Az eltelt maratoni hétvége bőven adott alkalmat a város és a környék lakóinak kikapcsolódásra, nézelődésre. Jómagam a kíváncsiság által hajtva mentem pénteken délután a sétálóutcába. Néhány programra voltam kíváncsi, amúgy a tömeg számomra egy nemszeretem környezet, de hát a kíváncsiság nagy úr. A mozi előterében még a megnyitó előtt végig gusztáltam a versenyre benevezett grillázstortákat (képünkön a nyertes torta), szavaztam, majd a döntést meghagytam az utókor részére. Bosszankodtam ugyan, hogy az egyik kollekciónál a korona, a jogar és az országalma együttese szerintem fordítva lett az asztalra téve, de hát…

Az utcán a színpad előtt viszont kezdett alakulni a hangulat. A nézőtér meglepetésemre elég hamar feltöltődött. A Hartai Ifjúsági Fúvószenekar koncertje magasan hozta a tőle várt színvonalat és hangulatot. Ezek a fiatalok aztán értik a módját, hallottam idősebb ajkakról is.

A szép koncertet követően „Nani bácsi” csapata, a Kalocsai Fiúk Cigány Hagyományőrző Együttes előadásában roma népszokásokat nézhettünk meg. Azt hiszem, még mindig láthatunk tőlük újat és szépet, bár a mai modern időket tekintve én inkább a műsor után lepődtem meg, amikor jó színészekhez illően átöltözve alig ismertem rá a szereplőkre farmerban, napszemüvegben. Megjegyezni kívánom, hogy a Kalocsai Fiúk között lányok is szerepeltek szép számmal (lánykérést leány nélkül nehéz csinálni), így a csapat nevét talán módosítani kellene. A műsor viszont tetszést keltett. A program során bátyai és hajósi, kalocsai és horvát népdalkörök léptek fel.

Az estébe hajló műsorban a Szentháromság térre tartó díszmenet következett, melyet igazi lustaként már a Szent István szobornál vártam, egyre gyűlő tömegben. Őszintén mondom, hogy engem, aki éveken át lemaradtam erről az eseményről, igazán meglepett a kenyérszentelés bensőséges, vallásos hangulata, a jelenlévők áhítata, boldogsága, mely rám is átragadt. Miután polgármesterünk megszegte a nemzetiszín szalaggal átkötött, felszentelt házi kenyeret, a segítség azt felszeletelte és a jelenlévők között szokás szerint szétosztotta.

Elmondhatom, hogy annak az egy falatnak is „mennyei” íze volt, de nem hétköznapi az biztos, hogy miért, azt talán a hartai pék tudja, ha minden igaz. Talán benne volt tudásán kívül a szíve és lelke is.

Ezután a tömeg lassan a közeli hídhoz sétált, ahol a fáklyás-csónakos felvonuláshoz készülődtek a szervezők és a jelentkezők. Az első alkalommal megrendezésre kerülő „mutatványban” nagy segítséget nyújtottak a kenusok és a kajakosok, tekintettel az égető eszközhiányra (csónak), ami remélhetőleg jövőre már kevesebb gondot okoz. Ezt arra alapozom, hogy a sötétedés kezdetével elinduló fáklyás evezős menet a parton tekintélyes kíséretet kapott, rengeteg mécses világított, és a hidak sem bírtak volna el több nézőt. Ha nem látom, el sem hiszem talán, ezrek voltak jelen. Barátok, ismerősök, rokonok üdvözölték egymást, talán valami történt az emberek között. A csatorna fölött nagyon szép zene szólt, átölelve minden jelenlévőt. A csónakok fáklyafényét a parti mécsesek, a Trófea étterem neonja és a szökőkutak világítása gazdagította, tette igazán hangulatossá. Az estét színházi előadás, zenés műsor és a tűzijáték tette teljessé.

Szombaton az újdonság varázsának ígéretével indultam el még délelőtt a „sétáló” felé. Kíváncsi voltam, hogy áll az „ökör” szénája. Azt már tudtam, hogy sokáig kell sütni, és ez miatt már péntek este munkához láttak a mesterek. Nappal azonban többet látni ebből is. Az alufóliás csomagolás már ismerős volt a Paprika Napokról, de volt, aki megkérdezte, miért van rajta. Azt mondtuk, hogy azért, mert az ökör fázik. Az akácrönkök páros fejszés hasításának gyakorlati bemutatója viszont látványos volt, szintúgy a parázs rendezgetése, melynek nyomán felszálló pernye és füst sikeresen álcázta ruhámat a füstölt szalonna, vagy kolbász illataival, tekintve, hogy rossz helyen álldogáltam.

