Incredible India! Hihetetlen India! (2.)
Hova tűntek a szent tehenek Delhiből?
2009.03.21 20:09 | Czibulka Zoltán
Ha már a vallásnál vagyunk, ez sem egyszerű ebben a sokoldalú, kontinensnyi országban. Egészen elképesztő, hogy szinte megszámlálhatatlan istenséget tartanak számon a még ma is meghatározó befolyású, több mint 80 százalékban jelen levő hinduizmusban. Igazából ez nem az európai kultúra szerinti valláskép, jóllehet egyistenhit ez is, de világszemlélet is, az ember és a természetfeletti(ek) különös és meghitt kapcsolata.
Az élet, az élőlény tisztelete a hinduizmusból kinőtt egyik ágban, a dzsainizmusban ölt igazán meglepő méreteket. Nagyon sok követője akad, akik kínosan ügyelnek arra, hogy még véletlenül se pusztítsanak el egyetlen élőlényt sem. Ha tehetik, elsöprik maguk előtt az utat, nehogy agyontapossanak valamit, vagy például textilkendővel takarják el a szájukat, nehogy egy bogár belerepüljön, és ezáltal ők okozzák annak halálát. Természetes, hogy abszolút vegetáriánusok, bár nem eszik meg a növények földben levő részét sem, lehet az egyébként bármilyen ízletes és ehető.
Különbözőségüknek még számtalan megjelenési formája van, hiszen ezen aszketikus hívőknél a beavatási szertartáson például a jelöltnek ki kell tépnie saját haját!
A vallási elágazásoknál tartva feltétlen említést kell tenni a szikhizmusról. Egyrészt azért, mert különleges keveréke a vallási és világi dolgoknak, másrészt pedig amiatt, hogy a hívők száma meredeken ível felfelé.
Az északról betört muzulmánok Észak-Indiában, persze nagyrészt erőszakkal, sikeresen terjesztették el az országos átlagban ma 12 százalékot kitevő iszlámot, ez ellen harcos hinduk fegyverrel is küzdöttek.
A XV. században kezdődött vallási küzdelem új közösséget hozott létre. Nem véletlen hát, hogy a szikhizmus követőinek öt szimbóluma között, a turbán és a vágatlan haj mellett ott van a tőr is. Létszámuk napról-napra nő, és nagyon sok közöttük a jómódú ember. Igazi közösségi emberek, amire a legjobb példa a közös ételkészítés és a közös étkezés. Templomuk mellett egy nagyméretű, majdnem szabadtéri konyha van, ahova a nap minden szakában önkéntesek jönnek és végzik a dolgukat, ingyen és lelkesen. Ki mennyi időt tud erre szánni és éppen mi a feladat. Gyakori, hogy a tanulók az iskola végén először ide térnek be, és sok-sok tésztagombóc elkészítése után mennek csak haza. Van, aki előkészíti az ételt, van, aki süt-főz, és persze olyanok is, akik mosogatnak. A szükséges alapanyagok, mind adományból származnak.
Minden nap két időpontban vannak közös étkezések. Ekkor mindenki hosszú szőnyegeken lótuszülésben foglal helyet, majd nagyon pontosan és egyszerre nekilátnak az evésnek. Természetesen csak nagyon egyszerű étkezésről van szó, mondjuk lencse csapatival, az egyik indiai kenyérfélével. Ezeken a étkezéseken nem pusztán azok vannak jelen, akiknek nincs mit ennie, igaz ők vannak nagyobb számban, de azok közül is sokan, akik csak a közösségért csatlakoznak.
De ne feledkezzünk meg a szikhizmus másik vonzerejéről! Az indiaiak nagy tömegét érintő, sok esetben nyomasztó örökségből, az adott esetben hátrányos kasztrendszerből, ehhez a közösséghez tartozva ki tudnak törni. A társadalom eme, még ma is élő diszkriminációs rendszere, különösen a vidéken élők életét nagyon nehézzé teszi.
Az indiaiak sok istenséget tisztelő világával, főleg a déli tartományokban, jól megfér az európai vallási kultúra egyistenhite is. A portugál hajósokkal együtt ugyanis keresztény misszionáriusok is partra szálltak Goa partjainál, és lelkes térítésük eredményeképpen ma néhány százalékban a katolikus vallás is jelen van. Igaz, temetési szokásaik egy picit eltérnek az általunk megszokottól, hiszen a tetemeket egy toronyba viszik fel, ahol azok nagytestű madarak martalékává vállnak.
Nem csupán a mi „temetési” szokásainktól eltérő ez, miután az át nem tért őslakosok számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy ők máglyán égetik el halottaik tetemét. Sőt! Még a múlt században is volt rá példa – bár már törvény tiltotta –, hogy a feleség is a lángok közé vetette magát.
Nemcsak ebben különböznek a halált illetően, hanem abban is, ahogy azt megélik. A halált az élet szerves részének, egy nagyon rövid ideig tartó átmeneti állapotnak tartják. A tűz, mint közvetítő, átviszi a szellemet a következő életbe. Az persze számukra is kérdés, hogy vajon kinek, esetleg minek a megtestesülésében lel új életet.
A vallásosság földi mellékszereplői a szent tehenek. De hova tűntek Delhiből? – kérdezheti bárki, aki tudja, hogy a fővárosbeli példátlan fejlődés kerékkötőivé váltak, ezért el kellett őket távolítani a városból. Szent tehenekről van szó, amelyek azt csináltak, amit éppen akartak. Igaz, ez általában a világra való méla rácsodálkozásból és céltalan kószálásból állt, jórészt az utak kellős közepén. Mindezek ellenére igazán nagy tiszteletnek örvendtek, mindenki óvta és etette őket, bár általában igen soványak maradtak. Munkára fogni őket nem szabad, így nagyon elcsodálkoztam, amikor egy kordé elé fogva láttam közülük egyet, mire kiderült, e törvény alól van kivétel, amikor is a tehénnel a saját eledelét szállítják.
Egyszóval eltűntek a tehenek Új-Delhiből, de vajon, mit mondtak a nagyon is vallásos embereknek, hogy ezt elfogadták?
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
