Babi-versek – üzenetek magunkról, a Földről, a szeretetről
„Az álmom: a Harmónia-ház Kalocsán”
2011.12.11 20:06 | -r-a
Babi – amint ezt rengetegen tudják a városban – Fekete Andreával azonos. Babi egy egészen különleges világot épített fel a lelkében a múltból eredő problémák és bajok hatására. Ez a világ csupa fény, szeretet, és minél több emberrel meg szeretné osztani. Elsősorban gyerekekkel, persze, hiszen Babi óvónő, még akkor is, ha hivatását úgymond kívülről kénytelen gyakorolni. Nevéhez fűződik az „Együtt a Kék Bolygóért” rajzverseny, melyek szervezése során évekkel ezelőtt kiderült: verseket ír. Most nagy fába vágta a fejszéjét: szeretné megjelentetni könyv formájában a verseit, és nagy tervei vannak ennek kapcsán.
– Miről szólnak a verseid? A kék bolygóról, a gyerekekről, vagy a vakság miatt rád kényszerített másságról?
– Nem szeretem azt a szót, hogy „másság”! Mind mások vagyunk, nincs két egyforma ember, és nincs, akinek ne volna hiányossága, de mégis: minden ember érték. És szerintem nem azt kell keresni, ami nem tökéletes benne, hanem megtalálni azt, amitől ő különleges. Én a vakságot úgy élem meg, hogy amit egyik oldalon elvett a Teremtő, azt mással pótolta. Finomabb lett a mozgásom, a hallásom, ügyesebb lett a kezem. Egyedül élek ugyan, de nem magányosan, mert rengetegen vesznek körül. És olyan élményekkel lettem gazdagabb, amelyekhez nem jutottam volna hozzá, ha egészséges maradok és dolgozom.
– Ez rajtad is múlik! Azon, hogy nyitott maradtál mindenki felé.
– Ez így van. El sem tudom képzelni, hogy bezárkózva, búsuló juhász módjára éljek! Szeretem a csendet, mert akkor születnek meg bennem a verssé formálódó gondolatok, de úgy teljes az életem, ha emberek, gyerekek vesznek körül.
– Csak gyerekverseket írsz?
– Nem, ezek üzenetek magunkról, a Földről, a természetről, a szeretetről és mindenkinek szólnak. Ez a könyv az évek során komoly összefogással született meg. Sokan tettünk hozzá magunkból valamit, hogy létrejöhessen. Én a verseimet, a gyerekek a rajzokat, az önkormányzat segített a pályázat kiírásában, mások pénzzel, ötlettel, munkával járultak hozzá. Feltétlenül meg szeretném említeni Perényi Attila nevét, aki a kezdetektől mellettem állt ebben az ügyben, sokat köszönhetek a segítségének.
– Nagyon szép ez a könyv, elején egy igazi, Babi-féle angyal képével, és belül a versek mellett sok-sok gyermekrajzzal.
– Hát, igen, eddig jutottunk el, és most szponzorokat keresünk, hogy tovább tudjunk lépni a megjelentetés felé. Nagyon hálás vagyok a polgármester úr feleségének, Török Andreának, aki felkeresett, megismerte a könyvet, és támogatásáról biztosított. Kérek mindenkit, aki teheti, segítsen abban, hogy a könyv minél több példányban megjelenhessen, mert nagy terveim vannak vele.
– Újabb könyv talán?
– Nem, dehogy! Ha megjelenik és sokan vásárolnak belőle, a bevételt abba szeretném fektetni, hogy megvalósulhasson az álmom: a Harmónia-ház Kalocsán.
– Mesélj erről az álomról!
– Arra gondolok, egyre jobban elgépiesedünk. A gyerekek előbb értenek a számítógéphez, mint a rajzoláshoz. Ez nekik sem jó, és az is nagy baj, hogy a hagyományaink, értékeink veszendőbe mennek. A Harmónia-házban a még élő, igazi kézművesek tanítanák meg a gyerekeket a hímzés, a festés, a faragás, a porcelánfestés rejtelmeire. Az alkotás öröme semmihez nem hasonlítható, és nagyon fontos a gyerekek fejlődésében! És olyan jó volna, ha ez nem kerülne nekik pénzbe, ha a szegényebb családok gyerekei nem maradnának ki anyagiak miatt ebből! Mindenkinek meghatározza az életét, hogy hol él. Nekünk itt, helyben Kalocsa értékeit kell felfedeznünk, megmentenünk és továbbadnunk az utánunk jövőknek.
Dédelgetek még egy tervet: rajzpályázatot kiírni a „Béke-bolygó” címmel, a beérkezett rajzokból albumot, vagy naptárat készíteni. Szeretném látni, milyennek álmodják a mai gyerekek a Föld jövőjét. Ismered a mondást: a Földet kölcsönbe kaptunk unokáinktól! Szeretném megmutatni azt a folyamatosságot, amely a nemzedékeket összeköti ebben a munkában.
Tetszenek ezek a tervek – azért, is, amit képviselnek, és azért is, mert közös tevékenységről, összefogásról szólnak. Arról, hogy együtt tegyünk valamit. Mi, akik valamiért ide születtünk, ebbe a szépséges alföldi kisvárosba, őrizzük, osszuk meg és gyarapítsuk közös kincseinket.
Kérem, Önöket, segítsenek, hogy Fekete Andrea tervei valóra válhassanak! A városunkért, a gyerekeinkért, meg azért a jó érzésért, hogy komisz világ ide, vagy oda: hasznosat, jót tudtunk tenni.
Fekete Andrea Babi lapunkban is bemutatott készülő verseskönyvéhez támogatást a következő címre és számlaszámra lehet befizetni:
HÉTSZÍNVIRÁG OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY
Számlaszám: 11600006-00000000-06605517
A megjegyzés rovatban: „Babi versek” vagy „Könyvkiadás” legyen feltüntetve.
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

