Egy fotós, egy író, egy író-költő
Bemutatkoznak az alkotók
2011.10.25 23:03 | Dávid Attila
Október 13-án délután tartotta második összejövetelét a Kalocsai Alkotók Köre a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár első emeletén. A találkozó alkalmával az alkotókör tagjai közül – hagyományteremtő szándékkal – pár mondatban bemutatkozott Regényi Gábor fotóművész, Balogh Csaba író és Póli Róbert író/költő.
Az összejövetel megnyitójaként Tamás László könyvtárigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd beszámolt arról, hogy egyre többen érdeklődnek az alkotókör iránt, amely az alkotók számára bemutatkozási lehetőséget (is) kínál.
Rövid bevezetője után Regényi Gábor vette át a szót, aki elmondta, hogy nyugdíjas, eredeti foglalkozását tekintve gépészmérnök, Kalocsán él 1975 óta, három gyermeke van, és az egyik legkedvesebb időtöltése a fotózás. Szavaiból kiderült, hogy sokan azt hiszik, a fotózást leginkább egyedül lehet művelni, pedig valójában csak csoportosan érdemes. Hiszen ha nem beszéljük meg a dolgainkat, akkor nincs meg az a kontroll, amivel nem csak segítséget, hanem építő kritikát is kapunk. A fotóművészetnek is egy nagyon fontos része, hogy a szerző bemutatkozhat a világban, ezért az összejövetelen kivetítő segítségével olyan fotókat mutatott az érdeklődőknek, amelyek hazai vagy nemzetközi pályázatokon díjat nyertek. Regényi Gábor úgy gondolja, hogy olyan módon kell láttatni a világot, amely mellett kicsit elmegyünk, mégis fontos. Ez pedig itt a reklám helye: november 20-tól lesz a fotókörnek kiállítása a Városi Galériában.
A következő alkotó Balogh Csaba volt, aki elmondta magáról, hogy kalocsainak is érzi magát, bár már hosszú évek óta Homokmégyen él, ott tanít, a családjával ott telepedett le. Felesége szintén pedagógus, két gyermeke és két unokája van. Ő eddig egy olyan alkotókörben dolgozott, ahol szoros kapcsolat nem volt a résztvevők között: ez az Irodalmi Rádió, mely Miskolcon van, és ami jó megszólalási lehetőség volt számára. Most a szűkebb hazájában is szeretné megméretni magát az olvasók előtt, ezért is jött a Kalocsai Alkotók Körébe. Elsősorban a novella műfajával foglalkozik, ami nem olyan gyorsan és röviden bemutatható, mint a fotó vagy a vers. Több írása is megjelent már nyomtatásban, például az Irodalmi rádió antológiájában, vagy mondjuk a „Thália szekere” című kötetben, amely a kalocsai könyvtárban is megtalálható – bár nagy bánata, hogy saját kötete még nincs. A találkozón felolvasta az „Üzenőfüzet” című novelláját, amely egy fiatal pár veszekedését, majd békülését mutatja be – az üzenő-füzetükbe írt bejegyzéseken keresztül.
A harmadik bemutatkozó alkotó Póli Róbert volt, aki elmondta, hogy a hétköznapok foglalkoztatják leginkább, közelebbről a mindennapi konfliktusok, hogy egy adott pillanatban, egy adott helyzetben az ember hogy érezheti magát. Enyhe túlzásnak tartja azt, hogy – miként a beharangozóban szerepelt – ő „író” lenne, többek között azért is, mert prózában nem nagyon „nyomul”, hanem jobbára verseket ír. Korán kezdte: hetedikes-nyolcadikos volt, amikor első verseit megírta. Ezután az életében váltogatták egymást azok az időszakok, amikor évekig nem írt semmit, utána pedig folytatta az alkotást. Ő is jelent már meg kötetben, sajátja még nincs. 2009-től évente megjelennek versei egy-egy antológiában (különböző tematika szerint: idén például a gyermekverseit küldte be a pályázatra, tavaly pedig a szerelmes verseit). Fel is olvasta pár művét: például az „Óda hozzád, te csoda”, a „Fénytündérek”, és az „Ajkad mézzamata” címűeket. A legutóbbi antológiát (Verselő Antológia 2010 – Irodalmi „virág-gyűjtemény”) Kalocsán, a főutcai könyvesboltban is meg tudják vásárolni az érdeklődők.
A három alkotó bemutatkozása után kötetlen beszélgetés alakult ki a jelenlévők között az alkotásokat, az alkotókat, illetve az alkotókör jövőjét illetően. Ez utóbbival kapcsolatban jó tudni, hogy az alkotókör következő találkozója november 17-én, csütörtökön 16 órakor lesz a könyvtár első emeletén. Ez alkalommal többek között Fekete Andrea kalocsai óvónő mutatkozik majd be a verseivel, valamint Kovács Norbert szobrászt ismerhetjük meg. A harmadik bemutatkozó alkotó pedig egyelőre maradjon meglepetés!
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

