Isten áldása Szent István ünnepén

2009.08.29 11:09   

Ismét színvonalas programokon vehettek részt a kalocsaiak a nagy hagyományra visszatekintő Szent István Napok keretében. A rendezvények augusztus 16-án, vasárnap a XVIII. Kalocsai Képzőművész Alkotótábor anyagából válogatott kiállítással kezdődtek, s csütörtökig minden korosztály találhatott magának valót a színes forgatagból.

aug20_kenyer_500 

Augusztus 17-én, hétfőn Sebestyén Imre képeslapjai meséltek István király életéről és munkásságáról, szerdán pedig Kapitány Dénes orgonaművész adott koncertet a Főszékesegyházban. Csütörtökön, az államalapítás ünnepén pedig a már jól ismert, mégis minden évben más arcát mutató Sokadalom kapott helyet a sétálóutcában, Asztrik szobrának magasztos tekintetétől vigyázva.

Miután dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Művelődési Központ igazgatónője ismertette a délután programját, ugyan a nézőtéren még foghíjasak voltak a sorok, de az Alexandra Könyváruház parkolójában a gyerkőcök már vidáman vették birtokukba a Kresz-park apró motoros járműveit, s a honvédségi toborzósátort és a helytörténeti könyvek vásárát is látogatták már az arra járók. Kétségkívül a legnagyobb népszerűségnek a borutca örvendett, ahol a hajósi Kovács Borház, az érsekhalmi Anna Borház és a szekszárdi Pető Borház nedűiből kortyolhattak, akik borra szomjaztak Németh József mesterszakács alföldi bográcsgulyása után. Sőt, hogy az egészségről se feledkezzünk meg, ingyenes vérnyomás és vércukormérésen is áteshettünk az Egészségsátorban.

A színpadot a délután folyamán az énekek uralták: a kalocsai Mezei Virágok Népdalkör Bencze Károlyné vezetésével Summás dalokat danolt, a hajósi Gausz István meglepetésműsora után a tízéves Hajósi Német Népdalkör Schön Mária vezetésével a sváb kultúrába csalogatta el a kalocsaiakat. Mindeközben a színház bejáratánál felfedték az est egyik fénypontját: az ország születésnapi tortáit, mely a kalocsai cukrászok, a Barokk, a Fórum, a Markó és a Szalontai Cukrászda, a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, a Karamell-Kabinet Oktatási Kft. ajándékai voltak.

Hirtelen Sebestyén István termett a színpadon, és ízelítőt kaptunk a bukovinai székely népmesék pajkos, de főleg tanulságos világából, majd a Mártáné Czékus Györgyi vezette, arany minősítésű Tázlári Rozmaring Asszonykórus birtokolta a közönség figyelmét tolnai és karcagi népi énekekkel. A sváb kincsek után a bátyai Rozmaring Népdalkör is bemutatott egy szeletet a gazdag rác örökségből.

A délután legékesebb programja a díszmenet volt, sor elején pedig Szent István ünnepének főszereplői, a cipók vonultak. A Szentháromság téren elhangzott Faludy Ferenc István királyhoz című verse, Sebestyén István adta elő a régi néphimnuszt, az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga címűt, a bátyai asszonyok pedig csángó népdallal tisztelegtek. A kenyérszentelést követően, mely azt fejezi ki, hogy együtt lehetünk és együtt ehetünk Isten asztalánál, s hálát adunk neki, hogy megadta a mindennapi kenyerünket, Török Gusztáv Andor polgármester vágta meg az új kenyeret, melyet a jelenlevők között körbekínáltak.

 

aug20_dob_480

 

A sétálóutcában az ének helyét a tánc vette át, a meggyarapodott nézősereg pedig elégedetten vacsorázott a feneketlen bográcsból. A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes a friss Életfa-díjas Bencze Károlyné Aratóbál című koreográfiáját táncolta, a Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ifjúsági Csoportja pedig mezőségi táncokból készítette csokrot állított a színpadra. Új műfaj mutatkozott be ezután, a honfoglalás korát idéző öltözetű, sejtelmes alakok lepték el a pódiumot s felharsant a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat kántálása, akik arra hivatottak, hogy megőrizzék az ősi magyar értékeket és segítsenek a magyarságnak megtalálni gyökereit.

A már említett születésnapi torták sem árválkodtak sokáig a jégen, a lassan meghonosodó szokás Kalocsát is elérte, az édesszájúak legnagyobb örömére. A hat meseszép Pándi meggytorta szeletei egy szempillantás alatt tűntek el a tálcákról, a cukrászok pedig büszkén könyvelték el az újabb sikert.

Tizenegy órakor a tűzijáték szegezte az égre a tekinteteket, a táncos kedvűeknek a MASZIV zenekar, vagyis Iván Bandi és Markó Gabi húzta a talpalávalót hajnalig.

Szép ünnep volt, szórakoztató, elgondolkodtató és léleképítő. Köszönet érte a Művelődési Központ dolgozóinak és segítőinek!


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás