Már évek óta ezzel a szlogennel hirdeti és kínálja magát India. Teheti, hiszen teljesen fedi a valóságot, valóban hihetetlen ez a kontinensnyi ország, telis-tele meglepetésekkel, misztikummal, csodákkal.

Igaz, legutóbb sajnálatos módon éppen egy terrortámadás vonta a világ figyelmét Indiára. Az elkövetők pontosan tudták, hogy ezt milyen könnyen érik el borzalmas, embertelen és fel nem fogható tettükkel. Nincs és nem is lehet rá elfogadható magyarázat, amikor ártatlanok százai halnak meg.

A terrortámadás sokkolta a világot, és sokezer turista mondta le indiai utazását. Nem úgy mi, akiknek éppen csak napokkal az esemény utánra szólt a jegyünk. Nem mondhatom, hogy nem munkált bennünk is a gondolat, vajon mi vár ránk, mekkora a kockázat. Szerencsére úticélunk India északi területe volt, távol Mumbaitól, a szörnyű öldöklés színterétől. Mégis… szóval aggódtunk. Utólag persze igazolódott az „elméletünk”, miszerint talán csak nem fordulhat elő ismét, főleg ilyen rövid idő alatt.

Incredible India! Természetes, hogy az ember felkészül lelkiekben a nagy útra, gondolatban bejárja azt a területet, ahova igyekszik, elgondolkodik az országról. Mondhatom, ezt hosszasan lehet művelni. Akire újdonság vár, még nem járt Indiában, azt a titokzatosság tartja fogva, míg azokat, akik már nem először látogatnak a világ e szegletébe, az ismerős, de mindig újat is adó ország varázsolja el.

Már-már befoghatatlan méretek, számok és adatok. Amikor a gép Delhi légterébe ér, a város fényei a magasból úgy tűnnek, mintha testünk érrendszere lenne természetellenes nagyításban kivetítve a természet képernyőjén. Kiszállva a gépből kellemes és szokatlan meleg az éjszaka kellős közepén. Úgy vesszük a levegőt, mintha félnénk, hogy elfogy.

Későre jár (vagy korán van?), mit se tesz, a forgalom, mintha csak nappal lenne. A nyolcsávos városi (!) autópályán hemzsegnek a járművek. Belegondolni is nehéz, mi lesz akkor, ha valóban megjelenik a piacon a helyi cég, a TATA (a név ugyancsak öregembert jelent, mint magyarul) legújabb fejlesztése, egy igazán gazdaságos és főleg a kisember számára is elérhető árú népautó, amelynek ára mindössze 2000 dollár. Ugye nem nagyon hihető? Pedig igaz!

17 millió ember egyetlen városban. Ez Delhi. A valamikor több kis települést magában foglaló területen ma összefüggő igazi metropolis éli mindennapi életét. De valóban mindennapi? Nem, számunkra nem az. Leírhatatlan hangulati kavalkád szerte a városban. Keveredése az embereknek, a színeknek, a nyomornak és a gazdagságnak. Számtalan Indiáról szóló útifilm és képes beszámoló járja a világot, de elképzelni mégsem lehet. Meg lehet kísérelni elmondani, beszélni róla, érzékeltetni, de nem gondolom, hogy ez sikerrel járna.

Az sem véletlen, hogy sokan azért nem utaznak ide, mert félnek Félnek a nyomortól, a látványtól, félnek a szerencsétlen hajléktalanok érintésétől, félnek a betegségektől és félnek attól, hogy mentálisan nem tudják feldolgozni a látottakat. Van alapja ennek. De bízván mondhatom, egyre kevesebb. Akinek pedig nincs összehasonlítási alapja, az nem is tudja igazán, hogy hova jutott. Incredible India! Hihetetlen fejlődés, annak ellenére, hogy irdatlan számok fedik a tényeket. A lakosság száma 2035-re több lesz, mint Kínáé. A 21. század kezdetén átlépték a bűvös milliárdot! S miután a mi értelmezésünk szerinti családtervezés nagyon gyerekcipőben jár, a vallási alapok pedig még nehezítik is, így történhet meg ez a kétes értékű világelsőség. Hiába volt oly szigorú intézkedés egy ideig a múlt században, amikor is a két gyermeknél népesebb családban terméketlenné tették a családfőt.

Nem volt fenntartható megoldás, nem is sokáig létezett. (Persze ez sovány vigasz mindazoknak, akik elszenvedték a korlátozás ilyetén végrehajtását.)

Nem csak e tekintetben, szinte minden másban is óriási a különbség a város és a vidék lakosai között. Ma még áthidalhatatlan szakadék van köztük. A város és természetesen a globalizáció formálása lépten-nyomon érezhető. Mérhető ez életszínvonalban, iskolázottságban, egészségügyi ellátásban, az emberek gondolkodásában és nem utolsó sorban igényeiket tekintve is. Az urbanizáció megállíthatatlanul rajzolja át az indiai emberek életét. Micsoda kontraszt! Nagyváros, mint a főváros maga, majd, adott esetben többszáz kilométeres körzetben csak faluk, esetleg a mi mércénkkel mért városok, a maguk végtelen elmaradottságában, szennyben és piszokban.

Jó tíz évvel ezelőtt magában Delhiben sem volt meglepő, hogy a főutcák mentén, a szabadban, nyomorban éltek (Ugyan! Tengődtek.) ezrek és tízezrek. Láttam olyanokat, akik már arra sem vették a fáradtságot ekkor, hogy az arcukra szállt legyeket újra és újra elhessegessék. Megbékéltek a világgal. Mint, ahogy a ma embere is, úgy értem, azok, akiknek nem adatott meg jobb életet teremteni maguknak, megbékélnek a jelenlegi életükkel. Honnan ez a nagy béke a lelkükben, honnan e belső erő, ami segíti őket?

A vallás békéje ez, a hit, mint Pál apostol is írta „a nem látott dolgokról való bizonyosság” Ez pedig India hétköznapi nyelvére lefordítva nem más, mint a reinkarnáció, az újjászületés, annak elfogadása, hogy mostani életük csak egy a sok, de legalábbis több közül, amelyen végig kell menniük. Végig, újra és újra, javítva a karmát egészen addig, amíg el nem jutnak a semmibe, a Nirvánába, ahol megáll az örök körforgás, megpihenhetnek.