Hunyadi Napok 2009.
Szép műsor, tartalmas program a jubileumon
2009.04.30 12:09
Múlt héten kedden kezdődött a Hunyadi Napok rendezvénysorozata. Már tizedik éve, hogy a nagy múltú intézmény falai között napokon át kulturális, sport és – mondhatni – gasztronómiai programokat tartanak.

A nyitórendezvényen Gulyás Béla, a kollégium vezetője köszöntötte a vendégeket – közöttük az öregdiákokat, akik 30 vagy 50 éve itt voltak kollégisták, és a Kalocsai Kollégisták Baráti Köre találkozójára érkeztek –, tanárokat, diákokat, majd Vikker József iskolaigazgató megnyitotta a kollégiumi napokat.
A tavalyi évtől hagyomány, hogy ez alkalommal köszönnek el a végzős tanulóktól, illetve most köszönik meg azoknak a teljesítményét, akik az itt eltöltött idő alatt kiemelkedő közösségi, tanulmányi, illetve sport munkát végeztek.
Hunyadi Kollégiumért emlékplakettet kapott (ez a kollégium legmagasabb elismerési fokozata): Boldizsár Béla és Hornyák Zsófia.
Oklevél és könyvjutalomban részesültek: Markó Erzsébet, Jakab Angéla, Orcsik Mónika, Gerő Tímea, Tóbiás Nándor, Szalai Judit, Pecznyik Szilárd, Sinkovicz Katalin, Aczél Renáta, Orcsik Gábor, Bárdi Anita.
Ezután Gulyás Béla bemutatta a Hunyadi Vezér Cikkei című kollégiumi újságot, melyet tizenegyedik alkalommal adtak ki, most először nyomdai kivitelben és színesben, mely a Kalopress Nyomdájában készült. A nyomdai költségekre a forrást az Oktatásért Közalapítvány pályázatán nyert összeg biztosította. A kollégiumvezető megköszönte a diákújság szerkesztője, Hajdúné Bertich Éva tanárnő, és a nyomdai kivitelezést végző Zsigmond Enikő munkáját.
A diákújság szerkesztője okleveleket adott át a legjobb cikkeket író diákoknak: Gólyáink tollából témakörben: Tóth Vivien és Kiss Szamanta, Rendezvényeink témakörben: Csúcs Tamás, Élményeink témakörben: Hoffer Fanni, Végi Lilla és Csonka Bálint részesült elismerésben. Az idén 42 tanuló vett részt az újság munkálataiban, a fotózásban, gépelésben, cikkírásban.
Ezután, mint ilyenkor szokás, Gulyás Béla átadta erre a három napra a vezetői-igazgatói feladatokat és a kollégium kulcsait a két jelölt közül nagy tapssal, ovációval, visítással és füttyel megválasztott diákigazgatónak, Boldizsár Bélának „mi Bélák tartsunk össze” jelmondattal.
Majd megkezdődött az ünnepi műsor, melyen a kalocsai kollégistákon kívül a bajai Radnóti Kollégium tanulói is felléptek, őket elkísérte Engler József kollégiumvezető és kolléganője, Somosi Katalin.
A kalocsai kollégisták műsorát Greminger Péterné állította össze, a díszlet Csótiné Sima Rózsa munkája.
A közel egyórás, színvonalas műsorban először a kalocsai diákok műsorában hallhattunk egy Radnóti verset a városi szavalóverseny második helyezettjétől, klarinétszólót, a kollégium tánccsoportjától cha-cha-cha-formációt, ördögbot-trükköket, hastáncot, show-táncot, szólóéneket, színpadi jelenetet, majd a bajaiak műsorában keringőt, tangóharmonika-szólót, poi-bemutatót, electric break és hip-hop táncot, trombitaszólót hallhattunk, láthattunk. A műsor zárásaként a bajai kollégium tánccsoportja fergeteges charleston-bemutatójának és két remek kalocsai táncos, Boldizsár Béla és Orcsik Mónika, a Dél-Alföldi Kollégiumi Találkozó tánckategória győztesei táncának tapsolhatott a közönség. Színvonalas, komplett, magával ragadó műsorral jubiláltak a diákok, produkciójuk megállta volna a helyét nagyközönség előtt az iskola falain kívül is.
A könyvtárban kiállítást láthattunk a kollégisták munkáiból, kedvenc tárgyaiból, közben az egyik sarokban a kollégium életéből vetítettek képeket.
Másnap, szerdán a társkollégiumok diákjainak részvételével sportversenyekkel folytatódott a rendezvénysorozat.
Jánoshalmáról és Kiskunfélegyházáról érkeztek mozgást és kihívást kedvelő kollégisták, hogy felvegyék a versenyt a két kalocsai kollégiummal. Több sportágban nyílt lehetőség szerepelni. Érdemes volt küzdeni, hiszen a legjobbakat gyönyörű érmekkel jutalmazták. Lány fociban a Hunyadi János Kollégium lakói bizonyultak a legjobbaknak, második Jánoshalma, harmadik pedig Kiskunfélegyháza csapata lett. A fiúknál szintén a házigazdák voltak a legeredményesebbek, őket követte Jánoshalma, harmadik lett a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény kollégiuma. Asztaliteniszben Jánoshalma nem talált legyőzőre, második lett Kiskunfélegyháza, harmadik pedig a Katolikus kollégium. A sportnap alatt szellemi vetélkedőre is sor került, hiszen sakk-bajnokságot is hirdettek. Itt Jánoshalma csapata lett a győztes, második a Hunyadi János Kollégium, harmadik pedig Kiskunfélegyháza. A csapatsportágak mellett egyéni küzdelem is zajlott a kollégium pincéje lőterén. A légpuskás lövészetben bárki indulhatott. A lányoknál a házigazda kollégisták arattak, hiszen mindhárom dobogós helyet ők hódították meg. Jónás Csilla, Hoffer Fanni és Táncos Katalin nyakába akaszthatták a csillogó érmeket. A fiúknál a legjobb lövő Kollár János (Jánoshalma), második Szentes Szilveszter (Kis-kunfélegyháza), harmadik Kiss Norbert (Katolikus kollégium). A nap végén a fáradt sportolókat finom vacsorával vendégelték meg, majd ünnepélyes díjkiosztó gálaműsor keretében adták át a díjakat. Az igazán színvonalas programot Molnár Béla kollégiumi nevelőtanár szervező munkájának, valamint a lelkes segítőknek, nevelőknek és kollégistáknak köszönhetjük.
Csütörtökön pedig a kulináris élvezeteké volt a főszerep. A diákok főzésben mutathatták meg tudásukat. Három kategóriában hirdettek eredményt:
Díszítés kategóriában: I. hely: csirkepörkölt, II.: báránypörkölt, III: sertésborda szelet; íz kategóriában: I. hely: báránypörkölt; II.: csirkepörkölt, III.: paprikás krumpli; édesség kategóriában: I. hely: legyező-torta, II.: boci-mobil szelet, III. hely: „Ronda és finom” fantázianevű kompozíció. A zsűritagok: két konyhás néni, Boldizsár Béla diákigazgató és a diákönkormányzat részéről Hodován Zsuzsanna voltak. Összesen 13 kis csoport vett részt a sütésben-főzésben.
Az összeállítást készítette:
Zsigmond Enikő és Mezey Gabriella
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
