Jókai Anna volt Kalocsa vendége

„Meg kell tanulnunk választani abból, amit az élet nekünk kínál”

2013.01.25 21:29    |    Gábor Erika  

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár ünnepi rendezvénysorozatának fontos állomása volt, amikor 6-án a „Vinczellér Imre és barátai” című esten Jókai Anna írót látták vendégül. Jókai Anna talán a legolvasottabb írónk, a közönség szeretetén kívül számtalan díj és elismerés – közöttük Kossuth-díj, Prima Primis-sima-díj és idén a Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykeresztje – birtokosa. Jókai Anna napjaink legfontosabb kérdéseiről osztotta meg velünk gondolatait.

 

jokai_anna_320A vendégeket és a megjelent nagyszámú közönséget Tamás László intézményvezető köszöntötte, majd Vinczellér Imre mesélte el az írónőhöz kötődő barátsága előzményeit. A festőművész megemlítette, hogy nemrégiben a Petőfi Irodalmi Múzeumban voltak feleségével azon a rendezvényen, ahol Balogh Zoltán miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) és vezető személyiségek köszöntötték a november 24-én 80. születésnapját ünneplő Jókai Annát. Egyúttal bemutatta az Éghajlat Könyvkiadónál megjelent gyönyörű kötetet, amelyben 250 művész, közéleti ember közvetíti gondolatait Jókai Annáról és méltatja nagyszerű életművét.

– Tessék nekem elhinni, hogy irónia nélkül, önirónia nélkül nem is lehetne kibírni a 80. születésnapot – ezzel a nagy derültséget kiváltó, váratlan mondattal indította Jókai Anna a mondandóját. Majd azzal folytatta, hogy nagyszerű érzés megérni és megélni ezt a születésnapot, de év eleje óta közlik vele rendszeresen az életkorát – olykor hozzátéve, hogy aránylag milyen jól tetszik kinézni… –, és már nagyon várja a nyolcvanegyediket, hátha azt nem emlegetik ennyit. Sietett hozzátenni, hogy annyi szeretettel találkozott születésnapja kapcsán, amit nem győz elégszer megköszönni.

– Én nagy kegyelemnek érzem, hogy megérhettem ezt a kort, megőrizve viszonylag az egészségem, és még mindig tehetek valamit mindazért, amit fontosnak tartok az életben – fűzte hozzá az életkorral kapcsolatos gondolatmenetéhez az írónő. – Úgy vélem, az ember élete nagyjából 72 éves kora körül már úgy egyben van, hogy ami azután jön, az mind ajándék. Ezt az ajándékidőt nem elpocsékolni kell, hanem méltó tartalommal megtölteni. Az öregséghez bátorság kell, mert naponta szembesülni kell azzal, amik már nem vagyunk, és azzal, ami még vár ránk.

– Szeretném megfogalmazni a fiatalabbaknak, mi az, ami az élete utolsó harmadában élő idős embernek fontos, és mi az, ami nagyon fáj neki. Azt szokás mondani, hogy az idős korban már egyre több a hiány. Én erre azt mondom, nem ismerek olyan embert – a fiatalokat is beleértve –, akinek ne volna hiánya. Van, akinek a családi boldogság, van, akinek a megélhetés, vagy az egészség hiányzik. Örökös hiányokkal éljük végig az életet, amit nem mindig tudunk megfogalmazni magunknak. Aztán előrehaladva a korban rájövünk, hogy amit érzünk, az az „Isten-hiány”. Eljutva egy bizonyos életkorhoz ez a hiány kezd betöltődni, mert mielőtt elmegyünk innen, eljutunk ahhoz a születéskori tisztasághoz, amellyel érkeztünk, és közelebb kerülünk Istenhez.

– Egy dolog van, ami igazán fájhat egy idős embernek, és ez igazában társadalmi kérdés is. Egy helyesen megélt élet után nem a hiány dominál, hanem ellenkezőleg: tele van az idős ember többlettel, amit megpróbál továbbadni a többieknek. Kopogtat, csönget a lelkek kapuján, kínálja az életével felhalmozott értékeket, és nem kell senkinek. Ez az igazi öregség. Amikor kizárja, leírja őket az élet. Régen tudták, hogy az öregség érték, és megbecsülte őket a társadalom. Ma, ebben a magára oly büszke európai értékrendben nem szerepel az idősek örökségének az értékelése. Nem győzök eléggé hálás lenni, hogy nekem módom van továbbadni azt a többletet, amit tapasztalatból, a dolgok átértékelése révén megbánásból és megbocsátásból felhalmoztam. Hiszek abban, hogy amit adni tudtunk másoknak, amit szeretetből szétosztottunk, az visszaáramlik hozzánk akkor, amikor el kell mennünk ebből a világból!

– A másik gondolat, amit fontosnak tartok elmondani, hogy meg kell tanulnunk választani abból, amit az élet nekünk kínál. Ez manapság nem egyszerű, mert olyan dolgokkal szembesítenek bennünket, amikről nehéz eldönteni, jó-e nekünk, vagy sem, viszont nagyon harsányan próbálják ránk tukmálni. Divatos fogalom a nyitottság, amely fogalom jegyében gyakran a lelkünket veszélyeztető bóvlit akarnak ránk sózni. Tessék sokkal jobban megnézni, mit és kit engedünk közel magunkhoz, válogatni a hatások között, és vállalni a véleményünket!

