„Ünnepelni, örülni jöttünk ma össze.”

Idősek napja Ordason

2009.12.03 10:21    |    Sas Tamás  

Déli harangszóra zsibongó tömeg töltötte be a faluházat, idén is, mint a megelőző években mindig. A színpad mellett a gyerekek, a tágas teremben a falu idősei. Mosolygó arcok, beszélgető emberek. Láthatóan nem maradtak téma nélkül annak ellenére sem, hogy minden szerdán hasonló közösségben jönnek össze a falu nyugdíjasai ugyanitt; ahol jól érzik magukat.

 

ordas_idosek_340
 

 

Az ünnepi összejövetelt ezúttal is Szabó Zsolt polgármester nyitotta meg, immár huszadszor. Beszédében áttekintette a falu elmúlt évét, felemlítve az örömteli eseményeket, melyekben - a válság ellenére - idén sem szűkölködött Ordas népe, és amelyekből a nyugdíjasok is kivették részüket, illetve élvezhetik gyümölcseit. Kiemelte az idősek eredményes szereplését különböző fesztiválokon, s megköszönte aktív részvételüket a falu életében. Bevezetőjét tanulságos mesével zárta, mely egyaránt szólt minden korosztályhoz, a szeretet fontosságáról: „Nézzünk falunkra, mint egy kis oázisra, ahol, ha szeretjük egymást, akkor a falunak nagy jövője van.”

Ezután pár pillanatig csendesen emlékeztek a faluból idén a temetőbe költözött lakókra.

Majd újra az öröm vette át a főszerepet, segítői Ordas aprói voltak. A szórakoztatót műsort az ovisok kezdték. Előadásukban az ismert Répamesét tekinthettük meg, megtámogatva némi iskolás segítséggel – ugyanis a mesélőt páros szereposztásban a kisiskolások adták. Eztán zenés-verses-táncos műsorukba bekapcsolódtak a nagyobb gyerekek is, az iskolások újabb mesét adtak elő nagy buzgalommal. Népi játékok, sok-sok vers szórakoztatta a közönséget. A nagyszülők örömmel tekinthettek a kicsikre, akik szokás szerint ügyesen játszottak, szép előadással örvendeztették meg a rájuk méltán büszke idős korosztályt. Nem utolsó sorban meg kell említeni a felkészítő pedagógusok elsőrangú munkáját is, hiszen kétségkívül nagy részük volt a gyerekek sikeres előadásában, az ízlésesen összeállított műsorban. Ordas kicsi falu ugyan, de van mire büszkének lennie!

Az ünnepelt időseket köszöntötte P. Szabóné Kováts Teodóra tiszteletes asszony is, aki beszédében az időskor bölcsességéről beszélt, ugyancsak egy szemléletes mesébe burkolva a tanulságot.

A szellem és lélek táplálása után sorra került a test is. Igazán finom és bőséges ünnepi ebédet tálaltak az ordasi fiatal asszonyok az asztalra, szerény ajándékkal, jókívánsággal együtt.

A szervezés, a lebonyolítás idén is ordas fiatalabb lakóira hárult, az ő munkájukért is Szabó polgármester úr mondott köszönetet, kiemelte Risecskin Dénes falugondnok és a fő szervező, Komjáti Jánosné Nelli áldozatos szerepét.

Ordas község idén is méltón ünnepelte idős lakóit. Végezetül álljon itt rövidítve Szabó Zsolt meséje.

„Egy nagypapa mesél az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Két farkas csatázik bennünk, a rossz és a jó. A rossz a düh, irigység, féltékenység, önsajnálat, kapzsiság, bűntudat, kisebb rendűség, harag, hazugság, hamis büszkeség, képzelt felsőbbrendűség.

A másik a jó. Az öröm, a béke, a szeretet, a remény, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, nagylelkűség, és a hit.

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, és megkérdezte: És nagypapa! Melyik farkas győz?

Az öreg mosolyogva válaszolt: mindig az, amelyiket eteted.”


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás