mert vallom és hiszem, hogy minden közösség annyit ér, amennyit múltjából felvállalni és megőrizni képes, mert értelmes jelent megélni és jövőt építeni másképpen nem lehet.

Szeptember 23-án 18 órára szeretettel várlak, várok mindenkit - aki figyelemmel kísérte eddigi tevékenységemet, valamint segített munkámban - baráti beszélgetésre, emlékezésre.

Várlak tisztelettel: Kovács Laci fazekas”

Emlékezni mentünk hát 23-án, kedden este Kovács László fazekasmester műhelyébe. Azaz, már nem is a régi műhelybe, hiszen oda be sem fértünk volna, hanem az évtizedek alatt egy mellette lévő régi épületbe beleálmodott, felújított, a városban közismert nevén Fazekas Alkotóházba.

A házba, mely Kovács Lacinak köszönhetően sok kiállításnak, rendezvénynek, tábornak, kézművestalálkozónak, vagy csak esténkénti baráti beszélgetésnek adott helyet.

kovcslacinl2_300Nem voltunk ünneplőben, nem voltak beszédek és protokoll, csak mint máskor, csöndes beszélgetés. Került az asztalra bor és bodzaszörp, szőlő, alma és pogácsa. És a beszélgetések is úgy folytak, mint máskor, magunkról, mindennapjainkról.

„Töretlen hittel és kitartással őrzöm e szakma értékeit.”

Emlékszem a régi országos fazekastalálkozókra, melyeket Laci a műhelyében rendezett, a nyári fazekastáborokra, ahol szakmai fogásokra, kemenceépítésre tanította a fiatalokat. Tanított sok fazekastanulót, kinevelt egy ragyogó ifjú fazekasmestert, Madár Helgát, aki a vendégkönyv ez alkalomra nyitott fejezetében megköszönte a mesterének a tanítást, és azt írta, ha még egyszer születne, újra ezt a mesterséget választaná. Emlékszem a keceli országos fazekaspályázat kiállításaira, melynek ötletgazdája és megvalósítója szintén Laci volt. És emlékszem a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén, amikor pár évvel ezelőtt az Év kézművesének választották. Emlékszem a legexluzívabb helyen, vagy a legkisebb faluban kirakott portékáira, nem volt minőségbeli különbség közöttük, mindig, mindenhol a szakma gyöngyszemeit adja, a maga elé állított mérce magas fokán mérve.

Nem konzumálódott, nem kezdett el gyártani sorozatbögréket kis kutyafejekkel, esetleg cseréporoszlánokat kapuoszlopfőkre, sem álkeleti elefántos padlóvázákat. Nem ment el más vidékre a több támogatás, a könnyebb és jobb élet reményében.

Itt őrzi népi iparművészetünk, múltunk kincseit, a városban, amely huszonöt éve befogadta, mely műhelyt biztosított neki.

Talán nem ünneprontás, ha azt írom, mára kicsit mellőzöttebb lett. Nem fordulunk felé, úgy „összkalocsailag” elég érdeklődéssel, segítséggel, megrendelésekkel, hogy a mindennapos számlák és fenntartási költségek kitermelésén túl gondtalanul foglalkozhasson azzal, amiért élt és dolgozott egész életében: nemzeti kincsünk egy fontos darabjának őrzésével, és továbbadásával a jövő generációja számára. Mert értékes jövőt építeni csak megőrzött múltunk alapjaira lehet.

Ezekkel az emlékekkel és gondolatokkal kívánok még sok egészségben, boldogságban és harmóniában eltöltött évet itt Kalocsán, mindannyiünk gyönyörűségére.


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás