Incredible India! Hihetetlen India!
2009.03.12 14:22 | Czibulka Zoltán
Már évek óta ezzel a szlogennel hirdeti és kínálja magát India. Teheti, hiszen teljesen fedi a valóságot, valóban hihetetlen ez a kontinensnyi ország, telis-tele meglepetésekkel, misztikummal, csodákkal.

Igaz, legutóbb sajnálatos módon éppen egy terrortámadás vonta a világ figyelmét Indiára. Az elkövetők pontosan tudták, hogy ezt milyen könnyen érik el borzalmas, embertelen és fel nem fogható tettükkel. Nincs és nem is lehet rá elfogadható magyarázat, amikor ártatlanok százai halnak meg.
A terrortámadás sokkolta a világot, és sokezer turista mondta le indiai utazását. Nem úgy mi, akiknek éppen csak napokkal az esemény utánra szólt a jegyünk. Nem mondhatom, hogy nem munkált bennünk is a gondolat, vajon mi vár ránk, mekkora a kockázat. Szerencsére úticélunk India északi területe volt, távol Mumbaitól, a szörnyű öldöklés színterétől. Mégis… szóval aggódtunk. Utólag persze igazolódott az „elméletünk”, miszerint talán csak nem fordulhat elő ismét, főleg ilyen rövid idő alatt.
Incredible India! Természetes, hogy az ember felkészül lelkiekben a nagy útra, gondolatban bejárja azt a területet, ahova igyekszik, elgondolkodik az országról. Mondhatom, ezt hosszasan lehet művelni. Akire újdonság vár, még nem járt Indiában, azt a titokzatosság tartja fogva, míg azokat, akik már nem először látogatnak a világ e szegletébe, az ismerős, de mindig újat is adó ország varázsolja el.
Már-már befoghatatlan méretek, számok és adatok. Amikor a gép Delhi légterébe ér, a város fényei a magasból úgy tűnnek, mintha testünk érrendszere lenne természetellenes nagyításban kivetítve a természet képernyőjén. Kiszállva a gépből kellemes és szokatlan meleg az éjszaka kellős közepén. Úgy vesszük a levegőt, mintha félnénk, hogy elfogy.
Későre jár (vagy korán van?), mit se tesz, a forgalom, mintha csak nappal lenne. A nyolcsávos városi (!) autópályán hemzsegnek a járművek. Belegondolni is nehéz, mi lesz akkor, ha valóban megjelenik a piacon a helyi cég, a TATA (a név ugyancsak öregembert jelent, mint magyarul) legújabb fejlesztése, egy igazán gazdaságos és főleg a kisember számára is elérhető árú népautó, amelynek ára mindössze 2000 dollár. Ugye nem nagyon hihető? Pedig igaz!
17 millió ember egyetlen városban. Ez Delhi. A valamikor több kis települést magában foglaló területen ma összefüggő igazi metropolis éli mindennapi életét. De valóban mindennapi? Nem, számunkra nem az. Leírhatatlan hangulati kavalkád szerte a városban. Keveredése az embereknek, a színeknek, a nyomornak és a gazdagságnak. Számtalan Indiáról szóló útifilm és képes beszámoló járja a világot, de elképzelni mégsem lehet. Meg lehet kísérelni elmondani, beszélni róla, érzékeltetni, de nem gondolom, hogy ez sikerrel járna.
Az sem véletlen, hogy sokan azért nem utaznak ide, mert félnek Félnek a nyomortól, a látványtól, félnek a szerencsétlen hajléktalanok érintésétől, félnek a betegségektől és félnek attól, hogy mentálisan nem tudják feldolgozni a látottakat. Van alapja ennek. De bízván mondhatom, egyre kevesebb. Akinek pedig nincs összehasonlítási alapja, az nem is tudja igazán, hogy hova jutott. Incredible India! Hihetetlen fejlődés, annak ellenére, hogy irdatlan számok fedik a tényeket. A lakosság száma 2035-re több lesz, mint Kínáé. A 21. század kezdetén átlépték a bűvös milliárdot! S miután a mi értelmezésünk szerinti családtervezés nagyon gyerekcipőben jár, a vallási alapok pedig még nehezítik is, így történhet meg ez a kétes értékű világelsőség. Hiába volt oly szigorú intézkedés egy ideig a múlt században, amikor is a két gyermeknél népesebb családban terméketlenné tették a családfőt.
Nem volt fenntartható megoldás, nem is sokáig létezett. (Persze ez sovány vigasz mindazoknak, akik elszenvedték a korlátozás ilyetén végrehajtását.)
Nem csak e tekintetben, szinte minden másban is óriási a különbség a város és a vidék lakosai között. Ma még áthidalhatatlan szakadék van köztük. A város és természetesen a globalizáció formálása lépten-nyomon érezhető. Mérhető ez életszínvonalban, iskolázottságban, egészségügyi ellátásban, az emberek gondolkodásában és nem utolsó sorban igényeiket tekintve is. Az urbanizáció megállíthatatlanul rajzolja át az indiai emberek életét. Micsoda kontraszt! Nagyváros, mint a főváros maga, majd, adott esetben többszáz kilométeres körzetben csak faluk, esetleg a mi mércénkkel mért városok, a maguk végtelen elmaradottságában, szennyben és piszokban.
Jó tíz évvel ezelőtt magában Delhiben sem volt meglepő, hogy a főutcák mentén, a szabadban, nyomorban éltek (Ugyan! Tengődtek.) ezrek és tízezrek. Láttam olyanokat, akik már arra sem vették a fáradtságot ekkor, hogy az arcukra szállt legyeket újra és újra elhessegessék. Megbékéltek a világgal. Mint, ahogy a ma embere is, úgy értem, azok, akiknek nem adatott meg jobb életet teremteni maguknak, megbékélnek a jelenlegi életükkel. Honnan ez a nagy béke a lelkükben, honnan e belső erő, ami segíti őket?
A vallás békéje ez, a hit, mint Pál apostol is írta „a nem látott dolgokról való bizonyosság” Ez pedig India hétköznapi nyelvére lefordítva nem más, mint a reinkarnáció, az újjászületés, annak elfogadása, hogy mostani életük csak egy a sok, de legalábbis több közül, amelyen végig kell menniük. Végig, újra és újra, javítva a karmát egészen addig, amíg el nem jutnak a semmibe, a Nirvánába, ahol megáll az örök körforgás, megpihenhetnek.
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