Délután mind a Negyvennyolcasok terén, mind a sétálóutcában számos érdekesség kínált látnivalót a járókelőknek, fiatalnak, felnőttnek egyaránt. Bőven volt kíváncsi vendége az éremverdének, a pecsétnyomónak, a zöldségszobrásznak, a játszóudvarnak, lehetett jurtát és hadibemutatót nézni, azonban a királyi sátor előtt elhelyezett kalodának volt talán a legnagyobb keletje. Ki tudja, miért, sok gyerek és házastárs próbálta ki.

A műsor kezdetére a várakozás kezdett a tetőfokára hágni, ahogy a sétálóutcában kordonnal lezárták a szükséges területet, átrendezték a teret. Mi, nézők gyorsan felhörpintettünk még egy deci jó hajósi bort, vagy egy pohár csapolt sört (választék volt bőven, no meg az árak…), aztán igyekeztünk jó helyet találni, ahonnan látni is lehet. Itt ért a meglepetés, hogy a fotósokat nem engedték be a kordonon belülre. Ezt volt, aki nem akarta megérteni, és kötekedett a polgárőrrel. Kár volt rontani a hangulatot. A műsor kezdetére a feszültséggel együtt nőtt a tömeg is, már gombostűt se nagyon lehetett volna leejteni.

Kezdetét vette a királyi pár fogadása. Az egyház képviselői után lóháton bevonuló pár „táltosait” bizony fékezni kellett, de azért minden rendben ment, a pár elfoglalta helyét a „trónuson”, majd megkezdődött a hódolók felvonulása is.

Nekem a helyi „zsákos adóbeszolgáltatók” tetszettek igazán, mikor is megjegyezte a királyi szóvivő, hogy az egyik zsák igencsak „könnyű”. Istenem, már akkor is?!! Na de a humort persze érteni kell, és a közönség értette is, mindent tapssal jutalmazott. Kedélyesen élcelődött azon is, hogy a város vezetése és a képviselők szerepet vállaltak, maskarát húztak ebben a középkori időutazásban.

Felvonultak a királyi pár elé itt Fajsz halászai, Hajós borrendje, a vadászok, terített asztalt cipeltek a felséges pár elé a szakácsok, majd bajvívási gyakorlattal szórakoztatta a királyi párt a hódoló katonák őrcsapata is. A legszebb udvarhölgy választását már bekiabálások kísérték, az elfogultabb nézők igyekeztek tanácsot adni a „felséges úrnak” a hölgyeket illetően, nehogy mellé nyúljon.

A királyi „vizit” után a pár és kísérete a lakomához előkészített sátorba vonult, ahová nem követhettem őket. Fűzfapoéta létemre nem tűrtek meg a királyi asztalnál, így inkább a sétálóban illatozó pecsenyés sátorhoz igyekeztem, ahol sültkolbásszal vigasztalódtam. Falatozás közben érdeklődve figyeltem az elkészült ökör szakszerű szervírozását, miközben arra gondoltam, hogy a lepucolt csontvázat valamelyik múzeum is örömmel fogadná. Arra is érkezett élces megjegyzés, hogy ilyen sütnivaló még melyik nagy házban van tucatszám. Ezt nagy derültség követte.

Míg a királyi sátorban állt a bál, addig mi a tűzzsonglőrök műsorára vártunk. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy két helyszínen is előadták a produkciójukat. Az előadás látványos, jó zenével kísért, kellemes hangulatú perceket szerzett a nézőknek, akik a kisebb bakikat javítandó előadói igyekezetet is tapssal honorálták. Az estet záró utcabál is „teltházzal”, jó hangulattal kezdődött.

Remélem, hogy hozzám hasonlóan minden látogató, minden vendég talált magának kikapcsolódásra alkalmas programot. A rendezésben részt vállaló vállalkozók, a művelődési intézmény dolgozói több napon át erejükkel és tudásukkal támogatták a rendezvény sikerét. Fáradt szemükbe a szép hétvége dicsérete újabb éltető szikrákat csiholt. Köszönjük mindannyiuknak ezt a két szép napot, estét, az új élményeket. Reméljük jövőre újra itt találkozunk.