Az írónő határozottan próbálta eloszlatni a „szingli” fogalmat körüllengő tévhiteket is. Kettéválasztotta a dolgokat: vannak magányos emberek, akik lelkük mélyén fájón vágynak társra, családra, gyermekre, és vannak, akik tudatosan elutasítva ezeket az értékeket, csak a saját személyüket és karrierjüket helyezik minden más elé és tartják fontosnak. Egyben felhívta a figyelmet a családot fenyegető veszélyre is, mert szerinte hamis képet festve róla, rossz irányba befolyásolják a fiatalokat. Családban élni nagyon nehéz, de ugyanakkor gyönyörű. Tudni kell, hogy az egy szakadatlan küzdelem, a családért tenni és dolgozni kell, de nélküle talajtalanná válik az ember.

Egymás terhét hordozzátok – emelte ki a krisztusi gondolatot a házasság jelentőségére és fontosságára utalva, mert ezt felejtik el ma a legtöbben, és a nagy önmegvalósítási folyamatban nem figyelnek egymásra az emberek.

 

jokai_anna_kalocsa_440

 

Az élet egyik legfontosabb feladata annak kialakítása, hogyan viszonyuljon az ember ahhoz a nemzethez, azokhoz a gyökerekhez, ahová őt a Teremtő helyezte. Én mindig is úgy voltam ezzel, hogy akármilyen is vagy, Magyarország, akkor is enyém vagy. Ezt a tudatot nem engedem elvenni magamtól. Isten nem játékból dobott minket ebbe az országba: minket ide helyeztek, itt van a feladatunk. Ám ahol elfelejtik azt, hogy elsősorban Isten gyermekei vagyunk, ott a nemzetérzés is hibázni fog. Nem helyezhetjük magunkat mások fölé. Egyenlők vagyunk mindannyian, és a gyűlölet nem megoldás és nem válasz egyetlen kérdésre sem.

– Ugyanígy vagyok ezzel akkor is, ha az „európaiságot” emlegetik. Én teljes szívemből óhajtom, hogy ami ma Európában van, az valahogy tisztuljon föl, és változzon meg, mert én nem ezt az Európát képzeltem el! Itt van a Földünkön a rengeteget szenvedő Dél, a hideg Észak, a Kelet a maga lustaságra ösztönző szemléletével, és a Nyugat azzal a mókuskerékkel, ami reggeltől estig a „csináld, csináld, csináld” jelszóval a pénzt hajszolja. Európának ebből egy szintézist kellene teremtenie! Aki hallja, látja azt, ami ma az Európai Parlamentben elhangzik, az kételkedik abban, hogy beteljesítheti-e ez a földrész az említett elrendelést. Emlékeznek a mítoszra, amikor Zeusz bika képében elragadta a világszép királylányt, Europét? Akkor azt mondták: a szépség és az erő nászából született meg Európa, a nagy királyok, bölcsek, a világot előrevivő elmék kontinense. Hát én most nem látom ezt Európán! Én most egy többszörösen elvált, lila tupfos nőnek látom, aki eltévedt egy labirintusban. Aki most üldözi, nem az erő, bika képében, hanem az Aranyborjú – ami nagy különbség. Sőt, utol is érte, meg is erőszakolta (nem is nagyon tiltakozott…), és ebből születtek a brókerek… Nem ez volt az isteni tervben! Nagyon hiszek abban, hogy az a fajta krízis, amit ma megélünk, elmúlik, kitisztul, és igaza lesz annak a Schumann nevű politikusnak, aki régen megmondta, hogy Európa vagy keresztényként megy tovább, vagy sehogy. Ennek be kell következni, még akkor is, ha most rajtunk van ez az ördögkerék – csak tudni és tartani kell a helyes irányt!

– Ugyanígy csínján kell bánni a sokat emlegetett globalizációval is, mert az jelenleg a gazdasági világ érdekeit képviseli, és a pénz igájába hajtja az országokat. A jóakaratú ember tehetetlennek érzi magát ebben a kavargó világban: tudja a dolgát, de kevésnek érzi hozzá az erejét. Ez egy úgynevezett gödör állapot, aminek az a pozitívuma, hogy azért mindig egy szinttel magasabbra jutunk ki belőle Isten kegyelméből, mint ahonnan belepottyantunk.

– Én hiszek abban – összegezte az írónő az elmondottakat –, hogy annak a mérlegnek, ami az ember valódi súlyát és szerepét méri, a nyelve Jézus Krisztus, és egyszer a helyére fog kerülni minden. A világot a szeretet mentheti meg: az a kicsorduló szeretet, az a többlet, amit az emberek felé nyújtunk, adunk. Az „Éhes élet”, amiről legutóbbi könyvemben írok: a szereleméhség, a szenvedélyéhség, a test éhsége, a siker- és pénzéhség az mind-mind pótcselekvés, de eredetileg Isten éhség, ami az ember legfőbb vágya és célja. Akinek megadatott, hogy szóljon erről, aki felismeri a feladatát a nagy tervben, annak az a dolga, hogy elfogadva önmagát, járuljon hozzá a maga szintjén a szereteten alapuló világ megvalósításához. Amikor advent estéjén meggyújtják a gyertyákat, öleljenek mindenkit magukhoz – minden embert. Kívánok önöknek békességet, nyugalmat, szeretetet, hogy élni tudjanak ebben az erőszaktól hemzsegő világban.

(Az esten közreműködött a Legato Cselló, Borbély Lászlóné – Liszt Ferenc AMI – vezetésével.)


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás