Haldokló holtágak

2009.01.15 14:40   

Hogy lehet egy holt dolog haldokló? – kérdezheti joggal, aki nem ismeri a holtágakat. Tisztázzuk először a holtág fogalmát. Mert az egybeírás nem helyesírási hiba, a holtág földrajzi fogalom. Azt a vizet nevezzük így, amelyik mesterséges vagy természetes úton lefűződött a folyóról; hosszú, keskeny tóvá változott. Nevezik morotvának is. Környékünkön a legismertebb morotva a Szelidi-tó. Csakhogy más holtágak is kísérik a Dunát. Többnyire csak a helyiek ismerik a Harta, Pataj és Ordas határát érintő három medret. Nem is hasonlítanak ezek Szelidhez. Partjukat a Duna felől szigetek határolják, ember által alig háborgatott, utolsó európai őserdők menedékhelyei. Ezek az úgynevezett „szentély” jellegű morotvák.

katlag_376És mitől haldokolnak? A víz még rendszeresen elönti őket, így sokáig biztosítottnak látszott bennük a friss víz, a hordalék kimosása. Sajnos az elöntés, e vizek folyásnak indulása, egyre ritkább. Süllyed a Duna vízszintje, a holtágak egyre inkább elvesztik kapcsolatukat a folyóval. Az egyre ritkuló áradások is inkább már lerakják a hordalékot, mert a partokon és a kifolyásoknál megtelepülő bokorfűzesek felfogják a lebegő iszapot. A bokorfűzes egyébként pionír fűzfélékből (pl. mandulalevelű fűz) áll. Ha már elég sok iszapot megfogott, megjelennek közte az ártéri erdők magasra növő fajai: fehér fűz (népi nevén vörös fűz), fehér és fekete nyár, valamint az egyre terjedő tájidegen zöld juhar is. A vizek fogyása rohamos. 15-20 éve sok helyen nyugodtan lehetett csónakázni ott, ahol ma bozótvágó késsel lehet közlekedni. Három nagy ág éli végnapjait. A Harta-Pataj közti „Katlak” a leghosszabb, de a legkeskenyebb. Hartai kezdeményezésre itt kísérelték meg az egyik első holtág-rehabilitációt. A meder közepére egy keskeny árkot ástak. Sajnos kevés eredménnyel, mert a feltöltődést, a vízellátottságot nem sikerült megoldani. 5-6 éve még nyugodtan lehetett gyönyörű kenutúrákat tenni a hartai befolyásig, ma már az árvíz sem biztosít erre elegendő szabad vizet.

A legkisebb ág az úgynevezett „C-Duna”. A két sziget, a „Felső-zátony” és a „C-sziget” közti legelzártabb víz ez. Sajnos nem sokáig beszélhetünk vízről itt se, mert állapota katasztrofális. Feltöltődése rohamos, teljes pusztulása a közeljövőben várható. A Patajtól Ordasig húzódó „Al-Duna” a legismertebb, egyelőre a legélőbb víz. Pataji partjának egy részén üdülők állnak a régi gyümölcsösök helyén, őrizve még néhány ősi almafajtát, ami igazán „bio”. A Dunától a legnagyobb sziget, az „Alsó-zátony” zárja el, rejtekhelyet nyújtva rétisasnak, fekete gólyának. Hosszú jövőt ennek se lehet jósolni, mert az Ordas felőli kifolyást már bokorfűzes zárja le, ami nem engedi kifolyni a hordalékot.

Tartottak a holtágakról már konferenciát, nem egyet. Volt már sok terv, hűhó – a semmiért. Mert gyakorlatilag még nem történt semmi. Nyilvánvaló, hogy a természeti értékeink pusztulásáért a gazdálkodó szerveket terheli a fő felelősség. De nem is célom, hogy most bűnbakot keressek. Csak szeretném felhívni a lakosság figyelmét egy pusztuló tájra, amit már nemhogy unokáink, de gyermekeink sem fognak látni. De a holtágsiratás kevés. Ma már van lehetőség arra, hogy a civil szervezetek, a közemberek is hallassák hangjukat és számon kérjék a köztulajdon, a közös értékeink pusztulását.

(A fényképet ifj. Kovács Sándor hartai lakos készítette.)

Kocsis Csaba

tanár


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás