Az „Irodalomról mindenkinek” sorozat 3. előadása

Francia szimbolisták

2012.02.06 21:35    |    Dávid Attila  

Ismét rendhagyó irodalomórára került sor Kalocsán, a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárban: január 19-én, csütörtökön délután Vörös Andrásné magyar-francia szakos, nyugalmazott középiskolai tanár tartott előadást a címben szereplő témában.

francia_simbolistak_340Az előadás során a tanárnő segítségére voltak egykori tanítványai: Szabóné Tóth Csilla és Horváth Márta, akik magyar fordításban, valamint D’Ess Szabina, aki francia nyelven, eredetiben olvasta fel a francia szimbolisták – közülük is a legjelentősebbek: Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud, illetve Stéphane Mallarmé – néhány művét.

Az órán – melynek alcíme Verlaine után szabadon: „A költészet, amely több akar lenni, mint csak kép” volt – megtudtuk, hogy 1872-ben Gustave Flaubert író (a „Bovaryné” szerzője) a költészet hosszú hanyatlását jósolta Franciaországban. Talán nem tudta, hogy ekkor Verlaine és Mallarmé köré már szerveződik egy társaság, amely kiadott két folyóiratot: a Szimbolizmust és a Dekadenst (Dekadenciát), amelyek már címükben is mutatják ennek a mozgalomnak a legjellemzőbb vonásait.

A szimbolizmus a költői programot fejezi ki, tömöríti a leglényegesebb fogalom köré, ami nem mást jelent, mint azt, hogy a költő látnok, eljut az ismeretlenbe, illetve a tudatot és a tudat alattit is egy képben próbálja megjeleníteni. A „szimbólum” nem új dolog a költészetben, gondoljunk például a magyar népdalokra, vagy akár Balassi Bálint Júliához írt szerelmes verseire, vagy Csokonai Vitéz Mihály Lillához írt „A rózsabimbóhoz” című művére.

A XIX. század második felének a költészetében a szimbolizmus új szerepet kap: a szavak több értelemben, több síkon jelennek meg, amelyet a szómuzsika tart egy varázslatos egységben.

A szimbólum tulajdonképpen kapocs a tárgyi világ és az eszmények, álmok világa között. A szimbolisták célja az volt, hogy az élet nyűgjétől megszabaduljanak, és a mindenségnek az értelmezését adják. Ezen a ponton találkozik a szimbolizmus a dekadens magatartással. A világ, amelyben élni kényszerültek, kivetette magából, törvényen kívül helyezte őket. Ebben az állapotukban lenézik, megvetik kortársaikat. Az ital – a bor, illetve az abszint, ami nem más, mint ánizzsal ízesített zöld színű ürmös pálinka –, a kábítószer, a nikotin, a nők vezették ebbe a lelkiállapotba a költőket, művészeket. Létrehoztak bennük egy felfokozott, nem mindennapi, nem természetes mámort. Ebben a mámoros hangulatban születtek aztán a művek. Ezenkívül Baudelaire azt hirdette, hogy az európai civilizáció megérett a pusztulásra. Ez a fajta mámor, ez a hangulat a mi Ady Endrénkre is jellemző. Például a „Vízió a lápon” című költeményében: „Ez itt a láp világa. Szürke, / Silány, szegény világ. Megülte / Az örök köd, mely egyre rémít. / A láplakók közt várom én itt / Az én szép, fényes reggelem, / Bús esti köd rémít s borul rám, / De az a reggel megjelen.”


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás