Dr. Lisztóczky László Karinthy Frigyesre emlékezett

Hunyadi Napok – egy kicsit másképp

2012.05.24 13:05    |    -mond  

Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz, kicsit másképp, mint az utóbbi években megszokott volt. Előző években zenés, táncos, prózai műsorokat láthattunk, és volt, hogy társkollégium diákjai is felléptek. Idén kicsit csendesebb ünnepre készültek, irodalmi előadással emlékeztek Karinthy Frigyes születésének 125. évfordulójára dr. Lisztóczky László irodalomtörténész segítségével.

 

Boldizsár Béla Karinthy Frigyes Előszó című versével kezdte a műsort a kollégium könyvtárában, majd Gulyás Béla, a kollégium vezetője köszöntötte a vendégeket, közöttük is külön örömmel dr. Bábel Balázs érsek urat. Folytatva a Karinthy-délutánt, egyik legnépszerűbb művéből, a Tanár úr kérem-ből idézett egy karcolatot, A lányok címűt, kitűnő előadásmódjával szinte láttuk a kamaszodó fiú tanácstalanságát, ahogy próbál eligazodni a lányok – számára érthetetlen – világában.

Ezután következett dr. Lisztóczky László irodalomtörténész előadása, akivel legutóbb az ősszel a Tóth Árpád-évforduló kapcsán találkozhattunk. Idén is „hazajött” Kalocsára, mert mint ismét elmondta, életében meghatározó volt az az időszak, amit Kalocsán töltött. Itt volt kezdő tanár, itt volt először osztályfőnök, és innen vitte magával – saját bevallása szerint élete legnagyobb csodáját, a feleségét.

A mostani előadás apropóját Karinthy születésének 125. évfordulója adta. Az ő személye kapcsán beszélt a Nyugat első nemzedékéről, a korról, melyhez a magyar irodalom legfényesebb fejezete fűződött.

– Ady, Babits, Juhász, Kosztolányi, Tóth Árpád nevét szokták elsősorban említeni, megint elsőbbséget adva a költészetnek, ahogy mindig is a líráé volt a vezető szerep, hiszen líránk a világirodalom legnagyobb magasságait ostromolja, világirodalmi mércével is kiemelkedő értékeket teremtett. Legfeljebb Móricz Zsigmondot és Krúdy Gyulát teszik még ezen öt költő mellé, sokan megfeledkeznek azonban arról, hogy ebbe a rangsorba, ebbe a magasságba emelhető Karinthy Frigyes is, én ide sorolnám még Füst Milánt is, aki a játékot, mint értékteremtő tényezőt emelte a magyar irodalomba – mondta dr. Lisztóczky László. – Karinthy Frigyes elsősorban műfaji sokoldalúságával, sokszínűségével különbözik a többiektől, vagy emelkedik a többiek közé, és a magyar humornak ő a legnagyobb alakja, a nyugatosok közül ő az, aki a humort a legnagyobb magasságba emelte, a humort esztétikummá lényegítette, és ezt a magasságot azóta sem érik el az utódok – mondta Karinthyről az irodalomtörténész. Azt is elmondta, hogy napjainkban legközelebb hozzá Sándor György humorát érzi.

Szinte minden műfajban kimagaslót alkotott, számtalan abszurd és bizarr ötlete volt, akkor is, ha verset, vagy prózát, regényeket vagy stílusparódiát írt, olyan ötletgazdagság jellemezte, ami egyedülállóvá, zseniálissá teszi. Erre hallhattunk számtalan példát is a tanár úr kitűnő tolmácsolásában – néha elcsukló hanggal, néha elkuncogva –, s azt hiszem, nem egyedül voltam, aki annyira belefeledkezett az általa teremtett varázslatba, hogy napokig is elhallgattuk volna ezt az érzelmekkel, érzésekkel teli előadást.

kollegium_hunyadi_360Ezt követően a Hunyadi Napok folytatásaként Gulyás Béla bemutatta a kollégium folyóirata, a Hunyadi Vezér Cikkei legfrissebb számát, amely immár 14. éve jelenik meg minden évben ez alkalomra. Hajduné Bertich Éva tanárnő, az újság szerkesztője tekintett vissza a kezdetekre, amikor még csak fénymásolatban sokszorosították a kollégiumi harsonát, és az első számokban a technika még nem tette lehetővé fotók közlését sem. Elmondta, hogy ma már többszáz fotó dokumentálja a kollégium életének mindennapjait, és számtalan diák vesz részt megírásában, a fotózásban és a szerkesztésben, akiknek emléklapokkal köszönte meg a segítséget.

Végezetül Gulyás Béla már most felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy 2012 októberében, Az ember tragédiája születésének 150. évfordulója alkalmából dr. Lisztóczky László ugyanitt előadást fog tartani, melyre mindenkit szeretettel várnak.

– Tanár úr kérem, ott leszünk!

 


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás